Pillantás a kilencedikről - Pótlevél Angela Merkelnek

Azért írom Önnek ezt a levelet, mert a napokban számos neves akadémikus, író, aktivista Amerikából azzal vádolta meg Önt, hogy bűnrészességet vállal a magyar demokrácia elleni támadásban. Felsorolják a magyar miniszterelnök bűneit, így például, hogy propaganda eszközzé silányította a közszolgálati médiát, akadályozza a civil szervezetek működését, újraírta a választási szabályokat, úgy, hogy azok a Fidesznek kedvezzenek. Azt is írják a levél neves szerzői, hogy a magyar kormány folyamatosan szítja az antiszemitizmus lángját. Az a legfőbb vád Ön ellen, hogy mint német kancellár nem ítélte el sem Orbán antiszemita retorikáját, sem a demokratikus intézmények elleni támadásait. Márpedig a hallgatása bűnrészessé teszi Önt, tétlenségével pedig gyakorlatilag az antidemokrata, antiszemita erők szövetségesévé válik.

Tisztelt Kancellár Asszony!

Nem azért írok Önnek most, hogy ráerősítsek a nálam sokkal közismertebb, fajsúlyosabb emberek szavaira, ellenkezőleg. Bár ez az ellenkezőleg nem azt jelenti, hogy teljes mértékben felmenteném Önt; elfogadom a jeles szerzők bírálatát és osztozom aggodalmukban is. Abban az aggodalomban, amely azt a veszélyt látja az orbáni politikában, hogy elterjed majd Európában és a tengeren túl is. Hiszem, hogy Ön – Európa talán legtekintélyesebb politikusaként, aki nem autoriter módszerekkel harcolta ezt ki, hanem magas szintű politikai kultúrájával, a megegyezést kereső, de mégis határozott karakterével – többet is tehetett volna azért, hogy megálljt lehessen parancsolni Orbánnak. Hiszen volt idő, amikor még tartott Öntől, és félt a szavaitól.

De mégis: nehezen tudok azonosulni az Önt ért kritikával, és nagyobb részt szeretnék vállalni mindabból, ami Magyarországon történt és történik, és ami a többségünk számára elfogadhatatlan.

Tisztel Kancellár Asszony!

Nem tudom, hogy Ön miként reagált a Politicóban közzétett levélre – remélem eljutott kezeihez, és nem dobta félre egy vállrándítással – , de ha elsőként azt fogalmazta meg magának: ez a magyarok dolga, az ő bűnük, akkor szeretném kijelenteni, hogy Önnek igaza van. A bűn elsősorban a miénk, ezé az országé, ezé a népé, amely tűri, elviseli a demokrácia lebontását, ellenállás nélkül elfogadja a közmédia „államosítását”, a nyílt rasszizmust, a burkolt antiszemitizmust. Ön ha így gondolja, nyerhet némi felmentést azáltal, hogy a magyaroknak semmi bajuk ezzel a politikával, és igen: már harmadszor juttatták túlhatalomhoz Orbán Viktort, még ha csaló választási rendszerrel is. Hiszen mi, magyarok jól elvagyunk ezzel a torz szisztémával is, és bár mostanság van egy-két tüntetés, ezeket a tiltakozásokat a kormány lábon kihordja.

Ennek fényében, mélyen tisztelt Kancellár Asszony, az Ön felelőssége eltörpül a miénk mellett. Szólhat, beszélhet, tiltakozhat az ellen, ami Magyarországon van, de megállítani nem tudja. Arra csak mi lennénk képesek. Ezzel együtt nagyon nem bánnám, ha szólna, beszélne, tiltakozna. A méreg ugyanis nem áll meg a határon, és ezt most már Ön is tapasztalhatja.

2018.04.21 08:02

Képmutatók

Tort ül a képmutatás. Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán. Mintha nem szokhattunk volna még hozzá, hogy minden rendszer jutalmazza a hozzá hű alattvalókat. De persze okosan, olyanokkal együtt, akik a művészi, tudományos, vagy éppen közéleti teljesítményükkel valóban rászolgálnak az elismerésre. 
Föl lehet ugyan háborodni azon, hogy némely díjaknál átnyúltak a névsort összeállító bizottság feje fölött, és olyanok is a listára lekerültek, akiknek a neve eredetileg fel sem merült – de fölösleges. Ebből csak az a tanulság szűrhető le, hogy a hatalom egy ideig kész betartani a demokratikus játékszabályokat, ám van egy pont, amikor már fontosabbnak véli saját akarata érvényesítését. És megteheti, gond nélkül.
Lehet aztán sajnálni azokat, akik megérdemlik a kitüntetést, csak éppen a díjazásra kijelölt kegyencek közé keveredtek. Az ilyen emberek, művészek nem attól nagyok, hogy kapnak valamilyen elismerést – ők enélkül is kiemelkedőek. És nem őket minősíti, ha az átadók az ő dicsfényükben akarnak egy kicsit sütkérezni. Még szép emberi gesztusnak is tarthatnánk, hogy a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth nagydíjat a beteg Törőcsik Marinak, ha a külsőségek nem lennének árulkodóak. A buta propaganda - az ablakon bekukucskálással - hitelteleníti még az esetleges jó szándékot is. 
Ettől a pillanattól pedig lehull a lepel a valódi célokról. Hogy már a szakmai elismerések többsége is csak a rendszer erősítéséről szól. Ha plakátokkal, sorosozással, az unió elleni kampánnyal nem sikerült meggyőzni mindenkit, akkor próbálkoznak mással. Népszerű és elismerésre méltó embereket is maguk mellé állítanak, hogy ezzel igyekezzenek igazolni saját létjogosultságukat. És itt sem számít nekik semmi. Nincsenek korlátaik. 
Közben magukról mutatnak igaz képet.
2019.03.19 08:58
Frissítve: 2019.03.19 09:08

Helyreigazításaink

Egyesek szerint létezik valamiféle fejlődés a világegyetemben, amely nem engedi, hogy bizonyos események újra és újra ugyanúgy történjenek meg. Filozófusok és történettudósok ezen elvitatkozgatnak még egy darabig, én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy ha létezik is valamiféle dialektika, az emberi hülyeség legyőzhetetlen. 
Valamikor a 90-es évek legelején a Kurír című bulvárlap hétvégi vicc mellékletében, a boldogult emlékezetű Elefántban közöltünk egy tréfásnak szánt fotómontázst. Ezen G. Nagyné Maczó Ágnes volt látható fürdőruhában, virtigli szexbombaként. Fiatalabb olvasóink kedvéért: G. Nagyné a nemzeti jobboldal ikonja, a Független Kisgazdapárt és az Országgyűlés alelnöke volt, aki már sokkal korábban utálta a liberális sajtót, mint Bayer Zsolt, aki viszont történetünk idején éppen a Kurír című liberális bulvárlap publicistájának keserű kenyerét ette. Szóval ott volt a szexbombának korántsem nevezhető, ám fiatal és tettre kész Maczóné mint szexszimbólum, aki ezt a dolgot mélyen sérelmezte. A bíróságon azt állította, hogy a fürdőruhás képpel „félrevezettük az olvasót, különösen pedig az ő boldogkőváraljai választóit”, akik ezután majd azt fogják gondolni, hogy az ő képviselőjük fürdőruhában flangál a székesfővárosban. A pert első- és másodfokon a lap nyerte, ám a Legfelsőbb Bíróság végül Boldogkőváralja ellen ítélt. Már azzal, hogy feltételezte, a nógrádi faluban tényleg csupa elmebeteg lakik. A Kurírt helyreigazításra kötelezték, amelyben elnézést kértünk a képviselő asszonytól és választóitól, egyben biztosítottuk őket, hogy a képviselő asszony sokkal jobban kedveli a matyómintás pruszlikot, mint a bikinit. Különös tekintettel a fővárosra. 
Egészen a múlt hétig nálam Maczóné volt a befutó helyreigazításban, ám akkor jött a TV2 és Varju László. A valósághoz ma már csak laza szállal kötődő hírműsort, a Tényeket a Gundel-ügy után eresztették rá a DK politikusára, mondván: a filléres miniszterelnöki menza semmi ahhoz képest, ahogy a luxusbaloldal dőzsöl nap mint nap. Az említett tévés produkció munkatársai már évek óta úgy viselkednek, mintha a Monty Python vette volna át a Völkischer Beobachter szerkesztését, szóval az említett tudósítás fel sem tűnt. A bíróság azonban megvizsgálta a tényeket, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tények hazudott, tehát kérjen bocsánatot. A következő szöveget kellene felolvasnia a műsorvezetőnek: „Valótlanul híreszteltük, hogy Varju László DK-s képviselő ételhordóval jár a törvényhozásba, és úgy viszi haza a kedvezményes bablevest és somlói galuskát.” „Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Varju László DK-s képviselő rendszeresen sorban áll a parlamenti menza mindennél olcsóbb ételeiért.”
Emlékeim szerint annak idején mi elég jól szórakoztunk a saját helyreigazításunkon, mert meg voltunk győződve arról, hogy mi vagyunk a normálisak, és a rendszer a hülye. Igaz, mi egy bulvárlap viccmellékletét szerkesztettük és nem egy országos hírműsort.
2019.03.19 08:57
Frissítve: 2019.03.19 09:07