Pillantás a kilencedikről - Pótlevél Angela Merkelnek

Azért írom Önnek ezt a levelet, mert a napokban számos neves akadémikus, író, aktivista Amerikából azzal vádolta meg Önt, hogy bűnrészességet vállal a magyar demokrácia elleni támadásban. Felsorolják a magyar miniszterelnök bűneit, így például, hogy propaganda eszközzé silányította a közszolgálati médiát, akadályozza a civil szervezetek működését, újraírta a választási szabályokat, úgy, hogy azok a Fidesznek kedvezzenek. Azt is írják a levél neves szerzői, hogy a magyar kormány folyamatosan szítja az antiszemitizmus lángját. Az a legfőbb vád Ön ellen, hogy mint német kancellár nem ítélte el sem Orbán antiszemita retorikáját, sem a demokratikus intézmények elleni támadásait. Márpedig a hallgatása bűnrészessé teszi Önt, tétlenségével pedig gyakorlatilag az antidemokrata, antiszemita erők szövetségesévé válik.

Tisztelt Kancellár Asszony!

Nem azért írok Önnek most, hogy ráerősítsek a nálam sokkal közismertebb, fajsúlyosabb emberek szavaira, ellenkezőleg. Bár ez az ellenkezőleg nem azt jelenti, hogy teljes mértékben felmenteném Önt; elfogadom a jeles szerzők bírálatát és osztozom aggodalmukban is. Abban az aggodalomban, amely azt a veszélyt látja az orbáni politikában, hogy elterjed majd Európában és a tengeren túl is. Hiszem, hogy Ön – Európa talán legtekintélyesebb politikusaként, aki nem autoriter módszerekkel harcolta ezt ki, hanem magas szintű politikai kultúrájával, a megegyezést kereső, de mégis határozott karakterével – többet is tehetett volna azért, hogy megálljt lehessen parancsolni Orbánnak. Hiszen volt idő, amikor még tartott Öntől, és félt a szavaitól.

De mégis: nehezen tudok azonosulni az Önt ért kritikával, és nagyobb részt szeretnék vállalni mindabból, ami Magyarországon történt és történik, és ami a többségünk számára elfogadhatatlan.

Tisztel Kancellár Asszony!

Nem tudom, hogy Ön miként reagált a Politicóban közzétett levélre – remélem eljutott kezeihez, és nem dobta félre egy vállrándítással – , de ha elsőként azt fogalmazta meg magának: ez a magyarok dolga, az ő bűnük, akkor szeretném kijelenteni, hogy Önnek igaza van. A bűn elsősorban a miénk, ezé az országé, ezé a népé, amely tűri, elviseli a demokrácia lebontását, ellenállás nélkül elfogadja a közmédia „államosítását”, a nyílt rasszizmust, a burkolt antiszemitizmust. Ön ha így gondolja, nyerhet némi felmentést azáltal, hogy a magyaroknak semmi bajuk ezzel a politikával, és igen: már harmadszor juttatták túlhatalomhoz Orbán Viktort, még ha csaló választási rendszerrel is. Hiszen mi, magyarok jól elvagyunk ezzel a torz szisztémával is, és bár mostanság van egy-két tüntetés, ezeket a tiltakozásokat a kormány lábon kihordja.

Ennek fényében, mélyen tisztelt Kancellár Asszony, az Ön felelőssége eltörpül a miénk mellett. Szólhat, beszélhet, tiltakozhat az ellen, ami Magyarországon van, de megállítani nem tudja. Arra csak mi lennénk képesek. Ezzel együtt nagyon nem bánnám, ha szólna, beszélne, tiltakozna. A méreg ugyanis nem áll meg a határon, és ezt most már Ön is tapasztalhatja.

2018.04.21 08:02

Árnyékpártok árnyékában

Harminc éve volt tegnap, hogy megalakult a Szabad Demokraták Szövetsége. A nagy rendszerváltó pártok egyike volt, heves antikommunizmusát még a Kádár-rendszerből hozta, tagjai szamizdatokon, repülő egyetemeken, rendőri megfigyelések közepette szocializálódtak, bukását előre vetítette a liberális érték-doktrinerség és a napi politikai mocsár kibékíthetetlen ellentéte.  
Az SZDSZ bukásának ősokát máig annak tulajdonítják, hogy 1994-ben kormánykoalícióra lépett a politikai karanténból szabaduló szocialistákkal. Pedig a „posztkommunisták” és az „áruló liberálisok” közötti szövetség nem volt természetellenes. A baloldali – ha tetszik munkásmozgalmi - értékek, célok nem értelmezhetőek a klasszikus liberalizmus értékei nélkül, és viszont. Mérhetetlen rövidlátás, hogy a liberalizmus szidalmazásában a mai Fidesznek társutasa némely baloldali politikus.
Az SZDSZ bukásának okai között elgondolkodhatunk John Lukacs amerikai-magyar történész meghökkentő állításán a politikai baloldal és a politikai liberalizmus végleges kihunyásáról: hogy céltalanná válnak, mert mindkettő céljait magáévá tette a liberális demokrácia jóléti állama, amely a fékek és ellensúlyok rendszerében a közösség által kellően ellenőrizhető, de kívánatos hatalommal is bír. Ez az állapot optimálisnak tűnhetett fel az 1990-es évek elején, amikor a történelem végeként a liberális demokráciák világgyőzelmét ünnepelték történészek. Az álmokat mára szertefoszlatta az újraébredő nacionalizmus. 
Eltűnt az SZDSZ és szinte nyomtalan a magyar politikai liberalizmus. Két rendszerváltó párt maradt, a Fidesz és az MSZP. Utóbbi erősen billegő talpon maradását sokan annak tudják be, hogy ők képviselik egyedül a társadalom veszteseit. A dolog inkább fordítva áll: azért maradhattak talpon, mert a társadalom nagy részében él még a vágy egy igazságosabb közösségi berendezkedésre. 
Ami pedig a jobboldalt illeti: a Magyar Demokrata Fórum antikommunista középutas konzervatív pártnak indult, de a Kádár-rendszer után a Csurka-szárnnyal túlságosan szélsőségesnek látszott. Taszító volt. Az MDF bukását ezzel együtt inkább az okozhatta, hogy nem tudta vállalt ideológiai hagyománya elrojtosodott fonalát felvenni. Ugyanez vonatkozik a kisgazdákra is, akiknek pártját végül az 1990-es önmagára sem hasonlító Fidesz verte szét, miközben bekebelezte a politikai kereszténydemokráciát is. 
A Fidesz lenyelte a konzervativizmust és a jobboldalt, ma pedig a politikai divatnak megfelelően nacionalista tekintélyuralmat hirdetve sikeresen áll a lábán, bár ideológiai gyökereit erőlködve keresi. Viszont három évtizeddel a rendszerváltozás után a választókorú népesség harmada politikai árva, politikai képviselet nélkül maradt, mert vagy el sem megy szavazni, vagy nem talál magának pártot, amelyre érdekképviseletét rábízná. A politikai elit Fidesz-ellenes fele frusztrált, mert nem találja a hatalom ellenszerét, a nemzet pedig a történelemben páratlan mértékben elszakadt a pártoktól, a parlamentarizmusnak álcázott romhalmaztól.
2018.11.14 09:00
Frissítve: 2018.11.14 09:37

Védtelen környezetvédelem

A közigazgatás modernizációja érdekében a környezetügyért felelős államtitkárság nagyjából 70 szakemberének 44 százalékát építik le. Ezt sokan a hazai környezet-,  illetve természetvédelem lefejezésének nevezik. Szerintem csak egy tíz éve tartó kivéreztetés újabb állomása. 
Korábban a természeti környezet védelmének felszámolása mellett az épített környezet védelmét is gyakorlatilag lenullázta az Orbán rezsim. Ki emlékszik már arra, hogy valaha létezett egy Országos Műemlékvédelmi Hivatal, sőt a legelső Fidesz-kormány által létrehozott óriási vízfej, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is? A műemlékvédelem és a régészet hatósági feladatai már 2011-ben a kormányhivatalokhoz kerültek, a szakmai munkát végző maradék intézményt pedig 2012-ben megszüntették. Helyette létrehoztak egy Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központot, amely 2017-ig élt. Feladatait aztán a Miniszterelnökség vette át. Ma már aligha beszélhetünk Magyarországon rendszerszintű műemlékvédelemről.
A környezet és természetvédelem is nagyjából ezeket a stációkat járta végig. Az első Orbán-kormány alatt még minisztériuma volt a környezet- és természetvédelemnek. A 2010-es Fidesz győzelem után már csak államtitkárságként működött az agrártárcánál Illés Zoltán vezetésével. Ez az újabb kétharmadot követően főosztállyá lefokozva nem sok vizet zavart. Végül a környezet- és természetvédelem is a kormányhivataloknál landolt.
A szándék egyértelmű. A műemlékvédelmi és természetvédelmi szakemberek okvetetlenkedése valamelyest hátráltatta, zavarta az Orbán família és oligarchái akadálytalan tollasodását, illetve egyes multik terjeszkedését. Ma már viszont gond nélkül adhat át az állam Natura 2000-es védett területet akár egy autógyár bővítésének is, és nincs, aki megakadályozhatná a budai Várban a múlthamisító építkezések egész sorát.
És mintha senkinek sem hiányoznának a Magyarországról lassan eltűnő fecskék, vagy épp az útépítés miatt betemetett Árpád-kori falu, templom romjai.
2018.11.14 09:00
Frissítve: 2018.11.14 09:38