Sziget-sziget

Az idei Sziget "Love Revolution"-programjából idézzük: "mindannyian mások vagyunk”, „más a vallásunk, a bőrünk színe”, de „a különbözőség ereje nagy dolgokra képes”; „közösen képesek vagyunk elérni, hogy senkit nem rekeszthetnek ki, nem sérthetnek meg a bőrszíne, vallása vagy nemi identitása miatt”, hogy „származástól függetlenül mindenkit megilletnek az emberi jogok”.

Talán nem csak nekem okoz némi tudatzavart a 26 éves Sziget friss kiáltványa. A mai Magyarországon, ahol a választók kétharmada a dübörgő Fidesz-propaganda Soros-plakátjai árnyékában épp most szavazott a tomboló menekültellenességre. A szigetesek szóban még rá is tesznek egy lapáttal, mondván: a világ most sajnos nem elképzeléseik irányába halad. Ám ha a választásokról vagy a Fideszről kérdezünk, hárítanak: nem aktuálpolitizálnak, csak saját véleményüket ismétlik, immár negyedszázada. Ráadásul külföldi vendégeik számára ezek természetes hívószavak.

Bár a Sziget-kiállás igenis bátor, nyolc év totális Fidesz-uralom után naivitás lenne azt gondolni, hogy ehhez nem kellett legalább hallgatólagos pártengedély. Kérdés, az orbáni pangás jelen mindennapjaiban miként születnek meg az ilyen jóváhagyások. Tudjuk, a narancsos fiúk üzletemberek is – naná -, és ha valami pénzt hoz, nem feltétlenül kötik át nemzetiszín szalaggal. Emellett Orbán a szelepek politikáját is átvette Kádártól. Kifejezetten saját hatalma stabilizálása végett hagy néhány gőzelvezető rést. Amiket mellesleg „Brüsszelben” is mutogathat: milyen diktatúra az, kérem, ahol még ez is mehet? A rendszer, akárcsak 40 éve, a legjobbak közül válogat, a többit eltiporja. A munka tehát ma a túlélés előfeltétele, ha nem is biztosítéka.

Mindezek nyomán könnyen előfordulhat, hogy az idei Sziget-VIP-ben akár Habony Árpádot is lencsevégre kaphatjuk egy „against racism” felirat alatt. (Ha megkérik, talán oda is áll.)

2018.04.23 08:08

Értünk, ellenünk

Mielőtt a magyar kormány képviselője kiutazott volna a katowicei klímacsúcsra, az állami médiában bejelentették, hogy Magyarország nem csatlakozik az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítását célzó uniós kezdeményezéshez. Megvédik – úgymond – az embereket, merthogy az eldobós nejlonzacskók eltűnése akár 6-7 forinttal is emelhetné egy zsömle árát. 
Túltéve magunkat hazugságon – ha a zsömlét az otthonról hozott szatyorba rakom, az ingyen van –, meg azon a tényen, hogy a MOL csoport alapanyagbeszállítói pozíciói is kaptak itt egy kis populizmusba csomagolt hatalmi megtámogatást, érdemes a hazai politika nyomorúságai fölé emelkedni egy pillanatra. Végignézni a műanyaghulladékba éppen belefulladó világon (már a csecsemők vérében és a sarki gleccserek vizében is mikroműanyag úszkál), meg a fejünk fölött egyre vastagodó szén-dioxid-köpenyen, amelyet jelentős részben az egyszer használatos tárgyak gyártása közben állítunk elő, és elgondolkodni, hova vezetnek ezek a folytonos megvédések. 
Merthogy Katowicében az amúgy is döcögős klímaharc károsnak mondott mellékhatásaitól is megvédett minket a kormány, azt az előremutató álláspontot képviselve: oldják meg mások. Igaz, miközben az egyik kezével vitézül harcolt értünk (?), a másikkal a másfélszeresére emelte a vállalkozóknak és vállalatoknak eladott villanyáram árát, ami valamivel erőteljesebben befolyásolja majd a zsömle árát, mint a szemetelés jogát továbbra is biztosító zacskók. 
Az élet bonyolult: mióta az áramot is Mészáros és társai árulják, már nem olyan sürgős a rezsicsökkentés – mellesleg a nevezett úr mátrai erőműve egymagában a hazai üvegházgáz-kibocsátás tizedét adja –, a klíma meg majdcsak meglesz valahogy, amíg a Tiborcz-gyerek meg nem erősödik annyira a napelem-ágazatban, hogy a Föld (és az Orbán-család) jövőjére is figyelhessünk végre.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:38

Oda sújt, ahova köll

Hagyják pecázni Áder Jánost! Egy szakszervezetnek kéne a legjobban tudnia, hogy mindenkit csak arra szabad foglalkoztatni, amire alkalmas. Áderről például köztudott, hogy a lehűlt vízből tud csukát fogni. Tökéletesen értelmetlen pótcselekvés tehát, hogy Kordás László, a szakszervezeti szövetség elnöke levélben kérlelje a bajszos szaracénunkat, hogy ugyan ne írja már alá a magyar munkásból kizsigerelt jövő rokkantját csináló túlóratörvényt.  
Egyébként meg a tárgyalások ideje elmúlt. Különösen, hogy el sem kezdődött. Lényegében csak annyi történt, hogy a multinacionális nagytőkét kiszolgáló rezsim Kósa Lajosai a BMW szélvédője mögül köptek egy hegyeset, íveset a munkások lába elé. Na lépd át, melós, ha mered!
Nos, a diákok magukra vették a célzást, és átléptek rajta, sőt menetelni, tüntetni indultak a hidegben. És nem félnek könnygáztól, gumibottól, és az sem érdekli őket, ha kereszténygyűlölőnek, tolvajnak, külföldi felforgatónak hazudja őket a megannyi köpködő száj. Azonban egyedül nem tudnak győzni. Ők lehetnek az akarat, de az erő a sok tízezer munkást tömörítő szakszervezeteknél van.  Pont elég, ha a néhány jó munkásember pár kocsival elállja műszakváltáskor a gyár bejáratát. Vagy egyszerűen csak beszüntetik a munkát. Lobogtathatja a konfekcióöltönyhöz szabott fideszes honatya a kiherélt sztrájktörvényét, a paragrafusoktól még nem indul be Herr Jürgen szerelősora. 
És akkor Herr Jürgen esetleg feltelefonálja a parlamenti kitartottjait, hogy langsam spazieren. Talán itt sem kellene kizsarolni a magyar melósból azt, amit odahaza már nem mernek.
És a sok tízezer szakszervezeti munkás elviheti a hírt a vidékre, oda, ahová már csak velejéig hazug köztelevízió és a Fidesz szennysajtója jut el, hogy azok a diákok értük is küzdenek. És hogy a vidék népének nem a messziről jött menekültek, hanem saját népük politikus parazitái ellen kell védekezniük.  És egyáltalán: beszélhetnek igazságról, ott, ahol már csak a hazugság jelenti a valóságot.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 11:08