A tartós béke létezik

Amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete létrejött, az alapítói egy másfajta világot képzeltek el.

Egy olyan világot, amelyben a nézeteltéréseket konferenciatermekben oldják meg, nem a csatatéren. Egy olyan világot, amelyben a háborúkat megállítják, mielőtt kirobbannának. Egy olyan világot, amely nem várja meg, hogy sokak élete odavesszen, mielőtt cselekedne.

Ma a világ számos részén terjedőben vannak az erőszakos konfliktusok. És ezek a konfliktusok egyre inkább elhúzódnak, összetettebbek és egyre több halálos áldozattal járnak. A civil lakosság ma már nem a konfliktusok véletlen áldozata, hanem kifejezett célpontja a közvetlen támadásoknak. Az emberek soha nem látott számban hagyják el otthonukat a félelem és a kilátástalanság miatt.

Az ENSZ-nek ezért új megközelítést kell alkalmaznia a béke eléréséhez.

Április 24-25-ére a béke megőrzésével foglalkozó magas szintű ülést hívok össze New York-ba. A találkozón a világ vezetői fognak összegyűlni, hogy megosszák ötleteiket a konfliktusok megelőzéséről, a mediációról, a párbeszédről és a diplomáciáról. A rendezvény része lesz annak a szélesebb körű kezdeményezésnek az ENSZ-ben, amelynek célja, hogy a világszervezet sikeresebb legyen a béke elérése terén.

Amikor békéről beszélek, olyan békére gondolok, amely tartós és biztosra vehető. Olyan békéről, amely nem tűnik el a következő választási ciklusban. Olyan békéről, amely nem évekig vagy hónapokig tart ki, hanem generációkon keresztül.

Ezt hívjuk a béke „fenntartásának”. Ez az, amiért dolgoznunk kell – ahelyett, hogy megoldások után kapkodunk, miután már kitört egy konfliktus.

Vannak akik szerint az igazi, tartós béke elképzelhetetlen a világ egyes részein. Személyesen tapasztaltam meg, hogy ez nem igaz. Amikor Montenegró függetlenné vált Szerbiától, a béke nem volt magától értetődő. Sőt egyesek súlyos konfliktust jósoltak. De az intenzív diplomáciai erőfeszítéseknek és a politikai akaratnak köszönhetően a béke végül felülkerekedett. És tartósnak bizonyult. A mai napig semmi jele annak, hogy meginogna a jövőben.

Az elmúlt hónapban Kolumbia nyugati részébe utaztam, ahol inspiráló volt látni, hogy a helyi őshonos közösségek az ENSZ-szel közösen építik a békét a társadalmi kötelékek megerősítésével. Inspiráló volt az is, hogy a falusi lakosság – ahol egyesek több mint 50 éve konfliktusban éltek – várakozással tekint a jövő felé. Egy nő megosztotta velem a kolumbiai nép eltökéltségét amellett, hogy a társadalom ne essen vissza a konfliktusba.

Ez csak két konkrét példa a béke fenntartásáról, ami napjainkban is a világ minden részén megfigyelhető. A legtöbb diplomáciái tárgyalás New Yorkban zajlik. De a párbeszédünknek a konkrét helyi tapasztalatokra kell támaszkodnia. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy min dolgoznak az igazi békefenntartók: a Libériában nők által működtetett békeházaktól kezdve, a mediációt oktató tanfolyamokig Kirgizisztánban. Az áprilisi magas szintű rendezvényen ezért különböző országokat, társadalmakat és szektorokat képviselő szereplők fognak összegyűlni, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat.

A béke fenntartásához természetesen nem elég az elvi támogatás, konkrét forrásokra is szükség van a megvalósításhoz. Több befektetésre van szükség a megelőzés terén. Amikor egy konfliktus miatt egy társadalom összedől, a társadalom szövete bomlik meg. Épületeket rombolnak le, amiket senki nem épít újjá. A fizetéseket nem utalják. A víz nem folyik a csapokból.

Ilyenkor pénzt költünk az újjáépítésre. És sokkal többet, mint amennyibe a megelőzés kerülne. Nem beszélve a szenvedésről, amit megelőzhetnénk. Ez az egész pénzügyi szempontból is értelmetlen. Ha csak néhány országban több pénzt fordítanánk a béke fenntartására, a nemzetközi közösség több milliárd dollárt tudna megspórolni.

A nap végén nem szabad elfelejtenünk, hogy az ENSZ a béke megőrzésének céljával jött létre. Ezt szimbolizálja a zászlaja is. A konfliktusok sikeres megelőzése legyen a szabály, ne a kivétel.

Az ENSZ feladata, hogy a béke „brókere” legyen világszerte.

Szerző
2018.04.23 08:04

Az utolsó napok

Úgy tűnik, hamarosan itt a világvége. Most fejeztem be egy nyolc részes német sorozatot e tárgyban, és állíthatom, minden stimmel. Eleink titkolnak előlünk valamit, de a jelekkel nem lehet vitatkozni. 
Húsvét előtti szerdán kezdődött. Az élelmiszerbolt bejáratánál elfogytak a gurulós kocsik. A reménybeli vevők a pénztárak körül tolongtak, hátha hozzáférnek egy-egy levetett kosárhoz. A szerencsésebbek időben észrevették, amikor egy gurulós gazdája már a végét járta (értsd: már csak néhány elcsomagolatlan holmi maradt az alján), és lestoppolták az eszközt. A többségnek azonban csak kis piros jutott, és azzal próbált utat törni magának a tömegben. A legtöbben érthetően a húspult körül csoportosultak. Ne kötözöttet vegyél, hanem parasztot, azzal nem vernek át! – kiáltotta egy éltesebb asszony egy aprócska fiúnak, aki alighanem az unokája lehetett. Az unoka valószínűleg nem hallotta pontosan, ami nem meglepő, tekintve, hogy a sonkahegy körül köröző horda moraja minden más hangot elnyelt. Így három kötözöttel jelent meg a lábak között, de a nagymama szemlátomást így is elégedett volt. 
Egy nappal később kiürült a sonkás pult, de az elszánt tömeg nem tágított. A német sorozatban ez volt az a nap, amikor a reménytelen szerelmesek, minden mindegy alapon, végre egymáséi lettek. Családok szakadtak szét, emberek menekültek mindenféle vélt vagy valós bunkerekbe. Minálunk pedig elfogyott a kalács. A néhány előre csomagolt mazsolásért őrült csata indult. Valaki elkiáltotta magát, hogy mégis hoztak újhagymát! A magányos harcosok súlyos döntés elé kerültek: hagyma vagy kalács? Az élelmesebbek, akik családosan érkeztek, megosztották a harc terheit. A boltvezető igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy elkerülje a további vérontást: szombaton egész nap nyitva leszünk – mondta könyörögve, de a feldühödött tömegnek ez csak olaj volt a tűzre. Szombaton, mi? Akkor már úgyis minden mindegy lesz! 
Pénteken elcsendesültek a harcok, de a tapasztalt világvége szakértők és zombivadászok pontosan tudták, hogy ez csak a látszat. A szombat maga volt az apokalipszis. A négy lovas egyszerre csapott le. Én csak néhány pillanatra ugrottam be vaníliás cukorért és élesztőért (naná, hogy nem volt), de közben láttam az üzletvezetőt, amint kétségbeesve próbálja átverekedni magát köztük. A Földet elpusztító meteor nagyon közel járt. Zárás előtt, amikor már csak néhány üveg konzervuborka és savanyított zeller maradt a polcokon, az utolsó néhány tucat túlélő csüggedten fizetett a pénztáraknál. A filmben a bátor török rendőr, aki megmenti szerelmét és annak német családját elborzadva nézi a szupermarket előtt összevissza heverő bevásárlókocsikat. Visszanéz, és elindul a biztos halálba. 
A világvége minálunk vasárnaptól hétfőig tartott. Illetve talán még kedden is. Tudniillik amikor újra kinyitott a bolt, tele kötözött sonkával, kaláccsal és friss újhagymával, egy lélek, annyi se volt bent. Szóval mégis igaz volt az egész, és mi lettünk a túlélők. Akárhogy van is, megértünk a pusztulásra.
2019.04.23 13:19
Frissítve: 2019.04.23 13:20

Lángok árnyékában

Múlt hétfőn, a nagyhét első napján kiégett a párizsi Notre-Dame. Akadt, aki a felcsapó lángtengerben felismerni vélte Jézus alakját. Volt, aki a helyszíni képsorokban nem látott tűzoltókat. Voltak, akik a franciáknál is jobban tudták, mi a teendő (Trump amerikai elnök: vizet, felülről), és voltak, akik „furcsa alakok” árnyait látták mozogni a parázsló gerendák, meg nevetgélő sötétbőrűeket az imádkozó párizsiak között. Mindenki azt láthatta a lángokban, amit – nem a tudása, hanem a hite szerint - meg akart látni. Megdöbbentő volt, hogy a butaság milyen mértékben uralta el a közösségi médiát (nemcsak Magyarországon, hanem például Lengyelországban is) a keresztény Európa halálát vizionálva. 
A kormányfő kellő higgadtsággal csak annyit tett közzé húsvét vasárnapján a Facebookon: "Et resurrexit tertia die" – "És feltámadott harmadnapon". Nem tartotta kommentárra érdemesnek a kormány tagjainak kommentálhatatlan megszólalásait. Mert Novák Katalin Fidesz-alelnök is olyan összeesküvés-elméletekkel állt elő, amelyek a kormánypárt politikai tőkéjét kovácsolják a Notre-Dame tüzénél. 
Az igazat megvallva, a fene se gondolta volna, hogy a magyar uralkodó elit a párizsi tragédiát kihasználva ilyen hirtelen európai léptékűvé tenyészti a menekültellenes irracionalizmust. „Franciaország megtagadta saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki „intő jelet” látott a tűzben. Barátja, a Magyar Nemzet és a kormánypárt megmondóembere ennél is tovább ment: „Lángokban állt az európai kereszténység… Nem kell sem hívőnek, sem kereszténynek, sem konzervatívnak lenni ahhoz, hogy meglássuk ebben a mélységes mély szimbolikát. Olyan mélységes mély a Notre-Dame pusztulásának szimbolikája, mint a múltnak kútja. S persze a bigott, az engesztelhetetlen ateisták és a legelviselhetetlenebb liberálisok (a francia forradalom idején a Veszettek) is megtalálhatják mindebben a maguk szimbolikáját.” 
Nem követjük Bayer Zsolt jóslatát, ateistaként nem szörnyülködünk farizeus képpel a francia forradalmon, a szekularizált államon, a felvilágosodáson, amely nemcsak Franciaország, hanem Európa öröksége is. Inkább Beer Miklós váci megyéspüspökre hallgatunk, aki szerint megdöbbentő, megrázó és gondolatébresztő, ami éppen húsvét előtt a Notre Dame-mal történt, de nem indokolt ebből apokaliptikus jelentést leszűrni. Mert: „akármilyen csodálatos is egy kőtemplom mint művészeti örökség, nem szabad elfelejteni, hogy Jézus az élő templomot, az embert tartja a legnagyobb értéknek”. 
A baljós szimbolikánál valóságosabb a húsvét vasárnapi, bizonyítottan terrorista vérengzés Sri Lankán, meg az elhamvadt, de újjáépíthető templomtető Párizsban. A Notre Dame lángjai mögött eddig nem sikerült felfedeznünk az Európát leigázni készülő muszlimok árnyékát, inkább csak a politikai katolicizmus XXI. századi ócska modernizálásának szándékát, amelynek kóros eszméi lassan megfertőzik a kontinenst.
Húsvét múltán mi is csak reménykedünk a világosság eljövetelében.
2019.04.23 13:18