jégkorong;Olaszország;jégkorong vb;magyar jégkorong válogatott;

2018-04-23 23:50:00

Jégkorong-vb - Magyarország-Olaszország 3-2

A képre kattintva galéria nyílik!

Harmadszorra csak sikerül!

A magyar jégkorong-válogatott szurkolói legalábbis nagyon reménykedtek, hogy kedvenceik végre legyőzik az olasz válogatottat egy budapesti világbajnokságon, ha már 2011-ben és 2013-ban éppen a taljánokon bukott el a feljutás a legmagasabb osztályba. Előbb hosszabbításban, utóbb egy szűk, 2-1-es vereségen múlt a nagy álom, mely természetesen ebben az esztendőben is téma a magyar csapattal kapcsolatban. Még akkor is, ha a nyitónapon a kazahoknak gólt sem sikerült lőnie – három kapott ellenében – a finn Jarmo Tolvanen dirigálta válogatottnak, miközben az olaszok 3-1-re legyőzték a lengyeleket. Akik aztán hétfőn a vasárnap a britek ellen is zakózó, amúgy éppen az A- csoportból érkező szlovénok ellen javítottak, vagyis, aki előzetes esélyekről és papírformáról értekezett a vb kapcsán, máris új elméleteket gyárthatott.

A magyar csapattal kapcsolatban például többen emlegették, hogy míg az utolsó felkészülési meccsen az ukránok ellen kilenc percre veszítette el a fonalat – és kapott egy négyest -, addig a kazahok ellen már csak négyre – ebből lett, ugye, a mínusz három -, vagyis a matematika azt diktálta volna, hogy ezen a találkozón már ne legyen üresjárat, persze a jégen a számtani sorozatoknak kevés a jelentőségük. Sokkal inkább az kellett a sikerhez, hogy a elöl és hátul is eredményesebb legyen a válogatott, azaz sikerüljön végre gólt lőni, illetve eladott korongokkal ne hozza felettébb kellemes helyzetbe az ellent. Az előbbi érdekében Tolvanen kicsit belenyúlt a sorokba, Galló Vilmos és Chris Bodo helyet cseréltek az első két sorban. Szintén a reményeket táplálta, hogy a magyar csapat az elmúlt három évben rendre legyőzte az olaszokat, ráadásul a 2015-ös vébén éppen egy kazahok elleni, a vasárnapinál is súlyosabb vereséget követően…

Ehhez képest alig öt perc elteltével máris hátrányba került a hazai csapat, ugyanis Simon Kostner kékvonalas lövése olyan szerencsétlenül pattant meg a kapu előtt eleső Tommaso Traverse korcsolyáján, hogy Vay Ádám feje felett a kapu jobb sarkába hullott. A magyar válogatott szinte azonnal válaszolhatott volna, ám a túloldalon Andreas Bernardnak sokkal nagyobb szerencséje volt a megpattanó pakkokkal. Ahogy Vaynak is egy zúgó kapuvasnál, és az Egyesült Államokban pallérozódó kapusnak amúgy is akadt dolga bőven, hiszen az olaszok minden szögből lőttek, az első harmadban éppenséggel négyszer annyit – 16 alkalommal – próbálkoztak, mint a magyarok.

Vélhetően erre hívta fel a figyelmet Tolvanen is az első szünetben, ugyanis támadásban pörgősebb hokira váltott a hazai csapat, s ennek hamar meg is lett az eredménye: Sofron István bombáját ugyan bernard kitornászta, a kipattanót azonban Andy Sarauer bevágta – a vébé 82. percében megszületett az első magyar gól! Mely láthatóan átszakított egy gátat, s innetől lőttek is rendesen a mieink, már csak az irányzék hibádzott. Mégis az ellenfél talált be, ráadásul ismét egy hulló korong lett majdnem Vay veszte, szerencsére a bírók szabálytalanságot láttak. Aztán mégis elnémult a lelátó, ugyanis szabályos gólt is szereztek az olaszok, ráadásul emberhátrányból… Ezúttal azonban nem örülhettek sokáig, ugyanis még ugyanabban a fórban sikerült az egyenlítés Vas Jánosnak köszönhetően. A játékrész végén előbb egy hazai pergőtűzön lelkesedett, majd egy kiállításon háborgott a nagyérdemű, mely annyiban örülhetett, hogy kedvenceik végre megnyertek egy harmadot – annak már kevésbé, hogy a kapura lövési arány 14-33-ra változott. Persze oda.

Az eredmény viszont 3-2-re ide, rögtön a záró periódus elején, Sebők Balázs ugyanis pimasz csel után kilőtte a bal alsót, ami természetesen az ellent paprikázta fel, így a magyar csapat hosszú percekig saját harmadába szorult, ám Vay rendíthetetlennek bizonyult. Pedig ekkor az olaszoknál már egyre többet voltak jégen a honosított tengerentúliak, akik erőltették a fizikális hokit, s megpróbáltak kiállításokat kiprovokálni, ám a hazaiak, ha egyre fáradtabban is, de rendkívül fegyelmezetten tették a dolgukat, így szépen fogyott az idő. Fél perccel a vége előtt már állt az egész lelátó, az ellenfél pedig levitte a kapusát, de ez sem segített, így a második magyar meccsen megszületett az első győzelem.

Harmadszorra csak sikerült!

Magyarország megérkezett a vébére.

Divízió 1-es világbajnokság, Budapest:

Magyarország-Olaszország 3-2 (0-1, 2-1, 1-0)

Gól: Sarauer (Sofron, Galló, 22.), Vas J. (Sebők, Galló, 33., emberelőny), Sebők (Wehrs, 42.), illetve Traverse (S. Kostner, Zanatta, 5.), Larkin (S. Kostner, Deluca, 32., emberhátrány).

Kiállítás: 6, illetve 6 perc.

További eredmény: Lengyelország-Szlovénia 4-2 (1-0, 2-1, 1-1)