Összeül az Országgyűlés - Lezárják az egész Kossuth teret

Publikálás dátuma
2018.04.25 12:15
Forrás: Országgyűlési Őrség
Fotó: /
Május 8-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János. Ennek örömére, az Országgyűlési Őrség úgy határozott, lezárja az egész Kossuth teret. Két tüntetést is szerveznek aznapra a Parlamenthez - a szervezők dolgát megnehezítheti a lezárás.

Az Országház épületének északi oldalánál lévő lánckordontól egyenes vonalban keleti irányban a 2-es villamosig, onnan déli irányban a sínpár vonalán az Országház déli szárnya előtt lévő zöld területek külső vonaláig, majd onnan a nyugati irányban az épület déli oldalon található lánckordonig bezárólag zárják le a Kossuth teret 8-án - olvasható az Országgyűlési Őrség hétfői határozatában.

Forrás: Országgyűlési Őrség

Forrás: Országgyűlési Őrség

Az indoklás szerint a hivatalos programok egy része a térre is kiterjed, és ezeken a megválasztott képviselőkön túl, több "védett személy" is részt vesz majd, akiknek biztosítani kell "szabad mozgását".

Talán az sem mellékes, hogy a nagy napon kettő ellenzéki tüntetést is tartanának a téren. Az első egy élőlánc lenne a Parlament körül: a résztvevők már reggel tiltakozó tömegként szeretnék fogadni az érkező képviselőket. Mint írják, ha 8-án "csak este megyünk ki, akkor már csak egy üres épületnek tudunk demonstrálni". Az eseményre eddig közel ezren jelentkeztek és ötezren érdeklődnek - az ő számításaikat jócskán keresztülhúzza a reggel 6-tól délután 2-ig tartó lezárás.

A második, esti tüntetést mindez - jelen állás szerint - már nem érinti. A harmadik Mi vagyunk a többség nevű demonstráció csak délután 5-kor fog kezdődni. Erre mostanáig több mint 7 ezren jelentkeztek, és további 21 ezren érdeklődnek, a megmozduláshoz pedig Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán és Székesfehérváron is lehet majd csatlakozni. A tüntetéssorozat első eseményén becslések szerint akár százezren is az utcára vonulhattak - a tömeg minden esetre a Kossuth tértől az Andrássy útig gond nélkül elért. Második alkalommal is több tízezren vettek részt az eseményen, ami többek közt Kecskeméten és Debrecenben is ezreket megmozgatott.

Szerző
2018.04.25 12:15

Le kell bontani a kétfarkúak buszmegállóját Felcsúton

Publikálás dátuma
2018.08.19 21:10

Fotó: /
Bejelentés érkezett – indokolt a Magyar Közút, amely rájött, hogy tőle nem kértek engedélyt a hiánypótló kampánybuszmegállóhoz.
Három napon belül el kell bontania a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak (MKKP) azt a buszmegállót, amelyet Felcsúton, a Fő utcán építettek az időközi polgármester-választás kampányában. Illetve buszmegálló korábban is volt, csak semmi nem védte a buszra várókat az időjárástól  ezt orvosolta Mészáros László polgármesterjelölt és csapata egy fából készült bódéval.  A Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek azonban sem humorérzéke nincs, sem a felcsútiakra nem gondol. Egy, Kovács Gergő pártelnöknek címzett levélben azt írják: bejelentés érkezett hozzájuk az építményről, ők pedig megállapították, hogy tőlük annak elhelyezésére nem kértek, így nem is kaphattak engedélyt. Valahonnan azt is tudják, hogy az MKKP „helyezte el” az építményt a söröző előtt, ezért fordultak hozzájuk a felszólítással.  A kutyapárt azt közölte a Facebook-oldalán: „Először azért még megkérdezzük a felcsútiakat, hogy kell-e nekik. Aztán ha nem, akkor lehet pályázni: Melyik városnak kell buszmegálló?”
2018.08.19 21:10

Ezzel a hat számmal sok pénzt lehet nyerni

Publikálás dátuma
2018.08.19 17:46
Shutterstock fotó
Fotó: /
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 15, 16, 17, 18, 27, 43. Hattalálatos szelvény nem volt; öttalálatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 966 630 forint; négytalálatos szelvény 1 152 darab, nyereményük egyenként 11 745 forint; háromtalálatos szelvény 26 683 darab, nyereményük egyenként 1 970 forint. 
2018.08.19 17:46