Bőnyi rendőrgyilkosság - Győrkös: ártatlan vagyok

Publikálás dátuma
2018.04.25 14:02
MTI Fotók: Varga György
Fotó: /

A 78 éves férfit, aki a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet alapítója, emberöléssel és lőfegyverrel visszaéléssel vádolja az ügyészség. A vádlott egyelőre nem tett vallomást, viszont azt kérte a bíróságtól, hogy a helyszínen, vagyis bőnyi házában tartsanak tárgyalást.

Ezután a tanácsvezető bíró ismertette a férfi korábbi vallomásait, amelyekben Győrkös István következetesen tagadta, hogy ő lőtte le a rendőr őrnagyot 2016. október 26-án. A nála tartott házkutatáskor csak azután húzta meg véletlenül a ravaszt, hogy őt lövés érte - állította. Ennek azonban a tárgyaláson meghallgatott tanúk vallomásai ellentmondtak, szerintük a vádlott lőtt először, a rendőrök csak viszonozták a tüzet.

A bíróság tanúként hallgatta meg azt a három rendőrt, akiknek feladatuk volt, hogy a rendőr őrnagy vezetésével házkutatást végezzenek a vádlott lakásán.

A rendőrök elmondták, hogy a vádlott nem engedte be őket a házba, arra hivatkozott, hogy előbb az ügyvédjét akarja a helyszínre hívni. Ők közölték vele, hogy a házkutatást ügyvéd jelenléte nélkül is végrehajthatják, mire Győrkös István azt mondta, ha az engedélye nélkül belépnek az udvarára, rájuk uszítja német juhász kutyáját, amelyet nem volt hajlandó megkötni.

Később mégis hátrament a kutyával, de nem tért vissza, ezért a rendőrök úgy döntöttek, hogy bemennek a házba. A bejárathoz közeledve összetalálkoztak a férfi feleségével, aki arra hivatkozva, hogy a férje ideges, nem akarta őket beengedni, azt kérte, várjanak, "különben baj lesz". Az asszony végül aztán mégis bekísérte őket.

A tanúvallomások szerint a vádlott eközben magához vette az egyik szobában egy szekrényben tartott, betárazott és csőre töltött gépkarabélyát. A rendőrök a félhomályos helyiségbe belépve észrevették, hogy a férfi kezében van valami. Az őrnagy megkérdezte, mi van a kezében, a vádlott erre azt felelte: "ugyanaz, ami maguknál!" Ekkor az egyik rendőr felkapcsolta a villanyt és lövések dördültek.

Mindhárom rendőr egybehangzóan azt állította a tárgyaláson, hogy Győrkös István lőtt először, három lövésből álló rövid sorozatot adott le, a rendőrök pedig viszonozták a tüzet, maroklőfegyveikből összesen kilenc lövést adtak le. Nyolcat lőtt az egyikük, egyet pedig a másikuk, míg a villanyt fölkapcsoló rendőrnő és a lelőtt őrnagy nem használta fegyverét.

Bírói kérdésre az egyik rendőr azt mondta: nem látta pontosan, hogy mire lőtt, nem célzott, inkább "csípőből tüzelt" abba az irányba, ahol előzőleg a vádlott állt. A védelem a tanúkat kérdezve vitatta, hogy Győrkös István lőtt volna először, a rendőrök viszont azt mondták, a gépkarabély és a maroklőfegyverek hangját meg tudják különböztetni egymástól.

Pálvölgyi Péter őrnagyot fejlövés érte, életét azonnali orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni.

A vádlottat a tűzharcban hasba lőtték, ekkor összecsuklott, de továbbra sem tette le a fegyvert. Kérte, hogy hívjanak mentőt hozzá, de azzal fenyegetőzött, ha meglát egy rendőrt, azt "kinyírja". Csak két órával később, a Terrorelhárítási Központ munkatársainak adta meg magát.

Győrkös István ügyvédjei a tárgyalás szünetében újságíróknak nyilatkozva azt mondták: álláspontjuk szerint nem bizonyított, hogy védencük fegyveréből származott a rendőrtisztet ért lövés. Az ügyben tett tanúvallomások megfogalmazásuk szerint "dinamikusan változnak" és az ügyészség által eddig beszerzett szakértői vélemények is ellentmondásosak.

A bíróság szerda délután és csütörtökön további tanúk meghallgatásával folytatja az ügy tárgyalását.

Szerző
2018.04.25 14:02
Frissítve: 2018.04.25 18:29

Vonat elé hajtott egy autó Nagykálón

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:52
Illusztráció: Népszava
Fotó: /
Vonattal ütközött egy személygépkocsi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállón egy vasúti átjáróban vasárnap késő délután, az autó utasai megsérültek – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t. Az autó utasai ki tudtak szállni a járműből, de megsérültek, a mentők vizsgálják őket – olvasható a közleményben. A tűzoltók megkezdték a műszaki mentést a balesetnél, amely a Széchenyi úti vasúti átjáróban történt. Urbán Attila, a MÁV-csoport szóvivőhelyettese az MTI-nek azt mondta: Nagykálló és Nyíregyháza között szünetel a vasúti közlekedés, a helyszínelés ideje alatt pótlóbusz közlekedik. A balesetnél jól működött a fény- és félsorompó.
2018.08.19 18:52

Kislánnyal erőszakoskodó férfit vettek őrizetbe

Egy tízéves lánnyal erőszakoskodó férfit vettek őrizetbe rendőrök Dombóváron - közölte honlapján a rendőrség. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az 58 éves dombóvári férfi június első napjaiban autójába csalta a gyermeket, és arra kényszerítette, hogy vetkőzzön le, majd közösült vele. Amikor ezután a lány menekülni próbált, a gyanúsított kést szorított a nyakához. A gyereknek végül sikerült elhagynia a járművet. A rendőrök péntek hajnalban vették őrizetbe a férfit, aki ellen szexuális erőszak gyanújával indítottak eljárást, és kezdeményezték a letartóztatását. 
2018.08.19 12:30