ENSZ;migráció;

2018-04-30 08:02:00

A migráció hozadéka

Orbán pártjának alkotmányozó többséggel való újbóli felruházása kontinentális távlatokban is beláthatatlan következményekkel járhat.

A német kancellár asszony alaposan meglephette notórius kritikusait a napokban, hiszen az ENSZ Berlinben tárgyaló menekültügyi főbiztosának kijelentette: az illegális migráció megakadályozása érdekében ő helyben segítene a rászorulóknak, illetve felszámolná a menekülésre késztető okokat. A jelek szerint Európa egyre több meghatározó politikusa ismeri fel: nemhogy a magyar határkerítés vagy a balkáni útvonal lezárása, de még a Törökországgal vagy Líbiával kötött menekültügyi megállapodás sem fékezheti meg tartósan a kontinensünkre igyekvő emberáradatot.

A hidegháborús évtizedekre jellemző kelet-nyugat szembenállás helyett már vagy harminc esztendeje a kirívó észak-dél ellentét vált meghatározóvá a glóbuszon, a harmadik világ népeinek nyomorára igazán mégis a néhány éve tömegessé váló migráció hívta fel az egykori gyarmattartók figyelmét. A menekültválság nem csupán gazdaságilag terheli meg a célországokat, politikai következményei egyenesen nyugtalanítóak. Még az EU centrumát képező, komoly demokratikus hagyományokkal bíró államokban is riasztóan megerősödött a szélsőjobboldal a migráció hatására.

A periférián pedig még sokkal rosszabb a helyzet. Jól illusztrálja ezt az a tény, hogy Magyarország miniszterelnöke, önnön kabinetjének katasztrofális szakpolitikai teljesítménye ellenére, kizárólag a bevándorlókkal való riogatásra felépítve kampányát, sorozatban harmadszor kapott bizalmat - elsősorban a hazai „kékgallérosoktól”. Az európai fővárosok túlnyomó többségében renitensként számon tartott Orbán Viktor pártjának alkotmányozó többséggel való újbóli felruházása akár kontinentális távlatokban is beláthatatlan következményekkel járhat. Nem valami hirtelen támadt önzetlenség, hanem az Unió egységének és politikai stabilitásának megőrzése, a populizmus terjedésének megállítása teszi tehát szükségessé azt, hogy a fejlett államok vezetőinek figyelme a harmadik világ országaira irányuljon.

Akár a mindenkire nézve kötelező humánum, akár politikai érdek ösztönzi azonban a szóban forgó politikusokat az elmaradott térségek gazdasági felzárkóztatására, ez a törekvés hosszú távon a szociáldemokrácia reneszánszát is elhozhatja kontinensünkön. A Szovjetunió hidegháborús vereségét követően a baloldali pártok a szakszervezetekhez hasonlóan patthelyzetbe kerültek a nyugati demokráciákban is. A tőke zsarolási potenciálja egyszeriben megnőtt; képviselői a munkavállalói jogok szűkítéséhez kötötték a munkahelyteremtést, illetve kilátásba helyezték üzemeik áttelepítését a harmadik világba, ahol a munkajognak még a fogalma is ismeretlen. A tehetetlen európai szociáldemokraták rendre eltávolodtak önnön ideológiai tablójuktól, neoliberális fordulatuk pedig tartósan kitaszította őket a hatalomból. De zsarolhatóságuk rögtön megszűnik, amint a harmadik világban sem jogfosztott alkalmazottak robotolnak éhbérért. Akár egy egész világra kiterjedő szociális és bérunió is körvonalazódhat tehát a migráció hozadékaként.