Szerintem;ellenzék;összefogás;

2018-04-30 08:31:00

Ellenzéki összefogást!

Az országgyűlési választáson az ellenzék csalódást okozott, sőt lejáratta magát, növekedési potenciálját elveszítette. Tisztán látható, hogy vegytiszta koordináció esetén (a Jobbikkal együtt) Orbán nem tudta volna megközelíteni a kétharmadot. A legnagyobbat talán a Jobbik bukta az előzetesen feltüzelt várakozásokhoz képest. Nyilvánvaló, hogy történetükben nem lesz több állva maradó 106 jelölt, és Vona Gábor sem lesz többet miniszterelnök-jelölt. Az ellenzéki oldalon nem tud egyik szereplő a másik fölé nőni és tiszta kihívó pozícióba kerülni. Egész egyszerűen azért, mert az ellenzék több osztatú. Az LMP nem tudja már növelni szavazói számát, a nem kielégítő koordinálásba való beleégés, valamint a párt körül kialakuló botrányok, feszültségek már most leszálló ágba viszik a pártot. Az MSZP Karácsony Gergellyel még futott egy viszonylag jó kört, de itt is ez a maximum. Egész egyszerűen az MSZP mint brand már 2006-ban elvesztette a vonzerejét. Az ellenzék többi szereplőjéről marginális jelentőségük kapcsán most nem szeretnék szólni.

Most ott tartunk, hogy tulajdonképpen mindegy hogy, hogy kormányoz a Fidesz, 2,2-2,5 millió szavazata akkor is van, ha Orbán az Oktogonon lövöldözni kezd. Egyszerűen ilyen a „kémiája” a jelenlegi magyar társadalomban.

A kilábalást egy doktrínaváltás hozhatja el, vagy egy teljes ellenzéki csere 2022-ben, aminek – ha minden marad így – a Momentum lenne a legesélyesebb szereplője. A Fideszt sem jobbról, sem balról nem lehet megfogni, amit tenni lehet – jó partizánok módjára – hogy középről „aláaknázzuk”. Egy nagy, erős „Nemzeti Közepet” kell létrehozni úgy, hogy abban a mérsékelt jobboldalnak, tulajdonképpen a nemzeti liberálisoknak, a jelző nélküli liberálisoknak és a baloldalnak egyformán helye lenne. Háromosztatú nemzeti közepet kell létrehozni. Ez politikai munka és szervezőkészség kérdése lenne. Ilyen értelemben lenne végül értelme a Jobbik középre sodródásának. Egy ilyen formációban – egy fúzióban - természetesen lenne helye a három fő ellenzéki pártnak, Gyurcsány nélkül.

Orbánt igazából csak az Európa politikájában lehetne megfogni, ezért is lenne érdemes már a következő Európai Uniós választáson ezzel a formációval „kivonulni” a pályára. Nyíltan szembe lehetne menni Orbán Európa politikájával. Jobb kapcsolatokat követelve az Európai Unióval, emberségesebb bevándorlási és menekült politikát, amellett, hogy az ellenzéknek egy pár kérdésben – mint például a kerítés, a kötelező kvóták és a tömeges bevándorlás ellenzése – ugyanarra az álláspontra kellene helyezkedni, mint amit Orbán Viktor képvisel, így alakítva ki egyfajta nemzeti konszenzust.

Ha bejönne a „Nemzeti Közép” koncepciója jövőre - ami azt jelenti, hogy listán legalább 10 százalékra meg kellene közelíteni a Fideszt -, lenne az ellenzéknek még három éve, hogy utána a vidéken is dolgozva megnyerje a következő parlamenti választásokat.