Alföldi-ügy - Színházi csönd, némi felhanggal

Publikálás dátuma
2018.05.05 07:46
Fotó: Vajda József
Fotó: /
A színházi szervezetek közül egyedül a Független Előadó-művészeti Szövetség lépett fel hivatalosan, az ellen, hogy az egyik darabot, melyben Alföldi Róbert szerepel lemondták Pécsett. A többi szakmai szervezet hivatalosan nem formált véleményt.

Nem tárgyalták a tervezett pécsi Alföldi-előadás lemondásának az ügyét, tehát hivatalos álláspont sem született - mondta Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke. Magánemberként abszurditásnak nevezte, ami történt, hozzátéve, hogy nem lehet rálépni erre az útra. Vissza kellene térni a józan észhez. Keszég szerint a kulturális élet szereplőinek nem lehet feladni ezt a játszmát, kérlelhetetlenül képviselni kell a józan észt, nem felülni a propagandának, a saját szemünknek kell hinni. Ezt kell tenni, mert más eszközei a Társaságnak nincsenek. A Társaság egy civil szervezet – jegyezte meg.

Megkerestük a Magyar Teátrumi Társaságot is, de ők sem foglalkoztak hivatalosan az üggyel. Az egyik vezető annyit mondott, ha egy befogadóhelynek nem tetszik az előadás, ne hívják meg, ha meghívják, játsszák le, mert egyébként fölösleges magyarázkodásba fullad az egész.

Fotó: Lakatos Péter

Fotó: Lakatos Péter

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki, hogy a pécsi Zsolnay Központ miután meghirdették, váratlanul indoklás nélkül lemondta Az igenis, miniszterelnök úr! című előadást, ( jelenet a darabból a fotón) amelyben Alföldi Róbert is szerepel. A színházi szakma, beleértve a szakmai szervezeteket, viszont, mint a fentiekből is kiderül, szinte csöndben szemlélte az eseményeket. Egyedül a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) tiltakozott, mégpedig egy nyílt levéllel, melyet Vincze Balázsnak, a Zsolnay Örökségkezelő Kft. ügyvezetőjének címzett. 

Lavina
Az Átrium Színház produkciójának lemondása több következménnyel is járt. Egyrészt a meghirdetett pécsi időponttal egy időben május 27-re a szigetvári Vigadó Kulturális Központban kétszer is lejátsszák Az igenis, miniszterelnök úr! című előadást, másrészt a Zsolnay Színház munkatársa, Kiss Mónika bejelentette, hogy nem szervez további előadásokat a helyszínre, tiltakozásul a történtek miatt.

Rihay-Kovács Zita, a szervezet vezetője lapunknak elmondta, hogy több tag jelezte megdöbbenését a történetek miatt, ezért döntöttek a nyílt levél mellett. Ebben többek közt ezt írják: „Egyetlen ilyen incidens is elég ahhoz, hogy bizalmatlanságot szüljön, de egyúttal olyan precedenst is teremt, amely pillanatok alatt széleskörű szakmai, művészi és morális zülléshez vezethet. (…) Öntől szeretnénk első kézből megtudni, hogy mi történt. S ha nyilvánosan is ki tud állni a saját döntése mellett, kérjük, tegye meg!” Az április 27-én eljuttatott levélre egyelőre nem érkezett válasz.

Rihay-Kovács Zita elmondta, hogy nem veszik le a témát a napirendről, vagyis a következő elnökségi ülésükön, illetve a közgyűlésen újra előveszik az ügyet. Az elnöknő szerint ha egy hónapon belül nem érkezik a levelükre válasz, akkor újabb akcióba kezdenek. Emellett párbeszédet kezdeményeznek a többi szervezettel az üggyel kapcsolatban.

III. Richárd megy Pécsre
Pécs jelen állás szerint egyébként nem „ússza meg” Alföldi Róbertet, hiszen a Radnóti Színház III. Richárd című előadását, melynek címszerepét Alföldi játssza, beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. Szücs Gábor, a POSZT fesztiváligazgatója, arra a kérdésre, hogy lenne-e bármi probléma Alföldi Róbert júniusra tervezett pécsi fesztiválszereplésével, azt válaszolta, eddig semmiféle gond nem vetődött fel.



Szerző
2018.05.05 07:46

Posztumusz díjazhatják Hvorosztovszkijt

Publikálás dátuma
2018.12.12 12:30

Fotó: AFP/ Igor Russak
A tavaly elhunyt legendás orosz bariton, Dmitrij Hvorosztovszkij utolsó lemezét is Grammy-díjra jelölték.
A londoni Royal Opera múlt év decemberében Dmitrij Hvorosztovszkij emlékének ajánlotta fel egyik Rigoletto-előadását. A legendás orosz baritonnak a világon mindenütt, így Magyarországon is hatalmas rajongótábora volt és van. Tavaly novemberi halála óta Moszkvában emlékművet kapott, szülővárosa, Krasznojarszk Zene- és Színházművészeti Akadémiája, valamint operaháza és repülőtere is felvette a nevét. Múlt év végén a legjobb klasszikus vokális szóló kategóriában jelölték Grammy-díjra a lemezét, amelyen a neoromantikus Georgij Szviridov dalait énekelte fel a Szentpétervári Állami Szimfonikus Zenekar kíséretében. Idén Verdi Rigolettóját jelölték Grammy-díjra a legjobb operafelvételek kategóriájában, amelyen a címszerepet énekli Nadine Sierra (Gilda) partnereként a Kaunasi Szimfonikusokkal, és alig két héttel a halála előtt jelent meg – utolsó lemezeként.
Február 10-én Los Angelesben 84 kategóriában osztanak Grammy-díjat – az amerikai Hangfelvétel-művészetek és tudományok Nemzeti Akadémiája által alapított díj minden évben a zeneipar legkiemelkedőbb teljesítményeit hivatott elismerni. A könnyedebb műfajokban az amerikai rapper, Kendrick Lamar a favorit: bár idén nem jelent meg önálló lemeze, a Fekete Párduc című Marvel-filmnek köszönhetően nyolc jelölést kapott. A kanadai rapper, Drake hét, az amerikai folk-rock énekes, Brandi Carlile hat jelöléssel van szorosan a nyomában.
2018.12.12 12:30
Frissítve: 2018.12.12 12:30

Elmagyarázta a L'art pour L'art társulat a közönségnek, hogyan kell ülni és tapsolni

Publikálás dátuma
2018.12.12 10:30

Fotó: /
A Pál utcai fiúkkal és Besenyő Pista bácsi családjával egyszerre lehet találkozni a Budapest Bábszínházban.
Abszurd humor, kifigurázott tárgyak és emberek – ez jellemezte az 1986-ban alapított L’art pour L’art Társulat performanszát szombat este, amelynek a Budapest Bábszínház adott otthont. Szó szerint vett poénok és rögtönzött jelenetek színesítették a produkciót, mely a „Mintha elvágták vol” címet viselte. Jelenetek a múltból és a jövőből – állították a műsor szereplői, és valóban e kettő keverékét láthattuk.

Dolák-Saly Róbert megtornáztatta a közönséget, illetve megtanította nekik a közönségkódexet. Elmagyarázta, hogyan kell ülni, tapsolni – és legfőképpen nevetni. Külön meglepetés volt, hogy a magyar irodalomból is láthattunk jeleneteket: Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényét mesélte el röviden Dolák-Saly, természetesen a társulathoz hűen, Laár András pedig saját abszurd költeményeit szavalta el. Megjelent a Besenyő család négy tagja is, a közönség taps- és füttyviharral fogadta őket.

A família története egyébként egy autóban született meg valahol a Bakony környékén. Szászi Móni és Dolák-Saly rokonlátogatásra utaztak éppen, amikor Móni megjegyezte, olyan erősek ezek a figurák (Boborján, András parasztfigurája és az öreg), szerinte az volna az igazi, ha ezek egy agymenéses családot alkotnának. Móninak köszönhető ezen kívül a jelenetek szövegkönyvei, de a színházi estek és televíziós műsorok koncepciói is az ő tollából származnak. A társulatnak sosincs két egyforma előadása, ugyanis improvizációkkal színesítik azokat, így „ugyanazt” az előadást akár százszor is bátran megnézhetjük.
2018.12.12 10:30
Frissítve: 2018.12.12 10:30