úszás;Hosszú Katinka;

2018-05-07 17:09:00

Hosszú Katinka visszatér

Hosszú Katinka júniusban tér vissza a versenyzéshez, és várhatóan a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon is indul majd - írta az MTI.

A háromszoros olimpiai bajnok egy, a szponzorának adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy a  hosszabb kihagyást követően "szokatlanul gyorsan visszaállt" az edzésekbe. "Úgy érzem, hogy fizikálisan és mentálisan is szükségem volt erre a szünetre. Bár nem egy előre tervezett, nagyon vidám szünetről volt szó, de attól függetlenül jókor jött" - fogalmazott a 29 éves klasszis.

Hosszú a tavaly decemberi rövidpályás Eb-n versenyzett legutóbb, azt követően magánéleti problémák miatt hónapokat hagyott ki. Mint elmondta, idén először a Mare Nostrum sorozatban júniusban ugrik majd medencébe. "Szeretném a korábbi stratégiát folytatni, bár azt valószínűleg átgondolom, hogy hány versenyre és hova megyek el, mert néha sok volt, hogy öt héten át folyamatosan versenyeztem. Az azonban biztos, hogy ez a módszer, a versenyszituációban begyakorolt dolgok működnek, ráadásul élvezem is, ez tehát mindenképpen marad" - mondta a hétszeres Európa-bajnok, majd hozzátette, a "számok mennyisége lehet, hogy eltérő lesz az eddigiektől".

Hosszú kiemelte, ha minden a tervek szerint alakul, akkor jöhet a glasgow-i Európa-bajnokság, a budapesti világkupa, jövőre a világbajnokság, azt követően pedig a tokiói olimpia.

Hosszú a tavaly decemberi rövidpályás Eb-n versenyzett utoljára, ezt követően magánéleti problémák miatt hónapokat hagyott ki.