Az I. világháború;I. világháború;

2018-05-11 10:00:00

A második ostendei rajtaütés

Ez volt a második brit katonai akció a belga Ostende ellen, melynek során a tengerbe vezető csatornát torlaszhajók elsüllyesztésével igyekeztek járhatatlanná tenni, megakadályozva a német tengeralattjárók kijutását.

Német tengerészeti jelentés

Május 10-én reggel 3 órakor angol tengeri haderők heves ágyúzás után ismét zárótámadást kíséreltek meg Ostende ellen. Parti ütegeink kitűnően vezetett tüzelése visszavert több ellenséges hajót, amelyek mesterséges köd védelme alatt a kikötőbe akartak hatolni.

Egy régi cirkáló, amelyet teljesen összelőttünk, a kikötő hajóútján kivül megfeneklett. A kikötő bejárata teljesen szabad. A zátonyra került hajó födélzetén csak halottakat találtunk.

Legénységének két életbenmaradt tagját, akik a tengerbe ugrottak; elfogtuk. Az eddigi megállapítások szerint legalább két motornaszádot lőttünk tönkre, egy monitort súlyosan megrongáltunk.

Az ellenséges elzáró kísérlet ezzel teljesen meghiúsult; ismét hiába áldozta föl embereinek életét és járműveit.

Angol jelentés:

(London, május 10.) Az admiralitás közli, hogy az a hadművelet, amelynek célja volt az ostendei és zeebrüggei kikötők elzárása, tegnap este sikeresen befejezést nyert, amikor az elavult Vindictive cirkálót a rakpartok között az ostendei kikötő kijáratánál keresztben elsüllyesztették.

Zeebrüggét röpülők bombázták - Német tengerészeti jelentés

Délben és este ellenséges röpülőrajok bombatámadást intéztek Zeebrügge mólói és a falu ellen, anélkül, hogy kárt tettek volna. A zeebrüggei templomra dobott repülőbombák három belga felnőttet és két gyermeket megöltek, kettőt súlyosan, többeket könnyebben megsebesítettek.

Tengerészeti csapataink a szárazföldről kettőt, üldözőröpülőink pedig a tenger fölött egy harmadik ellenséges röpülőgépet lelőttek.

Népszava 1918. május 11.