Pillantás a kilencedikről - Lázár

Tűnődöm: vajon hiányozni fog-e Lázár János nekem a magyar politikai életből. És azon is, tényleg ő volt az utolsó olyan politikus az elmúlt időszakban, aki megpróbált saját karaktert kialakítani Orbán Viktor mellett.

Ahhoz persze, hogy megpróbáljak válaszolni saját kérdéseimre, először azt kell megvizsgálni, egyáltalán igazak-e a felvetéseim. Hiszen Lázár változatlanul ott fog ülni a magyar parlamentben, egyéni képviselőként – mint hangsúlyozta – igyekszik térsége érdekeit képviselni, ebből a szerepkörből pedig egyáltalán nem következik, hogy a volt kancellária miniszter eltűnne a politikai életből. Ő maga ilyet nem fogalmazott meg, azt azonban – a 444.hu-nak adott interjújában – igen, hogy a jövőben távol tartja magát az országos ügyektől.

És akkor most jön az első mondatban feltett kérdés: vajon hiányozni fog-e az, amit ő képviselt a kormányban? Illetve: tudom-e egyáltalán, hogy mit képviselt? Hiszen jobbára csak a kirakatot láttuk, azt, hogy hetente egyszer kiállt az újságírók elé, és vállalta, amit egyetlen más kormánytag – kiemelve Orbán Viktort – sem vállalt. Igaz, hogy a lázári stílus időnként bicskanyitogató volt, de az nem vitatható el tőle, hogy egyetlen kérdés elől sem menekült el; az őszinteségről persze már lehet vitatkozni. Hogy ez hiányozni fog-e? Aligha. És mégis: volt ebben a vállalásban valami tiszteletre méltó, még akkor is, ha olykor a szakma szégyenének tartottam, hogy az újságírók kitartottak a heti szeánsz mellett.

Ha már az őszinteség: elhihetjük, hogy Lázár előre eltervezte a visszavonulását. Elhihetjük, hogy csak hagyománytiszteletből ült a parlament utolsó sorába. Elhihetjük, hogy kiegyensúlyozott, jó kapcsolata volt a miniszterelnökkel, és hihetjük azt is, hogy Rogán Antallal sem voltak személyes ütközései. Még azt is elfogadhatjuk, hogy a csoportképről pusztán azért maradt le, mert elaludt. Azt azonban már nehéz egy fejbólintással tudomásul venni, hogy olyan mértékben válik a helyi ügyek rabjává, hogy nem akar többé – legalábbis ebben a ciklusban – országos ügyekben megszólalni. Az ugyanis már nehezen elképzelhető, hogy úgy hagyja hátra az általa képviselt ügyeket, hogy azok ezentúl ne érdekeljék. Hogy ne érdekelje például, mi lesz a Sorsok Házával, azaz – stílszerűen – sorsára hagyja ebben az ügyben a Mazsihiszt. Ha így lenne, az sokat elvenne abból a karakterből, amelyet megismertünk, vagy akinek mutatta magát.

És akkor már itt is vagyunk a másik kérdésnél: tényleg önálló arcéle volt-e Lázárnak a kormányban? Képes volt-e valamelyest kibújni Orbán köpönyege mögül? A válasz itt sem egyértelmű, de mégis azt kell hinnünk: volt némi önállósága, saját egyénisége Lázárnak; nem tudta őt teljesen összetörni, maga alá gyűrni a miniszterelnök. Nyerni természetesen nem nyerhetett, azt sem gondolom, hogy elment volna a falig, de annyit állítok: tett néhány tétova lépést a fal felé.

Az új kormányban nem látok ilyen jellemet, sőt azt is megkockáztatom, Orbán még közelebb húzta magához a falat. A vaddisznók mozgása legalábbis ezt mutatja. Ha értik, mire gondolok.

2018.05.19 08:02

Lázár János a dohányzás miniszterelnöki biztosa lett

Publikálás dátuma
2018.08.14 19:12
Lázár János.
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A nemdohányzók fokozottabb védelmére és a dohánypiac szabályozására vonatkozó kormányzati teendők ellátása lesz a feladata.
A kormányban nem jutott hely Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter számára, ám ő így sem marad munka nélkül: miniszterelnöki biztossá nevezte ki őt Orbán Viktor - szúrta ki a Hivatalos Értesítőben a hvg.hu.
"A miniszterelnöki biztos tevékenysége a nemdohányzók fokozottabb védelme érdekében szükséges átfogó kormányzati teendők – és ezzel összefüggésben a dohánypiac szabályozására irányuló kormányzati feladatok – előkészítésére, összehangolására irányul" - olvasható a hirdetményben.
Lázár, aki korábban még arról beszélt, visszavonul a politikai életből, miniszterelnöki biztosként nem kap külön díjazást, csak egy egyfős titkárságot. A rendelet augusztus 15-én, szerdán lép hatályba.
2018.08.14 19:12

Grillcsirke

A becsapódó valami maga a holland volt, a káromkodás meg a sátorzsinóroknak szólt.
A sátor tulajdonképpen egészen normálisan fest. Lehetne rosszabb is, ha tekintetbe vesszük, mi történt. Az egyik rögzítőzsinór szakadt csak el, de össze tudtam kötözni, és végül a fém pöcköket is megtaláltuk. A domb eleve nem a legalkalmasabb táborhely, de hát mit tegyünk, a koordinátákat nem mi határoztuk meg: ott vertünk sátrat, ahonnan elérhető távolságban van a napi munkánk helyszíne, és a biztonsági őr is szemmel tudja tartani az értékeinket.
Nem mintha volnának értékeink. A lehető legkopottabb ruháinkat pakoltuk be – nagyon is helyesen –, okulva az előző évi dagonyából, amelyben combig felázott nadrágban cuppogva evickéltünk körbe a Szigeten. Két kispárna, takaró, törölköző, papucs. Ennyi a vagyonunk, meg a két műanyag palack, amivel elzarándokoltunk az ivókúthoz a napi vízadagunkért. A lényeg, hogy a sátor vízálló, és egy, a Sziget egy eldugott szegletében talált jókora kővel viszonylag stabilan sikerült felállítanunk.
Ebbe a komfortos állapotba rondított bele a holland.
Akkor hallottam először holland káromkodást, elég furcsa nyelvnek tűnt, de az események lavinaszerű alakulása miatt nem volt időm mélyebb lingvisztikai megállapításokra, ugyanis a káromkodással egyidőben valami becsapódott a sátrunkba, és már gurultunk is lefelé a domboldalon.
Mint később, a kikászálódásunk után kiderült, a becsapódó valami maga a holland volt, a káromkodás meg a sátorzsinóroknak szólt, amelyek – vélhetően nem függetlenül az éjjel elfogyasztott alkoholmennyiségtől – számára nehezen voltak kivehetőek a kora reggeli fényviszonyok közt. Így aztán a holland elvágódott bennük, egyenesen rá a sátrunkra, amelyben a húgommal az igazak álmát aludtuk. A holland mentségére legyen mondva, hogy a földet érés – mármint, amikor sátrastul megálltunk a dombocska tövében – után azonnal elnézést kért. Csapzott volt és félmeztelen, de valahogy mégsem keltett rossz benyomást, a történtek ellenére sem. Miközben igyekezett kibogozni a lábát a zsinórokból, mindenféle nyelveken bocsánatot kért, és biztosított afelől, hogy segít újra felállítani a sátrunkat.
Így is lett: két barátjával felcipelte a cuccunkat a dombra, és nagy erőfeszítések árán újra sátorformát varázsolt belőle. Mi rezignáltan néztük a műveletet – a nulladik napon, frissen és kipihenten is megizzadtunk a sátorállítással, nemhogy az utolsó napon, a legszebb álmunkból felriasztva. Az építmény végül elkészült, mi pedig most, túlélve az utolsó munkanapunkat, vacsora közben nézzük a végeredményt: vajon kibír-e még egy éjszakát.
Kilencszázkilencven forint volt a fél grillcsirke. Egyetlen fillérünk sem maradt, viszont meleg ételt vacsorázunk. A szigetlakók jelentős hányada már napokkal ezelőtt pénz nélkül maradt, így változatos módokon igyekszik ételhez jutni, eközben mi, a felelős gazdálkodástól megrészegülve, boldogan esszük a csirkét. A csontokat, a maradékot (még maradékot is merünk hagyni!) halomba gyűjtjük, zacskóba tesszük, és éjszakára a sátor elé rakjuk. Reggelre az egész csomag eltűnik.
2018.08.14 09:00
Frissítve: 2018.08.14 09:13