Pillantás a kilencedikről - Lázár

Tűnődöm: vajon hiányozni fog-e Lázár János nekem a magyar politikai életből. És azon is, tényleg ő volt az utolsó olyan politikus az elmúlt időszakban, aki megpróbált saját karaktert kialakítani Orbán Viktor mellett.

Ahhoz persze, hogy megpróbáljak válaszolni saját kérdéseimre, először azt kell megvizsgálni, egyáltalán igazak-e a felvetéseim. Hiszen Lázár változatlanul ott fog ülni a magyar parlamentben, egyéni képviselőként – mint hangsúlyozta – igyekszik térsége érdekeit képviselni, ebből a szerepkörből pedig egyáltalán nem következik, hogy a volt kancellária miniszter eltűnne a politikai életből. Ő maga ilyet nem fogalmazott meg, azt azonban – a 444.hu-nak adott interjújában – igen, hogy a jövőben távol tartja magát az országos ügyektől.

És akkor most jön az első mondatban feltett kérdés: vajon hiányozni fog-e az, amit ő képviselt a kormányban? Illetve: tudom-e egyáltalán, hogy mit képviselt? Hiszen jobbára csak a kirakatot láttuk, azt, hogy hetente egyszer kiállt az újságírók elé, és vállalta, amit egyetlen más kormánytag – kiemelve Orbán Viktort – sem vállalt. Igaz, hogy a lázári stílus időnként bicskanyitogató volt, de az nem vitatható el tőle, hogy egyetlen kérdés elől sem menekült el; az őszinteségről persze már lehet vitatkozni. Hogy ez hiányozni fog-e? Aligha. És mégis: volt ebben a vállalásban valami tiszteletre méltó, még akkor is, ha olykor a szakma szégyenének tartottam, hogy az újságírók kitartottak a heti szeánsz mellett.

Ha már az őszinteség: elhihetjük, hogy Lázár előre eltervezte a visszavonulását. Elhihetjük, hogy csak hagyománytiszteletből ült a parlament utolsó sorába. Elhihetjük, hogy kiegyensúlyozott, jó kapcsolata volt a miniszterelnökkel, és hihetjük azt is, hogy Rogán Antallal sem voltak személyes ütközései. Még azt is elfogadhatjuk, hogy a csoportképről pusztán azért maradt le, mert elaludt. Azt azonban már nehéz egy fejbólintással tudomásul venni, hogy olyan mértékben válik a helyi ügyek rabjává, hogy nem akar többé – legalábbis ebben a ciklusban – országos ügyekben megszólalni. Az ugyanis már nehezen elképzelhető, hogy úgy hagyja hátra az általa képviselt ügyeket, hogy azok ezentúl ne érdekeljék. Hogy ne érdekelje például, mi lesz a Sorsok Házával, azaz – stílszerűen – sorsára hagyja ebben az ügyben a Mazsihiszt. Ha így lenne, az sokat elvenne abból a karakterből, amelyet megismertünk, vagy akinek mutatta magát.

És akkor már itt is vagyunk a másik kérdésnél: tényleg önálló arcéle volt-e Lázárnak a kormányban? Képes volt-e valamelyest kibújni Orbán köpönyege mögül? A válasz itt sem egyértelmű, de mégis azt kell hinnünk: volt némi önállósága, saját egyénisége Lázárnak; nem tudta őt teljesen összetörni, maga alá gyűrni a miniszterelnök. Nyerni természetesen nem nyerhetett, azt sem gondolom, hogy elment volna a falig, de annyit állítok: tett néhány tétova lépést a fal felé.

Az új kormányban nem látok ilyen jellemet, sőt azt is megkockáztatom, Orbán még közelebb húzta magához a falat. A vaddisznók mozgása legalábbis ezt mutatja. Ha értik, mire gondolok.

2018.05.19 08:02

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34