Kövér László házelnök ellenzéki "ricsajra" számít

Publikálás dátuma
2018.05.20. 10:16
FOTÓ: Vajda József
Kövér László házelnök szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért ezek a pártok a következő időszakban folyamatosan nagyobb ricsajt próbálnak majd csapni, hogy felkeltsék az információáradattól eltompult választók figyelmét.

Az Országgyűlés elnöke az állami rádió műsorában azt mondta: nem tudja, a demokrácia vagy a választók döntése ellen tiltakoztak-e a kormányfői eskütételtől távol maradó ellenzéki pártok, az azonban szerinte látszik, hogy ezek a pártok semmit sem tanultak saját kudarcukból, és a demokrácia tiszteletéről sem sajátítottak el új tudást. Ezzel a gesztussal nem a kormányoldalt, hanem a választókat sértették meg - tette hozzá. 

Kövér László közölte, nem optimista a folytatást illetően sem. Név szerinti említés nélkül kitért az MSZP-Párbeszéd színeiben parlamentbe kerülő Tordai Bence esetére, akit - mint mondta - korábban azért tiltottak ki az Országgyűlés összes épületéből, mert olyan magatartást tanúsított, ami nemhogy parlamentben, hanem civilizált közösségben sem fogadható el.

A házelnök kijelentette: a képviselői eskütételről távol maradó, az Országgyűlés legitimitását megkérdőjelező LMP-s Hadházy Ákosnak "nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák". Úgy folytatta: "Egy ilyen embernek tényleg nincs keresnivalója a parlamentben, de hát nekünk is tiszteletben kell tartanunk a magyar emberek döntését, akik (...) ennek a pártnak a támogatói közé sorakoztak fel". Közölte, hogy Hadházy Ákos várhatóan a parlament következő ülésének végén teszi le képviselői esküjét.

Kövér László azt mondta: nem tervez változást eddigi szankcionálási gyakorlatában. Megjegyezte, az Országgyűlés ma már leginkább azzal tudná felhívni magára a figyelmet, ha a "romló közállapotokból felfelé lógna ki". Sokan akkor kapnák fel a fejüket, ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni - jelentette ki.

A házelnök beszélt arról is, hogy a kormány tagjainak munkaterhét látva sokszor "potyautasnak" érzi magát, hiszen hozzájuk képest "kényelmes állást" tölt be, ezért igyekszik minden olyan kiemelkedő közösségi meghívásnak eleget tenni, ahol jelenlétével a nemzetet képviselheti.

Kövér László jelezte, az új ciklusban Wolfgang Sobotkát, az osztrák parlament elnökét fogadja első hivatalos vendégként.
A kormánypárti politikus szerint a jövő évi európai parlamenti választásokig a korábbiaknál is nagyobb lesz a csatazaj az európai politika színterén, erősebb támadásokra kell felkészülni. Ennek hátterében szerinte az áll, hogy sokan a vesztüket érzik az európai balliberális oldalon. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a voksolás után másfajta brüsszeli berendezkedésre kell felkészülni, és az európai politika a normalitás kerékvágásába tér vissza.

Szerző

Pünkösd - Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei

Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában celebrál szentmisét vasárnap fél 11-kor.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap 10 órától a budahegyvidéki református templomban hirdet igét.

Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az iraki Erbílben tölti az ünnepet, ahol azokat a keresztény családokat látogatja meg, amelyeknek otthonát a magyarországi evangélikusok adományából építik újjá.

Pünkösd a keresztények harmadik legnagyobb ünnepe, amelyet húsvét után ötven nappal tartanak.

Szerző

Szeles vasárnap jön, de sok napsütésre számíthatunk

Publikálás dátuma
2018.05.20. 00:10
A kép illusztráció. FOTÓ: Shutterstock
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, viszont nyugaton, illetve helyenként északon, északkeleten időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a tájakon futó zápor, esetleg egy-egy lokális zivatar is kialakulhat. Sokfelé élénk, északkeleten erős lehet az északkeleti szél. Hajnalban 8-14, napközben 22-27 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn az ország déli, délkeleti és keleti tájain lehet több felhő felettünk, futó záporok, egy-egy zivatar is kialakulhat, máshol viszont hosszabb napos időszakokra van kilátás. Élénk, néhol erős lehet a keleti-északkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul.

Kedden sokfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, délkeleten lesz kisebb esély a csapadékhullásra. Helyenként heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel, viharos széllel. Délután 22-27 fokot mérhetünk.

Szerdán és csütörtökön is számítani kell többfelé lokális záporok, zivatarok kialakulásra a napos időszakok mellett. Továbbra is előfordulhatnak heves zivatarok felhőszakadás, jégeső és viharos szél kíséretében. Délutánonként 22-28 fokot mérhetünk.

Szerző