Nem csak műtéttel távolítható el egy bütyök

Publikálás dátuma
2018.05.22 17:15
Illusztráció: Shutterstock
Fotó: /
A szandálból kikandikáló bütyök nem csak esztétikai problémát jelent. A manuálterapeuta elmondta, mit tehetünk, hogy elkerüljük a műtétet.

A bütyök a nagyláb- vagy más néven öregujj tengelyeltérése, ami általában azért alakul ki, mert a súlyvonal előrehelyeződik. Nagyobb terhelés jut az előlábra, ennek következtében lelapulnak a boltozatok, más helyzetbe kerülnek a láb kis izmai, amelyek a többi irányába húzzák a nagylábujjat. Egyrészt - főleg nyáron - esztétikai problémát okoz, másrészt: fáj, a cipő előbb-utóbb kidörzsöli, növekszik a csontos felrakódás, azaz a bütyök – mondta a Népszavának  Hulényi-Gróf Orsolya manuálterapeuta, gyógytornász.

Megelőzés

Fontos lenne, hogy a súlyvonalunk a helyén legyen, a koponyától indulóan kellene figyelni: a fej a gerincoszlop fölött legyen. Nagyon nem mindegy az sem, hogy milyen cipőt hordunk, legyen benne elég hely a lábujjak, ne szoruljanak össze. A megemelt, magas sarok fokozza a problémát, hiszen előrebillen a súlyvonalunk. Ha lehet, járjunk sokat mezítláb, mert erősíti a boltozatot fenntartó izmokat, és már gyerekkorban el lehet kezdeni a napi lábtornát.

Illusztráció: pexels.com

Illusztráció: pexels.com

 

Lábtorna: megelőzi és kezeli

Nagyon kedvelt az a gyakorlat, amikor a lábujjakkal kell felszedegetni a földről az apró papírgalacsinokat, gyurmagömböket vagy kavicsokat, amelyeket különböző szempontok alapján – a lábaikkal - szét is válogathatnak. Hasznos gyakorlat az is, ha a lábujjainkat, de főleg a nagyot jól szétterpesztjük, majd összezárjuk. Szintén hatásos, ha az öregujjunkkal jól „bekarmolunk”, majd kinyújtjuk. Kicsit bonyodalmasnak tűnhet naponta ezeket a gyakorlatokat néhányszor elvégezni, de nagyon megéri, mert szépen újra lehet építeni a lábboltozatokat, sőt a már kialakult bütyök korrekciójában is fontos szerepet kap az aktív torna.

A kineziotape képes korrigálni a nagylábujj helyzetét. Ennek köszönhetően az izmok elérik azt az optimális hosszúságot, amiben a leghatékonyabban erősíthetők. Ennek következtében háromszor olyan hatásos a torna, mint „színes csík” nélkül. Kialakult bütyök esetén ugyanis a túlnyúlt izmokat nem lehet hatékonyan dolgoztatni.

Éjszakára használható az ujjtávolító sín, amely pihenés közben korrigál, ennek következtében nem deformálódik tovább az ízületi tok. Előrehaladott, túlságosan deformálódott bütyök esetében viszont nem lehet elkerülni a műtétet – hangsúlyozta Hulényi-Gróf Orsolya.

2018.05.22 17:15

Némán támad a modern mumus: a metabolikus szindróma

Publikálás dátuma
2018.09.25 14:14
Illusztráció: AFP
Fotó: /
Mindenhonnan azt halljuk, világszerte egyre inkább terjed az elhízás. A túlsúly az esztétikai és akár lelki problémákon túl komoly egészségügyi kockázatokat is rejt, súlyos betegségek okozója lehet.
A ma sokat, gyakran mumusként emlegetett, és egyre gyakoribb betegség, a metabolikus szindróma fő okozója a túlsúly. 
„Az elhízott emberek száma hallatlan mértékben, robbanásszerűen megnövekedett az elmúlt évtizedekben. Ennek okát természetesen folyamatosan kutatják, de az biztosnak látszik, hogy az úgynevezett modern táplálkozás és a testmozgás sokszor teljes hiánya áll a hátterében”
– mondta a Népszavának dr. Pusztai Péter, a Budai Egészségközpont endokrinológusa.
A metabolikus szindróma meghatározásakor, bár régóta ismert betegség, eleinte az bizonyosodott be, hogy bizonyos szív-, érrendszeri betegségek – infarktus, agyvérzés, amputációhoz vezető alsóvégtagi érszűkület – nem véletlenül alakultak ki. Nagy vizsgálatokkal mutatták meg, hogy egyes betegségek mellett gyakrabban megjelenhet például a magasvérnyomás-betegség, a vérzsírszintek és a húgysavszint emelkedése, valamint a cukorbetegség is. Később kiderült, hogy az elhízás önmagában is önálló rizikótényező lehet. Több nemzetközi társaság is dolgozott azon, hogy meghatározza a metabolikus szindróma definícióját és veszélyeztetettségi körét. 
„Az biztosan mondható, hogy a magasabb vérzsírok és még inkább az emelkedett vércukorértékek a leggyakoribb kiváltó okok. Sokszor olvasható, hogy a metabolikus szindróma egyenlő az inzulinrezisztenciával, pedig ez az anyagcsere-betegségekkel foglalkozó nemzetközi és magyar társaságok egyöntetű véleménye alapján sem igaz. Ugyanakkor van átfedés, az azonban nem igaz, hogy minden metabolikus szindrómásnak van inzulinrezisztenciája, és nem is feltétlenül minden inzulinrezisztenciásnak van metabolikus szindrómája is.”

Tünetegyüttes

A metabolikus szindróma diagnózisához szükséges kritériumokat 2009-ben határozta meg a Nemzetközi Diabétesz Szövetség az Amerikai Kardiológiai Társaság egyetértésével. Jelenleg ennek, a világszerte elfogadott kritériumrendszernek első eleme a haskörfogat mérete. Ennek sztenderdje azóta finomodott, etnikum-, illetve országspecifikus értékeket határoztak meg, így más Amerikában, Ázsiában és Európában is. A kontinensünkön a középértéket kell figyelembe venni: férfiaknál 94, nőknél pedig 80 centiméterig tartják normálisnak. A mérése igen egyszerű: a köldök magasságában egy mérőszalaggal megoldható. A következő két kritérium a vérzsír értékei: a koleszteriné és a trigliceridé. Utóbbit akkor tekinti kórosnak az ajánlás, ha 1,7 mmol/l vagy annál nagyobb. Az érték akkor is pozitívnak számít, ha erre gyógyszert kell szednie a betegnek. A „rossz” HDL-koleszterinértéknek férfiak esetében 1,0 mmol/l, nőknél pedig 1,3 mmol/l-nél kevesebbnek lennie, gyógyszer nélkül. A vérnyomásnak – gyógyszer nélkül – 130 Hgmm systolés és 85 Hgmm diastolés érték alatt kell lennie. Az ötödik feltétel nem egyszerűen a cukorbetegség, hanem a kóros éhomi vércukorérték, aminek határa 5,6 mmol/l. Ha ebből az öt értékből három pozitív, ki lehet mondani, hogy a betegnek metabolikus szindrómája van – magyarázta a Budai Egészségközpont szakorvosa.

Cukorbetegség két megelőző állapota

Az egyik a károsodott éhomi vércukorérték, a másik a csökkent glukóztolerancia.

Nem feltétlenül lehet észrevenni, pedig kellene

Gyanakodni csak a haskörfogat értéke alapján lehet, mert a többi eltérés általában nem okoz tünetet. Súlytöbblet esetén ezért érdemes ellenőriztetni a többi paramétert is, akkor különösen, és akár már fiatalon is, ha a családban volt szív-, érrendszeri betegség.
„Az egyes kórállapotokat külön kell orvosolni; a vérnyomás, a triglicerid, a koleszterinszint beállítása mellett a legfontosabb a zsigeri zsírszövet miatt megnövekedett haskörfogat csökkentése. Ez elsősorban életmódi terápiával – étrend és fizikális aktivitás –, illetve szükség esetén gyógyszeres kezeléssel valósítható meg.”
A metabolikus szindróma akár súlyos betegségeket, például érelmeszesedést is okozhat, ennek következtében jelentősen romolhat az élet minősége, hiszen fájdalmat, de súlyos esetben a láb elvesztését is eredményezheti. Egészségrontó, de akár életveszélyes szövődménye az infarktus és a stroke is. 
2018.09.25 14:14
Frissítve: 2018.09.25 14:14

Ingyenes ultrahang vizsgálatokkal csökkentik a várólistát Budapesten

Publikálás dátuma
2018.09.25 10:05

Fotó: Oltalom/
Ingyenes ultrahang vizsgálattal segíti a hosszú várólisták csökkentését az Oltalom Karitatív Egyesület. Csütörtöktől október végéig várják mindazokat, akik akár hónapokat is kénytelenek várni a szűrésre.
A hosszú várólisták miatt sokak akár hónapokat kénytelenek várni egy ultrahang vizsgálatra. Az Oltalom Rendelő ezen a helyzeten igyekszik átmenetileg javítani: szeptember végétől egész októberben 500 díjmentes vizsgálatot ajánl fel az arra rászorulóknak. 
A teljes értékű vizsgálatokat radiológiai végzettséggel rendelkező orvosok végzik. A vizsgálat végén a páciensek szakvéleményt/leletet kapnak, amely ugyanolyan értékkel bír, mint amilyen egy társadalombiztosítás keretein belül történő kivizsgálás lelete - derül ki a szervezet közleményéből.
Olyan betegeket tudnak fogadni a Dankó utcai rendelőjükben, akik már rendelkeznek beutalóval; legalább 1 hónapos határidőre kaptak máshol időpontot; és a vizsgálat előtt telefonon bejelentkeznek. Időpontot egyeztetni szeptember 24-től hétköznap 8:00 és 14:00 óra között lehet a +36 70 529 3911-es telefonszámon. A jelentkezéshez szükség van a páciens nevére, telefonos elérhetőségére és a beutalójának jobb felső sarkában található naplószámra. 
2018.09.25 10:05