Tüzes ló - Lemagyarozva

Kisváros Dániában. Nagyjából akkora, mint Eger, csak a központi buszmegálló itt nincs körbepisilve, és nem mállik róla a vakolat. A Koppenhágába tartó fapados járat sofőrje szelíden elnézést kér az utasoktól, de várna még két percet, mert a listájához képest négy ember hiányzik a „fedélzetről”, hátha itt loholnak valahol, ne húzzunk el csak úgy az orruk előtt. Nem dörmög senki emiatt, sőt inkább körbenéz, hátratekeri a nyakát, vizslatva az egyenesre nyírt pázsit között kanyargó passzékat, hátha épp ő veszi észre a későket. Mindenki csalódott kissé, amikor a menetrendhez képest némi késéssel - milyen fájdalmas ez egy olyan országban, ahol amúgy mindenki és minden pontos -, nagy sóhaj közepette a sofőr a gázra lép.

Élelmiszerbolt Dániában. Nagyjából akkora, mint egy kisvárosi magyar, a borválaszték is hasonlóan szűkös, csak itt az alsó kategória nem a Dankó Pista meg az Édes Vörös, hanem spanyol, chilei és olasz könnyedek. Választok egy „nehezebbet”, ez is spanyol, ötven korona, ellenőrzöm kétszer az árat, nehogy összekeverjem egy másikkal. A pénztárban színes bőrű fiatal fiú, előbb megkérdi, hogy vagyok, aztán üti be az árat, s mondja, hogy hatvan. Meglepődés látszódhat az arcomon, de már veszem is a elő a plusz pénzt, nem akkora a különbség, hogy visszamenjek ellenőrizni. Ám ő nem hagyja annyiban, utána akar járni a furcsa fintornak, így bevallom neki, ötvenre emlékeztem, de nem gond, a vonalkód biztosan nem hazudik. Nem úgy van az, mondja, ha én annyit láttam, akkor biztosan annyi, át is üti azonnal, nem áll fel, nem küld görkorcsolyás segédet a polcokhoz, szép estét kíván, mosolyog végig.

Női ruhabolt Dániában, két alkalmazott, egy idősebb és egy fiatalabb. Viszek pár cuccot a próbafülkébe, nem adnak számkártyát, véletlenül se sorjázzák át az orrom előtt a vállfákat, hogy öt vagy hat. Az idősebb pár mondatot mond dánul a függöny előtt, a hang felém irányul, ezért kikukucskálok, s jelzem, hogy sajnos nem értem. Angolul folytatja, hogy elnézést, azt hitte dán vagyok, s igazából csak azt akarta felajánlani, mutassam meg magam, ha bizonytalan vagyok, négy szem sokkal többet lát, mint kettő. Jön a fiatalabb, ő is dánul beszél hozzám, ő is szabadkozik, jaj, azt hitte, hogy… de ha már így mindketten „elmértek” ugyan, árulnám már el, milyen nemzetiségű vagyok valójában.

Magyar, mondom.

„Nahát”, csapja össze a kezét az idősebb, „pedig egész normálisnak néz ki”, szó szerint így mondja. Megnyúlhat a képem, mert könnyedén felkacag, hogy bocsánat, csak viccelt, én pedig el akarom hinni, hogy valóban tényleg csak egy „joke” volt. Amikor megfordulok, látom magam a tükörben, ők persze nem látják, amit én, hogy a vállamon ott ül az egész országimázs, s hiába húznám ki magam alóla, ezt a terhet nem tudom csak úgy levetni magamról, mint előbb azt a csíkos kis ruhácskát, ami szűknek bizonyult.

Olyan szűknek, hogy nemigen kaptam benne levegőt.

2018.05.25 08:03

Allah Viktorral van

Ahogyan napról-napra kapjuk a török valuta, a líra válságáról szóló híreket, annál ismerősebb a környezet, a török elnök reakcióiban saját magyar vezérünkre és az őt körülvevő bizalmasokra ismerünk. Az elhibázott török gazdaságpolitika nyomán a valaha robusztus törökországi gazdasági növekedés megtört, a megtakarítók mentik ki Törökországból a pénzüket, a vállalatok képtelenek a külföldi devizában felvett adósságaik kamatait – a deviza eltűnése miatt – időben törleszteni. A török líra egyetlen hét leforgása alatt elvesztette valahai vásárlóértékének a felét. 
Ebben a helyzetben minden a modern gazdaságtörténet eseményeit kicsit is ismerő befektető, elemző arra számít, hogy a török központi bank drasztikus kamatemelésbe fog, amivel az országot elhagyni készülő pénzeket visszafordítja, megállítja és jelentős áldozatok árán stabilizálja a helyzetet. A török vezér azonban ahelyett, hogy a megszokott ortodox megoldást választaná, a magyar vezér szövegkönyvéből tart felolvasást: mondván, világméretű spekulációs összeesküvés szövődött Törökország ellen, amit a törökök fel fognak számolni, mert a török gazdaság alapjai erősek és Allah a törökkel van.
A magyar vezér – részben a szerencsének, részben a példátlanul kemény és elsősorban az alacsony jövedelműeket, szegényeket, az oktatást és az egészségügyet sújtó költségvetési politikának köszönhetően – a korábbi húzd meg-ereszd meg időszakot maga mögött tudva, pénzügyi stabilitást élvezhet. Sőt ennek a pénzügyi stabilitásnak az alapjain az ország jogosulttá vált az Európai Uniótól érkező támogatásra, amit a vezér saját híveinek a gazdagodása érdekében használhat fel, és az uniós szappannal felfújhatja a gyors magyar gazdasági növekedés buborékát is. Az állami- köztük az uniós - pénzek felhasználásának és a családi gazdagodásnak a csatornarendszerét legjobb kollégiumi barátja, pártja valahai pénztárosa építette meg, aminek következtében minden uniótól származó pénzt háromszor költenek el. Egyszer szóban (a parasztvakítás érdekében), másodszor a későbbi uniós ellenőrzés megtévesztéséhez minimálisan szükséges fejlesztések vékony pénzen való megvalósítására, harmadszor a család gazdagodásához szükséges, vastagon fogott plajbásszal és az előre kijelölt pályázati győztesekre. 
Ennek a csatornarendszernek a megalkotója, nevezzük nevén: Simicska Lajos azt a sajátos nagyvezíri szerepet töltötte be szultánja, Orbán Viktor mellett, mint (a Szulejmán sorozatból közelebbről megismert) Ibrahim nagyvezír a nagy Szulejmán mellett. Tudjuk, hogy Szulejmán összes nagy hódítását és győzelmét Ibrahim nagyvezír készítette elő, vezette le és szilárdította meg. Amikor Szulejmán selyemzsinórja végzett Ibrahimmal – aki az európai civilizáció kedvelője, az európai hatalmak (így Velence) szövetségese is volt –, Szulejmán már nem jutott egyről a kettőre, fényességes uralkodása megrekedt. 
Nem így a magyar szultán, Orbán Viktor szekere. Amióta felszámolta nagyvezíre: Simicska hatalmát, azóta megszűnt a társuralkodói, a hatalom-megosztói rendszer, hívei csupán időleges szpáhi-birtokokat kapnak, és könyörtelenül elcsapja őket a birtokról, ha nem teljes lelkükkel szolgálják urukat. Kizárólagos és felvilágosulatlan abszolutista hatalma megszilárdításával átveszi az Európát hódoltató nagy Szulejmán szerepét, legalábbis a pénteki rádiószózatokban erről regél új magyar regéket. 
Hazánk polgárai Viktor szultán és vazallusai politikájának megfelelően nagyjából ugyanakkora bruttó hazai terméket termelnek – euróban –, mint amikor átvette az uralkodást. Igaz, a hazai valuta 2010 óta bekövetkezett nagyjából 20 százalékos leértékelődése miatt vagyonuknak és jövedelmük vásárlóértékének csak a 80 százalékát költhetik el, tudhatják magukénak, amikor összehasonlítják magukat (euróban) visegrádi versenytársaikkal. A leértékelődés ellen a külföldre vitt befektetések útján védekezett az, aki ezt megtehette, a szegény magyar nincsteleneknek meg be kellett érniük a migráncsok elleni hergelődéssel. A minap is, aki meghallgatta Viktor szultán rádióregéjét a 2030-ra elérhető magyar versenyképességről, meg a Nyugat, a liberális demokrácia alkonyáról, annak A tanú című filmből ismert gátőr szavait volt érdemes ismételgetnie: „nem szeretnék a liberális Nyugat bőrében lenni!”
A nagy ideál, Erdogan, a török diktátor gazdaságának nehézségei, a szegény törökök irtózatos veszteségei, a török vállalatok vergődése a nyitott magyar gazdaság számára is folyamatos nehézségeket, komoly kockázatot jelent. Törökország nem erős bástya, hanem a gyenge láncszem az autokratikus rezsimek láncolatában. Minthogy a magyar jegybank is hisz – ortodox intézkedések megtétele helyett – a magyar gazdaság fundamentális alapjainak erejében, miközben a magyar valuta gyengülésén csak az állam urai keresnek, abban reménykedhetünk, hogy a török elnök hozzánk is elküldi Allahot, hogy velünk legyen. Ez ebben a keresztény, illiberális katyvaszban, ahol ahány gyerek, annyiféle keresztelő, már nem okozna túlságosan nagy kavarodást.
Netanjahutól a Jehovát, Erdogantól Allahot, Putyintól a Megváltót helyezheti a magyar vezér az oltárára, hogy ezekkel megerősödve induljon Európa meghódítására.
2018.08.17 08:36

Boldogság

Örülhetnek a magyar adófizetők: egy egész wellness-szállodakomplexumuk lehet Szlovéniában. Egy olyan cég tett ugyanis ajánlatot a Terme Lendava megvételére, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll. Így nyer értelmet Orbán Viktor nem is olyan régen elhangzott mondata: „Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép”. Közös érdek tehát az együttműködés. 
Persze minden nem megy simán, de a nehézségek leküzdése csak erősíthet magyarokat és szlovénokat egyaránt. A miniszterelnök ugyanis a jobboldali Szlovén Demokrata Párt májusi kampánygyűlésén beszélt, hogy támogassa régi barátját, a bevándorló-ellenességben (is) kitűnt Janez Jansát. Fájdalom, pártja választási győzelme ellenére mégsem ő alakít kormányt, hanem a baloldal, pedig Orbán arra is figyelmeztetett akkor, hogy az ország sorsát nem szabad "semmiből jött pártocskákra bízni", és olyanokra sem, akikről tudható, hogy "Marx és Lenin köpönyegéből ugrottak elő".
A wellness-szállodakomplexumot ez csak annyiban érinti, hogy sok ellensége van ott is a "magyarok bejövetelének", tehát egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul az üzlet. De ha mégis, akkor óriási lehetőségek nyílnak. Már csak azért is, mert ez a komplexum - amely a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal - egész közel van a lendvai fociakadémiához. Amit viszont - minő véletlen - a magyar állam 1,3 milliárd forinttal támogat. A helyi futballcsapat pedig - nem mellesleg - a Zalaegerszeg (ZTE) tulajdonosáé. Így aztán politika és gazdaság, valamint érdekek, pénzek és lehetőségek szépen összeérnek. 
Amint tanult kollégám megjegyezte, a világ egy nagy, terített asztal, és ami Orbánnak megtetszik, azt lecsipegetik az adófizetők. Nem kétséges: mindenki boldogságára.
2018.08.17 08:35