Egészségügy - Helyettes-államtitkárok castingja

A helyettes államtitkári feladatokat is újjászervezi a humán tárca új minisztere, Kásler Miklós, aki nemcsak új szereplőket hív a minisztérium vezetői közé, hanem a korábbi feladatokat is újraosztja. Információink szerint az egészségügyért felelős államtitkárságon összevonják a távozó Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért , és Ladányi Márta ágazati koordinációért felelős területét, és az általuk ellátott feladatokat egyetlen helyettes államtitkárra Nagy Szilárd fül-orr gégész orvosra, Zombor Gábor egykori egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnökére bízzák. Ő az elmúlt hónapokban az Állami Egészségügyi Ellátóközpont egyik fővárosi területi ellátási igazgatójaként dolgozott.

Még két területre – az országos tiszti főorvosi feladatok és az Egészségbiztosítási Alapok felügyeletére - nem neveztek meg helyettes államtitkárt. Úgy tudjuk: az egyik posztra Fábián Attila professzort, a Soproni Egyetem dékánját jelöli. Kiválasztása rendhagyó, hiszen a professzornak nincsenek tapasztalatai az egészségügyben, eddig gazdálkodás- és szervezéstudományokkal foglalkozott. A tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárnak kérték Takács Pétert, aki az Egészségügyi Ellátási és Közegészségügyi Főosztály vezetőjét, ám - úgy tudjuk - ő nem vállalta a feladatot.

Az ágazathoz tartozó háttérintézmények vezetőnek sorsáról még nincs végleges döntés. Mint arról már a Népszava beszámolt: távozik posztjáról Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója. A kórházfenntartó hivatal élére Gondos Miklóst, az ÁEEK jelenlegi stratégiai-főigazgató helyettesét jelölték. A főigazgatói szék várományosa sebész, egészségügyi szakmenedzser. 2017-ben néhány hónapot eltöltött területi igazgatóként, onnan nevezték ki jelenlegi, az ÁEEK főigazgató-helyettesi posztjára.

Szerző
2018.05.30 07:07

Lezárta a ferihegyi 2B terminált és környékét a katasztrófavédelem

Publikálás dátuma
2018.08.15 22:06
A kép illusztráció, a felvétel korábban készült!
Fotó: Népszava/
Hatósági vizsgálat miatt rendelték el az intézkedést, melynek pontos okát szerda éjjelig még nem árulták el. Állítólag egy sugárzó anyagot tartalmazó tartály sérült meg.
Lezárta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját és annak környékét hatósági vizsgálat miatt a katasztrófavédelem - közölte az MTI-vel a Budapest Airport szerda este. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI megkeresésére egyelőre nem adott felvilágosítást a lezárás okáról.
A Budapest Airport a várható jelentős torlódásokra és késésekre hívta fel az utasok figyelmét, akiktől azt kérik, hogy ellenőrizzék járataik indulását az interneten vagy a helyszínen a rendőrség, valamint a repülőtér munkatársaitól kaphatnak információt.
A ferihegyi repülőtér az érkező járatokat fogadja, a Budapest Airport honlapja szerint éjfélig öt járatot érinthet a késés. Az Országos Mentőszolgálat ügyeletét az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.
A Blikk információja szerint egy sugárzó anyagot tartalmazó tartály megsérült. Pontosan még nem lehet tudni, érintkezett-e valaki a veszélyes szállítmánnyal. Hétszáz méter sugarú körben húzták fel a kordont. Három ember érintkezhetett a veszélyes anyagot tartalmazo tartállyal. Úgy tudjuk, irídium izotópról van szó. A katasztrófavédelem mobillaborja van kinn a helyszínen, ahol méréseket végeznek. A Zoom.hu értesülése szerint a Turkish Airlines egyik gépe legálisan szállított sugárzó anyagot, a szállításhoz használt ólomkonténer azonban megrepedt. 
2018.08.15 22:06
Frissítve: 2018.08.15 22:29

Veszélyben dolgoznak a magyar munkavállalók

Publikálás dátuma
2018.08.15 19:47
Az összes csok-támogatás feltétele, hogy tíz évig az adott ingatlanban kell élni FOTÓ: NÉPSZAVA
Fotó: /
Négyből három cégnél találtak a dolgozók egészségét veszélyeztető hibát, ás folyamatosan nő a munkahelyi balesetek száma is.
Továbbra is rengeteg magyar dolgozik veszélyes körülmények között - derült ki a a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának jelentéséből, amelyet a napi.hu szemlézett először. A 7098 vizsgált cégből 5305-nél találtak valamilyen szabálytalanságot, azaz négyből három cégnél találtak a dolgozók egészségét veszélyeztető hibát.
– Hat-hét éve folyamatosan növekszik a munkabalesetek száma – reagált a friss jelentésre lapunknak Mandrik István, az Országos Munkavédelmi Bizottság munkáltatói oldalának ügyvivője. A szakértő szerint ennek két oka van: egyrészt a munkaerő hiány miatt olyan személyeket alkalmaznak, akik szakképzetlenek, vagy nem rendelkeznek gyakorlattal, így pedig balesetbe sodorják magukat, vagy másokat. Másrészt pedig a munkáltatók nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogy a munkavédelmi oktatásokat tartalommal tartassák meg.
Mandrik István szerint tíz évvel ezelőtt nem 7098 céget vizsgáltak, hanem ennek a többszörösét. A már megszűnt Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség ugyanis 1300-as állománnyal működött és minden megyében stabilan jelen voltak. Mandrik szerint érdemes figyelni az intézkedések minőségét is. A döntő többség ugyanis figyelmeztetéssel, vagy figyelemfelhívással zárul, így „gazdaságbarát” ellenőrzéseket tartottak.  Öt éve egyébként 17222 munkabaleset történt összesen, ez a szám viszont 2017-ben már 23378 nőtt. 2012-ben 62 halálos kimenetelű munkabaleset történt, míg 2017-ben már 79. Mandrik szerint nagyobb ellenőrzéssel és a munkaadók ösztönzésével lehetne megfékezni a folyamatos növekedést. – Ezeken kívül szükség lenne egy független biztosítóra, amely által a munkáltatók bónuszt kapnának, ha minden szabályt betartanak, míg maluszt (a casco biztosítás analógiájára), ha ezeket elmulasztják. Magyarország egyébként látszólag kimondottan jól áll a foglalkoztatási megbetegedések számában. Mandrik azonban úgy vélte, ez csak papíron igaz. Évek óta ugyanis alig, vagy egyáltalán nincs ilyen jelentés.
2018.08.15 19:47