Kim Dzsong Un;Donald Trump;

2018-06-02 11:32:00

Tisztázódott - Trump találkozik a kis vezérrel

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Ház Rózsakertjében bejelentette, hogy a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót június 12-én Szingapúrban mégis megtartják.

Az elnök előtte az Ovális irodában a tervezettnél hosszabb ideig, csaknem egy órán keresztül folytatott megbeszélést Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökével, akit Kim Dzsong Un "jobbkezeként" tartanak számon, s amikor kikísérte a phenjani tisztségviselőt, újságírókkal közölte a megbeszélés egyes részleteit.

Kim Jong Csol Kim Dzsong Un levelét hozta az amerikai elnöknek, aki az újságíróknak "nagyon kedves, nagyon érdekes" levélnek minősítette, bár hozzátette: a levelet még nem tanulmányozta át. Mint mondta: Phenjan akarja az atomfegyver-mentesítést, de a júniusi csúcstalálkozó valószínűleg csak az első lesz az erről szóló találkozók sorában. Trump fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Kínának nagyon jelentős szerepe volt a csúcstalálkozó létrehozásában. "Megállapodást fogunk kötni és most megindítjuk az ehhez vezető folyamatot" - fogalmazott Trump, és hitet tett amellett, hogy ezt a tárgyalássorozatot siker koronázza majd. "Nagyon sikeres lesz" - ismételte meg kétszer is.

Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett. Az egyik újságíró felvetésére Trump elmondta, hogy a Kim Jong Csollal folytatott megbeszéléseken nem kerültek szóba emberi jogi kérdések. Mint mondta: az észak-koreai tisztségviselő az országa ellen hozott szankciókról érdeklődött. "Ezentúl nem használom a maximális nyomásgyakorlás kifejezést" - szögezte le az újságíróknak Donald Trump. Hozzátette: alig várja a napot, amikor feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat. Újabb büntetőintézkedések "százai készültek el", de ezeket az amerikai kormány most már visszatartja.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök kifejtette: nem hiszi, hogy az Egyesült Államok túl sok pénzt fektet Észak-Korea megsegítésébe, véleménye szerint Dél-Korea lesz az, amely jelentős összegekkel siet majd Phenjan segítségére.

Trump kitért Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozójára Kim Dzsong Unnal, és - mint fogalmazott - "ez nem tetszett" neki.

Az elnök elmondta továbbá, hogy Kim Jong Csollal megvitatta a koreai háború végleges lezárását, amely várhatóan egyik témája lesz a szingapúri csúcstalálkozónak. Szerinte Kim Dzsong Un irányításával fontos átalakulásokra kerülhet sor Észak-Koreában.

Donald Trumpot a pénteken kivetett védővámokról is kérdezték az újságírók, s az elnök megismételte azt, amit már a 2016-os elnökválasztás idején is hangoztatott: híve a kereskedelemnek, de csak a tisztességes kereskedelemnek. Ez igaz az Európai Unióra és Kanadára, valamint Mexikóra is - mondta. Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) az Egyesült Államok számára "szörnyűségesnek" nevezte, s ezt szerinte most már az emberek is kezdik átlátni. Leszögezte: híve annak, hogy az amerikai kormány az egyes országokkal külön kössön kétoldalú megállapodásokat.