Olaszország;áldozat;vonatbaleset;szelfi;

2018-06-05 14:51:00

Megértünk a pusztulásra? - Vonatbaleset áldozatával szelfizett

Nem, nem kezdünk prédikációba a magamutogató-őrület ellen, rábízunk mindent a kedves olvasóra.

Észak-Olaszországban történt az eset, amiről a BBC is beszámolt.  Piacenza vasútállomásán elgázolt a vonat egy kanadai asszonyt, a riasztott mentők villámgyorsan a helyszínre érkeztek. Talán ennek a gyorsaságnak is köszönhető volt, hogy a nő lába amputálásával vészelte át a könnyen az életét is követelhető balesetet. A helyszínről, illetve az esetről készült hivatalos felvételeken tűnt fel egy fehér ruházatú fiatalember, aki éppen egy olyan szelfit (önportrét) készít magáról, amelynek hátterét a balesetet szenvedett asszony, illetve az őt ápoló mentők adják.  A Corriere della Sera a sajtót, illetve a netes fórumokat bejáró fotó kapcsán észrevételezte azt is, hogy a szelfit készítő fiatalember egy "V" betűt (győzelem-jel) is formál a szabad kezével. 

A történtek kapcsán vita indult a sajtóban és az online közösségi felületeken, volt, aki szerint a jelenség egy "rákos daganat burjánzásához hasonlóan korrodálja az internetet", míg más védelmébe véve a szelfizőt, azt írta: a fiatal nem egy rossz ember, csak "kikapcsolta a személyiségét."  Egy olasz újságíró, Giorgio A. Lambri a Twittern azt írta: ezek után őt már semmi nem lepi meg a világon.