Hegyi Iván: Jöttek a csehszlovákok

Publikálás dátuma
2018.06.09 09:15
A GYŐZTES BRAZIL CSAPAT - Mi kikaptunk a csehszlovákoktól FOTÓ:AFP
Fotó: /

Hidegebb volt 1962. június 10-én a chilei Rengóban, mint Budapesten. Idehaza napközben 18-22 fokot mértek, odakinn viszont hősugárzókat kellett rendelni a magyar válogatott szálláshelyére, mert a Hotel Cityben, ahogyan meleg víz, úgy fűtés sem volt eleinte, és nemegyszer gond támadt a világítással is. Ehhez képest honfitársaink – akik évtizedeken át részt vettek, sőt általában komoly szerepet játszottak a labdarúgó-világbajnokságokon – emlékezetesen, ragyogó bomba- (Tichy) és szólógóllal (Albert), az angolok fölött aratott 2:1-es diadallal kezdték a tornát. Aztán a bolgárok ellen tizenkét perc alatt 4:0, a végén 6:1 lett, így az argentinokkal szemben – három csatár pihentetésével – már megtette a 0:0 is.

Rancagua, a magyarok csoportmérkőzéseinek és negyeddöntőjének egyaránt otthont adó település alig harminc kilométernyire volt Rengótól, ahol a vb előtti edzőmeccsen hazánk fiai 8:2-re tángálták el a szintén Mundial-résztvevő svájciakat. A legjobb nyolc persze a csehszlovákokkal játszott találkozón következett el, ám – tét ide, tét oda – az egycsatornás magyar televízió csak másnap este sugárzott (huszonöt perces) összefoglalót a meccsről, aznap a Népstadion kettős Közép-európai Kupa-programját, a Honvéd–Bologna (1:2) és az FTC–Juventus mérkőzést (0:1) adta egyenesben, míg a rádió csupán a második félidőt közvetítette Dél-Amerikából.

Az alatt is kihullott a hallgatók haja... Grosics Gyula megint "leventét" kapott, akár 1954-ben Bernben és 1958-ban Stockholmban, de nem ezen múlt a vereség, hanem azon, hogy a támadójátékosok a kihagyhatatlant is kihagyták. Jozef Adamec, aki a rancaguai mérkőzésen tartalék volt, még évtizedekkel később is felfoghatatlannak tartotta, milyen helyzetek sorát rontották el a magyarok. Változatlanul hitetlenkedve idézte fel például, hogy Fenyvesi Máté – nagy igyekezetében – nekifutott az üres kapuval szemben álló Sándor Károlynak, aki így két méterről sem tudta a helyére gurítani a golyót.

Ráadásul még a gól sem volt gól...

Tichy Lajos lövése a felső lécről levágódott, a partbíró azt jelezte, a labda a kapuvonalon belül ért földet, ám Nyikolaj Latisev szovjet játékvezető – a magyarok régi, jó barátja, aki már az 1958-as világbajnokságon is érvénytelenített egy Tichy-gólt – felülbírálta kollégáját.

Az Adolf Scherer tizenharmadik perces, szerencsés-szerencsétlen megmozdulásával 1:0-ra győztes csehszlovákok úgy kerültek az elődöntőbe, hogy négy meccsen mindössze három gólt szereztek, a magyarok viszont 8:3-es gólaránnyal búcsúztak, és Baróti Lajos szövetségi kapitány tűnődhetett, miért hagyta ki a Chilébe az olasz küldöttséggel együtt utazó keretből Machos Ferencet. A csatár az 1961-ben és 1962-ben is bajnok Vasas vezéregyénisége volt, az ősz mester azonban – saját bevallása szerint – emberileg nem kedvelte őt, ezért vitte ki helyette a dorogi Monostori Tivadart. Ám Göröcs János az argentinok ellen megsérült, s bár a csehszlovákok ellen a helyén játszó Rákosi Gyula (magától értetődő becenevén: "Matyi") kitűnő futballista volt, az irányító-képesség és a gólérzék tekintetében nem konkurált Machossal. S ki tudja, vajon az angyalföldi mesterlövész is "néma" maradt volna-e, mint az azon a délutánon valósággal elátkozott többi klasszis?

A kiesés után Kádár János, "a forradalmi munkás-paraszt kormány" elnöke megnyugtatónak szánt táviratot küldött Chilébe: "Természetesen sajnáljuk, hogy a negyeddöntőben bennünket ért kudarc következtében csapatunk kiesett a további küzdelmekből. De mindnyájan büszkék vagyunk arra, hogy válogatottunk ellenfeleink által is elismert sportszerű eszközökkel, önfeláldozóan küzdve, csoportelsőként a világ jelenleg legjobb nyolc labdarúgó-csapata közé jutott."

Harold Macmillan, az Egyesült Királyság miniszterelnöke nem vigasztalta hasonló telegrammal az angol delegációt a címvédő braziloktól ugyanaznap elszenvedett 3:1-es vereség után. Pedig a szigetországiak is nekikeseredtek, mert a találkozó előtt abból indultak ki, hogy az 1958-as vb-n az angol–brazil volt az egyetlen meccs, amelyen az aranyérmes dél-amerikaiak nem nyertek (0:0). Ám négy évvel korábban Göteborgban nem játszott Garrincha, a brazil támadóötös így festett: Joel, Altafini, Vava, Zagallo. Ellenben Vina del Marban a Garrincha, Vava, Amarildo, Zagallo négyes ostromolt, és ugyanúgy Didi irányított, mint ötvennyolcban, de az akciók befejezéséhez már a beszámolók szerint "különlegesen nagy területen mozgó" Zito zárkózott fel.

A vesztesek közül Ray Wilsont, a brit bal-bekket rázta ki leginkább a hideg – akár a magyarokat Rengóban –, hiszen a "Kismadár" mellette röpködött. Az első félidőben szó szerint, mivel az első gólt – szélsőtől szokatlanul – fejelte a kiszámíthatatlan Garrincha, aki később bombagólt lőtt húsz méterről a bal felső sarokba. Johnny Haynes, az angolok csatára a meccs után azt mondta: "Miként lehet felkészülni annak a játékosnak a feltartóztatására, aki egyszerűen megállíthatatlan?"

Az angolok egyikének azért sikerült lefognia, ha mást nem is, egy kutyát. A kis fekete eb hosszasan szaladgált a pályán, Ron Springett brit kapus és Garrincha nem tudta elkapni, Jimmy Greaves azonban magához csalogatta. A szigetországiak nem hitték volna, hogy a middlesbrough-i Alan Peacock gyomorbántalmai miatt bevetett milánói Inter-nacionalista, Gerry Hitchens egyenlítő gólja után ez lesz az egyetlen sikerélményük...

Bár Walter Winterbottom szövetségi kapitány a brazil–csehszlovák döntő (3:1) után viszonylag elégedetten tekintett körbe odahaza. Chilében ugyanis megjósolta: a brazil–angol meccs győztese lesz a világbajnok. Naná, hogy így reflektált, amikor vége lett a csúcstalálkozónak: "Ugye, megmondtam?"

CSEHSZLOVÁKIA–MAGYARORSZÁG 1:0 (1:0)
Vb-negyeddöntő, 1962. június 10., Rancagua, 11 690 néző. Jv.: Latisev (szovjet).
Csehszlovákia: Schrojf – Lala, Popluhar, Novak – Pluskal, Masopust – Pospichal, Scherer, Kadraba, Kvasnak, Jelinek.
Magyarország: Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi.
Gól: Scherer (13.).
2018.06.09 09:15

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36