Variációk zongoristákra - Aki csodát művel

Publikálás dátuma
2018.06.12 07:48
FOTÓ: SANGWOOD LEE
Fotó: /
Sokféle módon próbálnak kitűnni manapság a zongoristák az erős világmezőnyből. De melyikük érdemes többre, mint egy pillantás?

Amikor kezünkbe vesszük a lemezt, azt látjuk, az első borítón a pop-art stílusú számítógépes grafika egy fiatalember arcát mutatja, felette a felirat: Bach. A hátsó borítón pedig egy pop-art stílusú számítógépes grafika Bach arcát mutatja, felette a felirat: Ji. Ha tovább vizsgálódunk ott hátul, valahol az alsó sarokban, kis betűkkel írva, azt is láthatjuk, a Goldberg-variációk van a lemezen valamilyen formában. Az már a belül található kis füzetkéből derül ki, Ji zongorán játszik, és a tételek hármas csoportosításban – ennek van jelentősége – szépen fel is vannak sorolva.

Ez szimpátiát kelt, miután a borító láttán kissé összevonta szemöldökét az ember. De figyeljünk a tartalomra. Meg is szólal szépen tagolva, lassan a variációk alapjául szolgáló Aria, itt-ott különösen kiemelt, egy-egy erőteljesebb hangsúly, de hát ilyesmivel sokan próbálkoznak. Majd azután biztos jön az első változat jó gyorsan, azután a második még gyorsabban, egy-két egyéni módon játszott frázis és kész – gondolnánk. Meg különben is, milyen dolog ez, nem szoktak huszonéves zongoristák nagy világcégnél, debütáló lemezükön a Goldberg-variációkkal jelentkezni, ilyet utoljára tán Glenn Gould mert tenni 1955-ben.

FOTÓ: SANGWOOD LEE

FOTÓ: SANGWOOD LEE

Újabb, 1981-es bejátszása kétmilliós (!) eladásnál jár. Ezeknek a felvételeknek az ismertsége, reputációja hatalmas, lehet mondani, túl vannak értékelve. Telített a piac, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik az csak az autentikus csembalisták felvételeit képesek a Goldbergből (is) meghallgatni. Kell bátorság Ji és a kiadó részéről is ilyesfajta nyitáshoz. Tehát jön az első variáció: majdnem semmi különös, játszik Ji ki nem írt kis hangokat, hangsúlyoz itt is ott is némileg eltúlzottan, de valahogy mindezek mellett, vagy még inkább: mindezekkel együtt helyükön vannak a dolgok. Minden harmadik variáció kánon formában íródott: itt is formára, a zenei szövetre, odafigyelő józan művészt halljuk. Meglepetés a negyedik variációban következik, az első rész ismétlésekor szinte saját kompozíciót hallunk, idegen hangokkal, dzsesszes stílusban; de azután megnyugszanak a dolgok, a második részben már az ismétléskor is az eredeti mű szólal meg.

Névjegy
Ji-Yong Kim – ma már egyszerűen csak Ji – 1992-ben született Dél-Koreában. Ötévesen kezdett zongorázni, kilenc éves volt, amikor szüleivel New Yorkba költözött, Tíz évesen a legfiatalabb zongorista volt, aki a New York-i Filharmonikusok fiatal művészek számára kiírt versenyét megnyerte. A Juilliard School of Music-ban végzett, azóta rendszeresen koncertezik, ez a harmadik lemeze.

Ji kísérletei a zenei anyag egyénivé tételére nem visszatetszőek sem itt, sem a későbbiekben, amikor díszítő hangokat alkalmaz, különös hangsúlyokat dob be, még abban az őrületben is van rendszer, amit a 29. variációban művel. Itt is és néhol máshol is nagyon gyorsan játszik valóban, de ezzel nem fedi el dolgok értelmét. Feltűnik, hogy még akkor sem, amikor kozmikus sebességre kapcsol. Minden extravagánsnak tűnő dolog, amit csinál, egy nagyon józanul kitervelt, minden hangra figyelő zenei alapra épül, és sohasem válik egyetlen gondolat megszállottjává. A 30 variációból álló sorozat hatalmas, bonyolult építmény, előadása kihívás, éreztetni kell a zenei konstrukciót, technikával bírni kell azt, hogy minden hangon ott kell lenni, nincs lazítás, és még élvezetes hallgatni valót sem árt nyújtani. Ji egyszerűen csodát művel.

Infó:
J.S. Bach Goldberg-variációk
Ji (zongora)
Warner, 2018

2018.06.12 07:48

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 15:00

Új helyen az ARC plakátkiállítás (fotók)

A megszokott városligeti helyszín helyett az Örs vezér útján nézhetik meg az idei, UNFAKE! című pályázat díjnyertes plakátjait. A kiállítás október 7-ig, naponta 23:30-ig látogatható.

Szerző

Megosztás
2018.09.22 08:32
A legjobb alkotásnak járó díjat Béky Patrik és Tóth Dániel Demagógia című közös alkotása kaptaARC - UNFAKE!/
Második helyezett Partigianna Verseny című képe lettARC - UNFAKE!/
Harmadik helyezést ért el Sulyok Ábel Rejtsd el a fájdalmad! címűmunkájávalARC - UNFAKE!/
A legkedélyborzolóbb alkotás díját a Borz díjat pedig Vajda Gyula A Stróman című műve kaptaARC - UNFAKE!/
A Hammer Agency különdíját Sándor Bence Ahogy én szeretlek című pályamunkája nyerte elNépszava/ Tóth Gergő
A helyszínen látható még a Közös Halmaz installációja és kísérőkiállítása isARC - UNFAKE!/