Hamarosan elkezdik behajtani a pártokon a büntetéseket

Publikálás dátuma
2018.06.11 20:54
Népszava fotó
Júliusban kezdik csökkenteni azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott támogatást állapított meg. A Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn átadja az adóhivatalnak a tiltott támogatást elfogadó pártokkal szembeni követelést.

A kincstár hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: adók módjára behajtandó köztartozásként átadják azon pártoknál a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), amelyek nem fizették be a központi költségvetésnek az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás összegét.

Jelezték, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján ha az ÁSZ tiltott támogatást állapít meg egy pártnál, az köteles befizetni annak értékét a központi költségvetésnek. A törvény azt is előírja, hogy a párt központi költségvetésből juttatott támogatását ugyanekkora összeggel kell csökkenteni – fűzték hozzá.

Mint írták, a Magyar Államkincstár azért, hogy zavartalanul készülhessenek a választásokra, április végéig egyetlen párttól se vonta le a tartozás összegét. A májusban járó támogatás összegét is kiutalta a kincstár az érintett pártoknak, ugyanakkor a költségvetési bevételek biztosítása miatt a Magyar Liberális Párttól és az Együtt – a Korszakváltók Pártjától levonta a tiltott támogatás értékét.

Ez a két párt ugyanis az országgyűlési választások eredménye alapján a jövőben már nem lesz jogosult állami támogatásra, így később nem lett volna miből levonni az adott összeget. A kincstár a következő négy évben is az állami támogatásra jogosult pártoknál a nekik járó támogatás összegéből júliusban vonja le, illetve kezdi levonni a megállapított összegeket.

Az ÁSZ jelentéseiben azt állapította meg, hogy a Jobbik 331,660 millió, az Együtt 9,815 millió, a Demokratikus Koalíció (DK) 8,245 millió, a Párbeszéd 7,525 millió, a Liberálisok 6,185 millió, az LMP 4,420 millió, az MSZP pedig 2,025 millió forint értékben fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást.

Az ÁSZ jelentésében megállapított tiltott támogatás összegét eddig egyedül az MSZP fizette meg a központi költségvetésnek. A párttörvény szerint a tartozást, amennyiben azt az érintett pártok nem fizetik meg, adók módjára kell behajtani – olvasható az államkincstár közleményében.

Szerző

Nagy leépítésre készülhetnek a Daimlernél

Publikálás dátuma
2019.04.20 18:32

Fotó: AFP/ THOMAS KIENZLE
A döntés a teljes munkaerőnek durván 3 százalékát érintheti.
A német Manager Magazin értesülései szerint mintegy 10 ezer munkahely megszüntetésére készülnek a Daimlernél annak érdekében, hogy jelentősen csökkenthessék a költségeket a következő években. Vagyis az állítólagos leépítés a teljes munkaerőnek durván 3 százalékát érintheti – vette észre a Portfolio. A Daimler nem kívánta kommentálni a Manager Magazin értesüléseit, amely felhívta a figyelmet arra is, hogy a költségcsökkentési és hatékonyságnövelési lépéseket már az új vezérigazgatónak, Ola Källenius kell levezényelnie, aki a tervek szerint a Daimler éves rendes közgyűlését követően veszi át a cégcsoport irányítását. A Daimler egyébként már februárban, a negyedik negyedéves beszámolójának közzétételét követően jelezte, hogy muszáj lesz csökkenteni a kiadásait. A vállalat üzemi eredménye ugyanis 22 százalékkal csökkent a globális kereskedelmi háború, az új technológiák fejlesztési költségeinek megugrása, valamint az iparágban zajló kedvezőtlen változások hatására. A Manager Magazin emellett azt írta, hogy úgy tudja, Källenius nem fogja megújítani a Daimler és a Renault-Nissan közös projektjeit.

450 milliót kapnak e-autókra karitatív szervezetek

Publikálás dátuma
2019.04.20 11:56
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 450 millió forinttal támogatja több karitatív szervezet elektromosgépjármű-beszerzését – közölte a tárca.
A pénzt a Karitatív Tanács tagjai – Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Vöröskereszt, Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, Katolikus Karitász–Caritas Hungarica – számára biztosítják. Ez szervezetenként 6-6 új elektromos gépkocsi (személyautók, személyszállító kisbuszok és áruszállító gépjárművek) beszerzését teszi lehetővé. Ez számításunk szerint 36 gépjárművet jelent. A támogatásból tehát egy autóra átlag 12,5 millió forint jut. Ez egy alsó-középkategóriás e-autó ára, így drágább járművek fedezése érdekében elvben a legolcsóbbak közül is választaniuk kell. A tárca közleménye megjegyzi: az e-autók üzemeltetési költségei alacsonyabbak a hagyományos üzemanyagúakhoz képest, ami tovább növeli a karitatív tevékenység forrásait. Megjegyzendő: mindenképp üdvös az állam karitatív tevékenysége, de az összeg nagyságrendjében közelíti az összes többi e-autó-vásárlónak szánt állami támogatási keretet. Weingartner Balázs, az ITM fenntarthatóságért felelős államtitkára tavaly októberben jelentette be, hogy a már lekötött 2,4 milliárdos támogatási keretet hatszázmillióval 3 milliárdra emeli. Ebből másfélmillió forinttal járul hozzá az állam minden e-autó vásárlásához. A mostani karitatív támogatást minden bizonnyal az ország úgynevezett szén-dioxid-kóvtabevételeiből biztosítják. Mint azt – az ITM tájékoztatása alapján – korábban kiszámoltuk, a tavaly el nem költött és idén várható kvótabevételek alapján a tárca számára mintegy 60 milliárd forint szabad forrás állhat rendelkezésre szén-dioxid-kibocsátás-csökkentő programok indítására. Ennek ugyanakkor a tárca csak töredékét fordítja országos, mindenki számára nyitott, vissza nem térítendő – például lakásszigetelési – támogatási programokra. Úgyszintén megjegyzendő: elektromos autók használata néhány száz kilométeres hatótávjuk miatt továbbra is elsősorban városon belüli közlekedésre ajánlottak. A töltőtípustól függően néhány tíz pectől több óráig tartó „tankolás” nyilvános állomásokon egyelőre javarészt ingyenes. A töltés normál konnektorból is megoldható: ennek töltési időtartama jellemzően 8-10 óra.
Szerző