Charles Gati: Trianon

Amikor először olvastam el Raffay Ernő történész interjúját Trianonról, arra gondoltam, hogy egy kis iróniával kommentálom azt a részt, ahol területi revíziót javasol „egyik vagy másik” nagyhatalom segítségével. Elvégre, így a történész, „1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt.” Nyilván Hitler Németországára és Mussolini Olaszországára utal.

A demokratikus nagyhatalmak (G7) tragikus hétvégi konferenciája azonban elvette a kedvemet az iróniától. Nem ütöm le a magas labdát. Hiszen a nyilatkozónak abban például igaza van: Trianon valóban elfogult, igazságtalan és rosszindulatú döntés volt. Elemzése - nem úgy, mint veszélyes javaslata - szintén pontos, idézem: „A magyarok háromféleképpen viszonyulhatnak Trianonhoz. Az első: elfogadhatjuk véglegesnek a trianoni helyzetet… A második: egyes országokban magyar etnikai-területi autonómiáért kell küzdeni… [a] harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja.” Raffay az utóbbit favorizálja, mondván: „most is”, mint 1938 és 1941 között „okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat.” Ehhez kell megnyerni egy nagyhatalom támogatását.

De vajon kire gondol a történész? Náci Németország és fasiszta Olaszország nincs többé. Csak Oroszország érdekelt a határmódosításban, de egyelőre csak akkor, amikor saját határairól van szó (Ukrajna, Krím). A távoli Kína, amely óriási támaszpontot épít a Dél-Kínai- tengerben, semmi jelét nem adja annak, hogy fontolóra venné az európai határok revízióját. A demokratikus hatalmak közül az USA ugyanúgy távol tartja magát az ilyen területi kérdésektől, mint Franciaország, Anglia, vagy (különösen) a mai Németország.

Marad az Európai Unió, melynek kompetenciája kérdéses. Ki lehet zárni mindenféle katonai akció lehetőségét, de mi lenne akkor, ha egy magyar kormány autonómiát, azaz egy reálisabb célt tűzne maga elé? Fűzzük tovább a gondolatmenetet: mi lenne, ha egy magyar kormány – nem az EU fenegyereke, hanem őszinte jóakarója - megnyerné Berlin, Párizs, London, természetesen Bukarest, Pozsony és Belgrád, valamint Brüsszel jóindulatát egy átfogó autonómia-program érdekében?

A radikális jobboldal valószínűleg nekiugrana egy ilyen „félmegoldásnak”, támogatóit elkeresztelné a "csonka Magyarország" híveinek. Félő, hogy inkább egy lelkesítő, demagóg, de tartalmában üres „nem, nem, soha” kampányt kezdeményeznének a száz éves évforduló küszöbén.

Az ellenzék helyzete azonban biztatóbb. Esetleges új programpontja – autonómia a magyarlakta országokban az EU támogatásával - magába foglalná a nemzeti összefogás lehetőségét. Több ellenzéki párt azonosulhatna egy ilyen reálisabb elgondolással, mondván, a valami több a semminél. Az ellenzék taktikai előnyét is figyelembe kell venni: a magyar választók többsége pártolja az Európai Uniót - az egyetlen olyan „nagyhatalmat”, amely elősegítheti a trianoni kérdés részleges és hosszútávú revízióját.

2018.06.13 08:02

Az első

Száz éve, hogy befejeződött az első világháború.  A Nagy Háború emlékét persze elmossa a második, pedig az „csupán” kiteljesedve visszhangozta az elsőt, a végén az atombombával. Az első világháborúban a lövészárkok mocska mögött már ott volt a gépesített háború, amely „újdonságként” felszámolta a hátország fogalmát. Ott volt az arisztokrata kormányzás korának alkonya és a tömegdemokráciák felemelkedése. 
Az igazi borzalmakat aztán a politikusi vakság békéje hozta el, amely megöntözte az ezután következő „harmincéves háború” nacionalista magvait. Oroszországban a bolsevik hatalomátvétel, Németországban Hitler nemzetiszocialista tömegforradalma lett talaja a válságokkal küszködő liberális tömegdemokráciák szemet hunyó hitének: van kiút abból a világrendből és a háborút termő békéből, amelyet még az 1878-as berlini kongresszus teremtett.
Nem volt. Az ideológiai és fizikai birodalmi terjeszkedés újabb világháborút szült. Ennek okait pontosabban ismerjük, az elsőről már csak annyit tudunk, senki nem akarta. „Akaratlanul” tört ki, végzetes sebet ejtve a szociáldemokrácián, s megalapozva egy új, ugyancsak vak, erőegyensúlyra alapozott világrendet.
Ezen túl vagyunk, de jutottunk-e előrébb? Nem. Ott tartunk, hogy az évfordulón a francia elnöknek (bár a német kancellárral az oldalán: isten mentse meg a világot a német nacionalizmustól) a multilaterális világról kell szónokolnia; hogy az újra ébredő nacionalizmus belülről bontja meg a a hét évtizedes európai békét teremtő közösséget; Amerika egy narcisztikus félbolond kezében kacskaringózik; miközben Oroszország XX. századi erőviszonyokról álmodik.
Itt állunk hát, száz évvel öregebben, s globális kihívásokkal a nyakunkban cseppet sem lehetünk nyugodtabbak, mint amikor Szarajevóban Gavrilo Princip fegyvere eldördült.
2018.11.12 09:00
Frissítve: 2018.11.12 09:15

Jogállam

A kormánytöbbség nagy előszeretettel hoz testre szabott törvényeket, csak azért, hogy kiszúrjon a kiszúrásra a legmagasabb szinten kinézettekkel.
Lószart, Mama! - idézünk egy korábbi miniszterelnököt, csak hogy lássák, nekünk nem mindenről jut automatikusan Orbán Viktor az eszünkbe. De hát mit lehet felelni arra a képtelenségre, miszerint Magyarországon mindenkinek be kell tartania a magyar törvényeket?  Teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem vonatkozik magára a kormányfőre, aki például törvényesen nem röpködhetne ingyen magángépeken. Se a családjára, mert akkor a rendőrség nem szüntette volna be a nyomozást "bűncselekmény hiányában" a nemzet vejéhez köthető Elios-ügyben, ellenben felelősségre vonnának jó pár embert, amiért az országnak vissza kell majd fizetnie 13 milliárd forintnyi uniós támogatást, ami a megtestesült hűtlen kezelés. A gigászi vagyonukon kívül leginkább a futballmeccsek VIP páholyaiból ismert kegyeltekre sem vonatkozik semmilyen törvény. Legalábbis amíg ki nem esnek a pixisből. Építhetnek égig érő toronyházat, kacsalábon forgó vadászkastélyt, lehet több földjük, mint volt Csák Máténak, a mamájuk sertéshizlaldája lízingelhet bivalyerős motort, amellyel aztán ők járnak Fidesz rendezvényekre. Az ő esetükben az ég adta világon semmi se számít. Ha róluk van szó, írhat bármit a törvény, a sajtó, mondhat akármit az ellenzék, tiltakozhat jogász, professzor vagy civil, az ügyészség nem és nem lát bűncselekményt.  Ugyanennek az éremnek a másik oldala az, hogy a kormánytöbbség nagy előszeretettel hoz testre szabott - tehát eleve alkotmányellenes - törvényeket, csak azért, hogy kiszúrjon a kiszúrásra a legmagasabb szinten kinézettekkel. Ez volt a helyzet az RTL Klub ellehetetlenítésére szánt reklámadóval, a kizárólag a CEU elüldözését szolgáló innovatív kritériumokkal, az egyházak bejegyzésével és - erről most már alkotmánybírósági döntés van - a rokkantnyugdíj-rendszer lerombolásával is. És ez a kormány, ez a Fidesz ünnepli lelkesen, hogy az Európai Néppárt kiáltványában egy helyen sikerült "jogállamiságra" cseréltetni a "liberális demokráciát". Mintha nekik nem lenne tök mindegy, hogy mihez nincs semmi közük. 
2018.11.12 09:00
Frissítve: 2018.11.12 09:19