Trianon;

2018-06-13 08:02:00

Charles Gati: Trianon

Amikor először olvastam el Raffay Ernő történész interjúját Trianonról, arra gondoltam, hogy egy kis iróniával kommentálom azt a részt, ahol területi revíziót javasol „egyik vagy másik” nagyhatalom segítségével. Elvégre, így a történész, „1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt.” Nyilván Hitler Németországára és Mussolini Olaszországára utal.

A demokratikus nagyhatalmak (G7) tragikus hétvégi konferenciája azonban elvette a kedvemet az iróniától. Nem ütöm le a magas labdát. Hiszen a nyilatkozónak abban például igaza van: Trianon valóban elfogult, igazságtalan és rosszindulatú döntés volt. Elemzése - nem úgy, mint veszélyes javaslata - szintén pontos, idézem: „A magyarok háromféleképpen viszonyulhatnak Trianonhoz. Az első: elfogadhatjuk véglegesnek a trianoni helyzetet… A második: egyes országokban magyar etnikai-területi autonómiáért kell küzdeni… [a] harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja.” Raffay az utóbbit favorizálja, mondván: „most is”, mint 1938 és 1941 között „okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat.” Ehhez kell megnyerni egy nagyhatalom támogatását.

De vajon kire gondol a történész? Náci Németország és fasiszta Olaszország nincs többé. Csak Oroszország érdekelt a határmódosításban, de egyelőre csak akkor, amikor saját határairól van szó (Ukrajna, Krím). A távoli Kína, amely óriási támaszpontot épít a Dél-Kínai- tengerben, semmi jelét nem adja annak, hogy fontolóra venné az európai határok revízióját. A demokratikus hatalmak közül az USA ugyanúgy távol tartja magát az ilyen területi kérdésektől, mint Franciaország, Anglia, vagy (különösen) a mai Németország.

Marad az Európai Unió, melynek kompetenciája kérdéses. Ki lehet zárni mindenféle katonai akció lehetőségét, de mi lenne akkor, ha egy magyar kormány autonómiát, azaz egy reálisabb célt tűzne maga elé? Fűzzük tovább a gondolatmenetet: mi lenne, ha egy magyar kormány – nem az EU fenegyereke, hanem őszinte jóakarója - megnyerné Berlin, Párizs, London, természetesen Bukarest, Pozsony és Belgrád, valamint Brüsszel jóindulatát egy átfogó autonómia-program érdekében?

A radikális jobboldal valószínűleg nekiugrana egy ilyen „félmegoldásnak”, támogatóit elkeresztelné a "csonka Magyarország" híveinek. Félő, hogy inkább egy lelkesítő, demagóg, de tartalmában üres „nem, nem, soha” kampányt kezdeményeznének a száz éves évforduló küszöbén.

Az ellenzék helyzete azonban biztatóbb. Esetleges új programpontja – autonómia a magyarlakta országokban az EU támogatásával - magába foglalná a nemzeti összefogás lehetőségét. Több ellenzéki párt azonosulhatna egy ilyen reálisabb elgondolással, mondván, a valami több a semminél. Az ellenzék taktikai előnyét is figyelembe kell venni: a magyar választók többsége pártolja az Európai Uniót - az egyetlen olyan „nagyhatalmat”, amely elősegítheti a trianoni kérdés részleges és hosszútávú revízióját.