FOCI VB 2018;edzőcsere;

2018-06-13 18:56:00

Villámgyors edzőcsere - Hierro váltja a kispadon Lopeteguit

A spanyol szövetség azonnali hatállyal, egy nappal a labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt menesztette pozíciójából a válogatott eddig kapitányát.

Egy nappal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság előtt kirúgták a spanyol válogatott szövetségi kapitányát, Julen Lopeteguit. A spanyol szövetség szerda reggel adta hírül, hogy 10:20-tól rendkívüli sajtótájékoztatót tart, amely végül csak délben kezdődött el. Sajtóhírek szerint annak volt köszönhető a csúszás, mert ekkor még az ügy főszereplői sem tudták, hogy milyen döntés születik. A vitát ugyanis az szülte, hogy az 51 éves tréner kedden bejelentette, elfogadja a Real Madrid ajánlatát, és a világbajnokság után befejezi munkáját a nemzeti csapatnál. Noha a válogatott játékosai megpróbálták elsimítani az ügyet, s kiálltak a tréner mellett, a spanyol szövetség elnöke, Luis Rubiales úgy döntött, meneszti Lopeteguit.

Rubiales két héttel ezelőtt hosszabbította meg 2020-ig kapitányi szerződését. Ezek után a szövetség elnöke nagyon zokon vette, hogy csak öt perccel a Real Madrid hivatalos bejelentése előtt tudta meg, hogy a nemzeti együttes szakvezetője a vb után mindenképpen távozik. Lopetegui irányításával a spanyol válogatott veretlen maradt, húsz mérkőzéséből tizennégyet zárt győzelemmel.

„Szeretnénk megköszönni neki, amit eddig tett, mert nagy érdemei vannak abban, hogy itt lehetünk Oroszországban, de a kialakult helyzetben el kellett búcsúznunk tőle. Ez egy üzenet a szövetség összes alkalmazottjának, hogy felelniük kell a viselkedésükért” – jelentette ki Rubiales, aki elmondta, hogy a válogatott szempontjából nem a legjobb megoldás a váltás, de az előzmények miatt szükségszerűnek tartotta. Hozzátette: úgy érzi, hogy Lopetegui elárulta őket. Lopeteguiért végül nem kell fizetnie a Real Madridnak, ugyanis a szövetség lemond a kétmillió eurós kompenzációs díjról.

Rafael del Amo alelnök egyenesen árulónak nevezte a baszk mestert, a korábbi szövetségi kapitány és Real-edző Vicente del Bosque viszont megvédte Lopeteguit, szerinte kollégája megállja majd a helyét új állomáshelyén. Lopetegui 2016 júliusi kinevezése óta a spanyol válogatott veretlen maradt, húsz találkozójából 14-szer győzött hat döntetlen mellett.

Fernando Hierro vezeti a csapatot a világbajnokságon. Fotó: AFP/dpa/Marcus Brandt

Fernando Hierro vezeti a csapatot a világbajnokságon. Fotó: AFP/dpa/Marcus Brandt

A spanyol szövetség a szakvezető menesztését követően két órával bejelentette, hogy a világbajnokságon Fernando Hierro irányítja a válogatottat. Az 50 esztendős szakember a spanyol szövetség sportigazgatójaként eddig is Oroszországban tartózkodott, így kinevezése kézenfekvő megoldásnak tűnik. A Real Madrid színeiben 1989 és 2003 között öt bajnokságot és három Bajnokok Ligáját nyerő, 89-szeres válogatott Hierrónak egyéves vezetőedzői tapasztalata van, a 2016–2017-es idényben a Real Oviedóval a nyolcadik helyen végzett a spanyol másodosztályban, előtte Carlo Ancelotti segítője volt a Real Madridnál. Kapitányi megbízatása egyelőre csak a világbajnokságra szól.

Az esélyesek között számon tartott spanyolok pénteken az Európa-bajnok portugálokkal találkoznak az oroszországi vb-n, majd jövő szerdán Irán, öt nappal később pedig Marokkó csapatával játszanak a csoportkörben.

A spanyol szövetség tájékoztatása szerint Lopetegui senkinek sem nyilatkozik a leváltásáról Oroszországban. A menesztett szakvezető csak hazaérkezése után, Spanyolországban áll majd a sajtó rendelkezésére.