Most szép lenni nyugdíjasnak

Aki nem tudná, annak szeretném nyomatékosan is a tudtára adni: ebben az országban még soha nem volt olyan jó nyugdíjasnak lenni, mint ezekben, az években. A Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezetten szívügyének tekinti, hogy az idős emberek napról napra, évről évre jobban éljenek. Még baloldali beállítottságú, tekintélyes közgazdász barátom is arról győzködött a minap, hogy a nyugdíjam reálértéke csak úgy szárnyalt az elmúlt években.

Innen nézve persze kicsit szomorúbb a helyzet. Legalábbis akkor, amikor elmegyek a piacra bevásárolni. Furcsa ellentmondással kell szembesülnöm: noha a gazdasági prognózisok alig jeleztek inflációt, meg bizonyos élelmiszerek áfája is jelentősen csökkent, ám amikor a zöldség, a gyümölcs, a felvágott, meg a hús a kosaramba kerül, rendesen ki kell nyitnom bugyellárist, ha nem akarok a pénztárnál szégyenben maradni. Odáig már nem is megyek, milyen szívszorító beszélgetések tanúi lehetünk a gyógyszertárakban, amikor azt halljuk, hogy a néninek nincs pénze kiváltani a szívgyógyszerét. Jó, ez talán demagógia…

Amíg 2016-ban 7 százalékkal, tavaly már kétszámjegyűen nőttek a reálbérek, eközben a nyugdíjak reálértéke két éve 1,4, tavaly pedig 3 százalékkal nőtt, és az idén sem biztatja senki az időseket érdemi emelkedéssel. Azt sem könnyű elfogadni, hogy a „nyugalom évei” alatt a nyugdíjolló rendesen kinyílik: aki néhány éve még tisztesnek mondható ellátmánnyal került ki a munka világából, annak a juttatása az újonnan belépők miatt évről évre hátrébb szorul a „jó nyugdíjak” listáján. És akkor hol marad el ettől az évtizedekkel korábban nyugdíjba kerültek járandósága? Ki emlékszik még a svájci indexálásra, amikor nyugdíjasok és aktívak együtt sírtak vagy nevettek, ha változtak a reálbérek?

Azzal nem volna semmi baj, hogy az aktív dolgozók jövedelme évről évre emelkedik. Bőven van e téren is pótolnivaló. A gazdasági tárca vezetőinek fájjon a feje amiatt, hogyan lehet megmagyarázni a viszonylag szerény, évente csupán 4 százalék körüli GDP-növekedéssel a lassan kétszámjegyű reálbér növekedést. Magyarázatot amúgy bőven talál a közbeszéd: a jó szakemberek már a Lajtán túl keresik a boldogulásukat, akik pedig még itthon vannak, csak sokkal magasabb bérért hajlandóak dolgozni.

Amikor valamiből hiány van (ismerjük ezt a szocializmus korából), akkor a pult alól előkerülő áruért akár értéke felett is hajlandóak vagyunk fizetni. Alighanem csak ezzel lehet magyarázni, hogy a Balatonon félmilliót fizetnek egy tapasztalt pincérnek, egymilliót a jó szakácsnak.

Ez a hiánymódszer a nyugdíjasok esetében aligha válna be, mert nem hiszem, hogy a kormánynak fejfájást okozna, ha a nagymamák és a nagypapák vennék a sátorfájukat, és világgá mennének. Talán csak akkor esnének gondolkodóba, ha a Parlament előtt százezrek skandálnák: „Vissza nekünk a nagyszülőket!” Vagy ”Emeljétek a nagypapa nyugdíját!”

Csodálkoznék, ha Varga Mihály, netán bárki más odabent, ezt meghallaná.

Szerző
2018.06.14 08:02
Frissítve: 2018.06.27 15:43

Nem család

Orbán Viktor nagyokat álmodott a Magyar Állandó Értekezlet novemberi szeánszán. Szerinte Magyarország növekvő számú magyar gyermekkel, nem pedig növekvő számú bevándorlóval akarja orvosolni a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. A nemzet nagypapája hangsúlyozta, 2018 külhonban is a családok éve lesz. 
Ebben nem is téved. Már ma is minden hetedik magyar gyermek a hanyatló Nyugat országaiban születik. Ha a kedvezőtlen magyar demográfiai folyamatokat nem is, de a brit, német, osztrák és más fogadó nemzetekét biztosan javítani fogjuk. De azért itthon is óriási erőfeszítéseket tesz a rezsim. Emeli a gyermekek után járó adókedvezményeket, kiterjeszti a családi otthonteremetési kedvezmény (csok) lehetőségeit. 
Igaz, ezeket csak a jobb módúak vehetik igénybe, a családi pótlék pedig tíz éve nem változott. Azok pedig, akik a lakástakarék szerződésekkel legalább  halvány esélyt kaptak a lerobbant otthonuk korszerűsítésére, azzal szembesülhettek, hogy nemcsak elvették tőlük ezt a szalmaszálat, de Varga Mihály pénzügyér még hozamvadászattal is megvádolta az utolsó pillanatban szerződött embereket, családokat.
No és persze van néhány százezer család, amelyeket nem érint a családok éve. Ők a gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelő anyák, apák és az egynemű párok, az anyák-anyák és apák-apák, akik minden akadályt legyűrve gyermeket vállaltak. Őket ugyanis az Orbán-féle „kereszténydemokrácia” nagyobb dicsőségére, az „alaptörvénynek” csúfolt jogi nonszensz eleve kirekesztette a családok közül. 
Azért a családok éve nem csupán frázispufogtatás. Az Orbán família, illetve barátainak és üzletfeleinek családjai nem panaszkodhatnak. Hozzájuk a családok évében is dől a közpénz a családi kasszákba. Egyre többen állnak a saját lábunkon, és ez a magyar családok többségének egyre többe kerül. Amíg tűrik.
2018.11.19 12:53
Frissítve: 2018.11.19 12:55

A macedón menekült hete

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy börtönbüntetésre ítélt macedón miniszterelnök, aki a börtön helyett Budapestet és a szabadságot választotta. Jobb ma egy menedékjog, mint holnap egy cella alapon. De hol volt? És hol nem volt? Közben pedig vajon ki segítette, netán vitte egyik helyről a másikra?  
Íme, a dodonai válasz: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy „a magyar állami hatóságoknak semmi köze ahhoz nem volt, hogy a volt macedón miniszterelnök saját államának területét elhagyta.” 
Csakhogy ezt nem is állította senki. Annál inkább azt, hogy miután Gruevszki valahogy kijutott Macedóniából, a magyar állam mégiscsak kinyújtotta feléje Orbán Viktor segítő kezét. Vagy autóját. Vagy repülőgépét.
Szorosan felsorakozott Gulyás mögé Hidvéghi Balázs, a Fidesz előretolt kommunikációs igazgatója. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy reagált az albán sajtó értesülésére – amely szerint a volt kormányfőt az albániai magyar nagykövetség autójával magyar diplomaták szállították tovább –, hogy ezt Gulyás Gergely már cáfolta, hiszen megmondta, hogy a magyar kormány nem működött közre Gruevszki Macedóniából történt távozásában.
Abban viszont minden jel szerint nagyon is közreműködött, hogy aztán idetaláljon Budapestre. Gulyás délelőtt még nem tudhatta, mit ír majd az albán média délután, így azt előre nem is cáfolhatta. Főleg, hogy a magyarok nem Macedóniából csempészték ki Gruevszkit, hanem már Albániából Montenegróba. Hogy onnét hová vitték és hogyan, azt egyelőre nem tudjuk, mivel azonban közben az is kiderült, hogy az Orbán Viktort gyakran szállító magánrepülő Belgrádban járt, márpedig ott éppen nem volt semmilyen futballmeccs, elképzelhető, hogy Gruevszki luxus menekülő járművet is kapott tőlünk. 
Az igazság körmönfont kerülgetésére, vagyis a hazug mellébeszélésre Gulyás Gergely egy másik közlése is jó példa. Mint mondta, Gruevszki „egy magyar külképviseleten tett szándéknyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy menedékjog iránti kérelmet kíván benyújtani.”
A törvény azonban ilyen szándéknyilatkozatot nem ismer. Lehet, persze, hogy a nyilatkozat csupán egy SMS volt, amely úgy szólt, hogy „Viktor, segíts! Nikola”, de akármit szándékozott is kérni Gruevszki akárhol, menedékkérelmet csakis Magyarországon adhat be. Ehhez pedig ide kellett hozni. És ezt a szívességet a magyar kormány, úgy látszik, készségesen megtette. Amire az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt sürgette, hogy Gruevszkit adjuk ki Macedóniának, hiszen ott átlátható és alapos eljárásban ítélték jogerős börtönbüntetésre. Hidvéghi az ezt firtató kérdésre így válaszolt: az amerikaiak „egy szuverén ország belügyeibe avatkoznak be ezzel a nyilatkozattal.”
Ne már! Az amerikai nyilatkozat ugyanis csupán reakció arra, hogy Magyarország egy Macedónia nevű független ország belügyeibe avatkozott be azzal, hogy idemenekített egy börtönbüntetésre ítélt politikust. Így tiszteli az Orbán-kormány a szuverén nemzetállamok függetlenségét.
2018.11.17 08:17
Frissítve: 2018.11.18 09:05