Szálka és gerenda

Publikálás dátuma
2018.06.22. 08:07

Szóval ő nem csupán rénszarvasra, siketfajdra, bölényre és farkasra vadászik külföldön, ki tudja, kinek a nagylelkű adományaként. Idehaza is levadássza azokat a honi gyülekezeteket, amelyeknek tagjai inkább lelkiismeretükre hallgatnak, s nem hajlandóak a szabadságjogainkat lábbal tipró, szociálisan érzéketlen, hatalmi célból idegengyűlöletet keltő Orbán-kabinet kottájából játszani. Ha kell, a fondorlatos hazugságokkal, illetve a választási törvény átírásával ismét megszerzett kétharmados parlamenti többség tudatában Semjén Zsolt önelégült cinizmussal jelenti ki, hogy kenyéradó gazdája bizony nem adja vissza az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség elorozott egyházi státuszát.

E sorok írója kamaszkorában, azzal a meggyőződéssel csatlakozott a római katolikus egyházhoz, hogy a klérus tagjai immáron végleg leszámoltak súlyos örökségükkel, a katolicizmus történelmi bűneivel. Önkéntesként dolgoztam többek között kápolna-felújításon, garázst is építettünk társaimmal a papoknak. Ezekért a munkákért sohasem tartottam a markomat, szemben azokkal, akik most busás összegeket zsebelnek be havonta, állítólagos kereszténységüknek köszönhetően. Valamikor az ezredforduló táján érzékeltem, hogy a horthysta reflexek újból működésbe léptek az egyházban. A klerikusok már nem elégedtek meg a rendszerváltozáskor helyreállított vallásszabadsággal; részt kértek az államhatalomból, hogy annak révén kényszeríthessék a társadalomra deklarált értékrendjüket. Kvázi politikai kampány folyt szentbeszédek alkalmával, egyházi iskolák alapítványi báljait nyitották meg „a nemzet miniszterelnökének” szentenciáival. Trón és oltár szövetsége olajozottan működött 2010 után is, immáron a gyalázatos kormányzati intézkedések legitimálásának érdekében. A Magyar Katolikus Egyház hivatalos lapja például hosszú cikkben védte meg a magánnyugdíj-pénztári vagyon elkonfiskálását, mintha a „ne lopj” ószövetségi parancsa nem is létezne.

Összeomolhat az egészségügy, az oktatási rendszer, szemérmetlenül megtollasodhatnak a kormányfő haverjai a legszegényebbek kárára; a lényeg, hogy az éppen aktuális hatalom a „gránitszilárdságúként” beharangozott Alaptörvény revíziója révén semmissé teszi Wekerle nagy művét, a magyarországi szekularizációt. Mindezen tapasztalatok birtokában döntöttem úgy néhány esztendeje, hogy megfogadom Jézus Krisztus tanácsát, miszerint „óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától”. Felekezetenkívüli lettem számos más magyar állampolgárral egyetemben, akik a népszámlálási adatok tanúsága szerint szintén elhagyták a történelmi egyházakat.

Ezt a kis történetet csak azért osztottam meg az olvasókkal, hogy bizonyítsam: múltam okán kompetens vagyok a történelmi egyházakban zajló folyamatok megítélését illetően. Amikor tehát Semjén Zsolt ominózus megszólalásának keretében Iványi Gáborhoz vágja, hogy „gyűlölet szítására is alkalmas politikai megnyilatkozásokat tesz”, javaslom: jusson eszébe az evangéliumi példabeszéd más szemében a szálkáról, magaméban a gerendáról.

Témák
alaptörvény

A nyelvtudás nem minden

Publikálás dátuma
2018.06.22. 08:05

Mindenkinek van véleménye az oktatásról, ahány ember, szinte annyiféle. Egy dologban mégis teljes a nézetazonosság: az idegennyelv (jobbára angol-) tanulásról ugyanazt vallja mindenki. Még a nyelvtudást kikényszerítő - mélyen antidemokratikus - adminisztratív intézkedések (pl. az egyetemi felvétel középfokú nyelvvizsgához kötése) is általános támogatásra találnak, legfeljebb néhány ember kifogásolja a feltételek nem kielégítő voltát. (Képzeljük el, milyen felzúdulást keltene, ha azt 4-es, 5-ös matek érettségihez kötnék.)

Ezek a létező vagy bevezetni kívánt intézkedések - kötelező nyelvi érettségi, a felvétel vagy a diplomaszerzés középfokú nyelvvizsgához kötése a felsőoktatásban - nemhogy feleslegesek, hanem egyenesen károsak. Az elsajátítandó idegennyelv ugyanolyan tananyag, mint a biológia, történelem, fizika, stb., az alábbiakhoz hasonló megállapítások ugyanúgy vonatkoznak mindegyikre.

Nem igaz, hogy mindenki egyforma eséllyel indul a nyelvvizsga megszerzéséért, még ha ugyanolyan felkészítésben részesült is. Van, aki könnyedén megtanul féltucat idegennyelvet, míg másnak egy elsajátítása is roppant erőfeszítésébe kerül. ("...gyermekeink nem egyformák, a tudás és a tehetség sokszínű" - mondotta volt Hiller István). Ettől függetlenül lehet az utóbbi szakmailag sokkal tehetségesebb "nyelvzseni" társánál. Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2017-ben 108 ezren mentek el nyelvvizsgázni, közülük 70,5 ezer tanulónak sikerült a bizonyítványt megszereznie. Vagyis kellő motivációval és plusz felkészüléssel - a próbálkozókra minden bizonnyal illenek ezek a megállapítások - is képtelen az emberek mintegy harmada középfokú nyelvvizsgát szerezni. Kizárásuk a diplomaszerzés lehetőségéből nem lehet az ország érdeke!

Nem igaz, hogy mindenki egyformán szükségét látja a nyelvtanulásnak. A különböző tudásterületek ismeretanyaga mára hatalmasra nőtt, elsajátításuk, vagy a különféle készségek, képességek minél tökéletesebbre csiszolása rengeteg munkát követel meg, rengeteg időt emészt fel. Akadhat, aki fontosabbnak tartja, hogy ezekkel foglalkozzon.

Nem igaz, hogy mindenki számára egyformán megtérülő befektetés a nyelvtanulás, és az sem, hogy az ország számára az. Milliós nagyságrendet érhet el azoknak a száma, akik a rendszerváltás óta angol nyelvi képzésben részesültek, de szükség és lehetőség híján tökéletesen elfelejtették, amit tanultak. Az MPT Szakmai kollégiumának nyilvános ülésén - ahol az Eötvös Társaság mutatta be Száz pontját - Magyar Bálint azzal "büszkélkedett", hogy a kilencedikes nyelvi előkészítő osztály bevezetése eredményezte az Angliában munkát vállalók számának nagymértékű megnövekedését. Nem valószínű, hogy a nyelvtanulás eme következménye hasznos az ország számára.

A társadalom, a politikusok, a szakértők az angol nyelv általános ismeretét a fejlődés, az ország versenyképességének legfontosabb feltételének vélik, ezért erőltetik azt. Gyurcsány Ferenc például a finnek példáját bizonyítékul felhozva azt mondta, ha ez megvalósulna, özönlenének a befektetők, mert otthon éreznék magukat. Ez elképesztő ostobaság! Az ezredforduló táján nem azért tolongtak a befektetők a Nokiánál, mert a cégnél mindenki tudott angolul, hanem azért, mert egy egész sor újdonságot találtak ki, amelyek forradalmasították a mobilozást. Egyébiránt pedig országunkba a német nyelvterületről érkezik a tőke nagyobb része, ilyen alapon általános német tudásra lenne szükség. Egy - mellesleg angol - szakértő a finn oktatásról írt elemzésében egy szóval sem említette az angol nyelv elsajátításának kérdését, az volt a végkövetkeztetése, hogy abban kell követnünk a finneket, ahogy a kreativitás fejlesztésével foglalkoznak.

Hadd hívjam fel a figyelmet egy 80 országot érintő nemzetközi felmérés nemrég közzétett eredményére, amely az angolnyelv-tudást vizsgálta. Ezen Magyarország a 19. helyet foglalta el, megelőzve Portugália kivételével az összes mediterrán országot - pedig esetükben jelentős motiváló erőt képez az ezeket az országokat régóta felkereső angol anyanyelvű turisták tömege -, vagy éppen Szlovákiát, Csehországot (amelyek fejlettségben túlhaladtak minket). Japán, Dél-Korea, Kína pedig e tekintetben a "fasorban sincs", holott hozzájuk fűződnek a közelmúlt és a jelen gazdasági csodái. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a fordítóprogramok az utóbbi időben hatalmasat fejlődtek, s ma már képesek olyan színvonalú fordításra, amely sok középfokú nyelvvizsgával rendelkező személy erejét is meghaladja. Az általános idegennyelv (angol) tudás nem alapfeltétele sem a fejlődésnek - az az innováció -, sem az egyén boldogulásának - ami főként a fejlettség függvénye.

Mindent egybevetve megállapítható, hogy az idegennyelv (angol) ismeret adminisztratív eszközökkel történő privilegizálása, fontosságának túldimenzionálása szükségtelen és káros: felesleges, meg nem térülő erőfeszítésre kényszerítheti a diákokat, ronthatja teljesítményüket más tárgyak esetében.

Szerző
Témák
nyelvtanulás

Tüzes ló - Tolatás

Publikálás dátuma
2018.06.22. 08:02

A nagy dolgok a kis dolgokon múlnak. Ha egy észak-borsodi kis faluban – legyen bármilyen szegény, sőt a legszegényebb, mint Csenyéte – leaszalfaltoznak egy másfél kilométeres utat, és be tud végre jutni a mentő, a helyiek akkor is esti imájukba foglalják Orbán Viktor nevét, és elsöprő többséggel szavaznak a pártjára, ha tőlük nem is olyan messze hatmilliárd forintért épül futballstadion.

Kis dolog vajon, hogy egy megyeszékhely vasútállomásán, a nemzetközi pénztárban ülő hölgy legalább azt a szót megértse az egyébként angolul artikuláltan beszélő indiai családapa rövid és tagolt tőmondatából, hogy „platform“? S ne hajtsa el egy percnyi mutogatás után az információs táblához, ahonnét még egy magyarul anyanyelvi szinten beszélő ember is csak nehezen tudja kisilabizálni, hogy a közvetlen pesti gyors tíz percet késik? Amiből persze az indulásig gyorsan húsz lesz. A magyar ember már meg se nézi a táblát, eleve később indul el otthonról, mert a pesti gyors százból kilencvenkilencszer biztosan késik, ha meg üdítő kivételként egyszer pontos lenne, és lemaradnánk, még mindig ott a korábbra datált járat, amely szintén késik, vagyis számunkra pont időben indul.

Füzesabony. Dallamos név, emlékezetes az énekkaros időkből, amikor a játékos kedvű tanárnő a „Füzesabony-Kál-Kápolna“ helységnevekre fűzött hajlítós beéneklést reggel hét órakor. Húsz perc van az átszállásra, délután öt óra, páran a váróterem felé indulnak, illemhelyet keresve. Van. Ajtaján hatalmas rács, méretes lakattal, menj vándor, ahová akarsz. Örülj, hogy az ivókútból csordogál némi víz, a szomjad legalább olthatod. Ha mered.

Az ország második legnépszerűbb turistacélpontjának számító városban egy másik pénztáros nem tudja értelmezni a „betűzöm“ fogalmát. Számlát kér valaki, hosszú nevű a szervezet, négy szóból áll, kímélésképp elég lenne a kezdőbetűiből álló mozaikszó. De tovább tart, mert a hölgy azt hallván, hogy „M, mint Mária“ simán leírja, hogy „Mária“, aztán bosszúsan töröl, mikor kijavítják, hogy csak az „M“ betű könnyebb megértése kedvéért hallott egy egész nevet. - „Akkor meg minek máriázik itt?“ - dörmög.

A vonaton persze nincs légkondicionálás, kereszthuzat helyettesíti, jó is az, lehet menni másnap fül-orr-gégészhez vagy szemcseppentőért. Vécépapír – álom. Nem lehet lehúzni a vécét – valóság. Szappan – álom. Nem jön a víz a csapból – valóság.

Végig wifi, nem csak a nagyvárosok mellett elhaladva – álom. Sehol egy konnektor, hogy számítógéppel netán dolgozni is lehessen - valóság.

Mondhatnók persze, hogy mindez az elefántcsonttoronyból amúgy se látszik, de nem lenne igazunk. Ismerünk olyan magas méltóságot, aki vonattal tette meg a Budapest-Bécs távolságot, a hátizsákjának külön ülőhelyet váltva, s igazán elégedett volt a szolgáltatás színvonalával. Talán ha legközelebb álruhás királyfiként az ország keleti felébe tartó vonaton vegyülne el mint a nép egyszerű gyermeke, mindannyian jobban járnánk.

Szerző
Témák
tolatás