Sebes György: Jó nézni őket

Publikálás dátuma
2018.06.23 09:10
SOKARCÚ SZÍNÉSZNŐK - Kiss Manyi a Napfény a jégen című revüfilmben is szerepelt a szintén ellenállhatatlan Mezei Máriával és Pso
Fotó: /

Nemrég egy könyv bemutatóján jártam. Egyszer volt, hol nem lesz - ez a címe, az egész elfér egy zsebben. Alig 140 oldalon egy ötéves kislány megfigyelései olvashatók. A szerző éppen 1956-ban volt ötéves, így aztán családja történetein keresztül képet kapunk az országról is, amelyben éltek. Minthogy pedig a könyvet már felnőttként írta, nem csoda, hogy remek megfigyelésekkel, plasztikus képekkel van tele. A filmszerű tálalás azért sem meglepő, mert a szerző egy Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró.

Felvidéki Judit - mert róla van szó - a Színművészeti elvégzése után szinte azonnal - 25 évesen - a Magyar Televízióba került. Tévéjátékokat és -filmeket készített, évente néha többet is. 35 évesen már az MTV vezető rendezője, újabb öt év elteltével főrendezője. 1999-ben - vagyis 48 évesen - pedig létszámleépítés miatt már meg is szüntették munkaviszonyát, így szabadúszó lett. Azóta sokkal kevesebbet rendezett. Viszont írt egy remek könyvet. Örömmel és tehetséggel. Talán a saját "szakmájában" is lenne még mondanivalója, ha ugyanúgy készülnének még tévéjátékok és -filmek, mint korábban. Amikor szerencséje volt, mert azt csinálhatta, amit jól megtanult és amihez értett. Aztán meg pechje volt, mert viszonylag fiatalon meg kellett érnie, hogy nincs szükség arra, amit tud.

Pedig elég csak nyomon követni az egykor közszolgálatinak indult, ma már annak is csak az emlékeiből élő MTV nosztalgia-csatornájának műsorát. Kiderül belőle, milyen kitűnő programok (is) készültek egykor, a napjainkban átkosnak tartott időkben. Saját gyártásban, természetesen, hiszen még nem árasztotta el az akkor egyetlen televíziót a külföldről vásárolt sorozat-filmek tömege. A magyar műsorkészítők jobbára magukra voltak utalva és ebből remek adások (is) születtek. Olyanok, amelyek évtizedek múltán is nézhetők, sőt élvezhetők.

A múlt hét vége például Kiss Manyi jegyében telt az M3-on. Nehéz elhinni, hogy ez a remek színésznő már több mint 45 éve nincs köztünk. Összesen 60 évet élt és rengeteget játszott. Klasszikusokat és moderneket. Ezer arca volt. Viszonylag fiatalon is gyakran osztottak rá koránál idősebb szerepeket, de ő mindenben hiteles volt. 1962-ben - vagyis 51 évesen - alakította Mici nénit, akinek a film szerint két élete volt. Az egyik egy idős, beteg művésznő, aki napja nagy részét ágyban tölti és láthatóan közel van a halálhoz. Amikor azonban - egy taxisofőr (Páger Antal) alakjában - rátalál a szerelem, kivirul és szinte fiatalabbá válik, mint az az ifjú pár, amellyel eltartási szerződést kötött. Kiss Manyi - nincs jobb szó - lubickolt a szerepben.

De nem csupán ezt a filmet tűzte műsorára az M3, hanem Gerhart Hauptmann német író leggyakrabban játszott színművét, a XIX. század végén írt A bundát is. 1966-ban készített belőle tévéjátékot az elsősorban színházi rendezőként ismert Kazán István. Mellette azonban már asszisztens volt a későbbi neves tévérendező, Málnay Levente is. A főszerepekben pedig olyan nagyszerű művészeket láthattunk - újra -, mint a mindig kitűnő Kállai Ferenc, aztán Egri István, Bánhidy László, Agárdy Gábor és az akkor még csak szárnyait bontogató Almási Éva. A játék súlya azonban egy törékeny színésznő vállait nyomta leginkább, talán mondani sem kell, Kiss Manyiét. Aki a csavaros eszű, mindent a maga elképzeléseinek megfelelően szervező háziasszony alakjában is emlékezeteset nyújtott.

Ugyancsak az M3 műsorán - eddig - három estén át volt látható egy több mint húsz éve készült show-műsor-sorozat, Áloműzők címmel. Ez már csak azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy rendezője - és producere - Sándor Pál. Aki ebben is jól bevált, régi munkatársaival dolgozott, mindenekelőtt a - filmjeiben is aktív szerepet vállaló - forgatókönyvíró Tóth Zsuzsával. De ez szinte csak mellékes körülmény, hiszen a színészek miatt volt érdemes megnézni a - gyakran túlrevüsített, néha túlcsicsázott - adásokat. Mindenekelőtt a két központi szereplő - néha narrátorként is működő - Bodrogi Gyula és Garas Dezső alakít nagyot. Ők valódi clownok. Mindig oda kell figyelni rájuk, mert a legostobább kuplét is élettel töltik meg. Két jelenetük pedig egyszerűen frenetikus. Az egyik a régi Tell Vilmos-parafrázis, amikor a papa (Garas) lelőné az almát a fia (Bodrogi) fejéről, ám mivel a kerek gyümölcs folyton legurul(na), hát addig harapdálják, míg elfogy. A másikban - elvileg - nem ők a főszereplők: az ifjú Rudolf Péter énekli a Csinibaba című slágert, Bodrogi és Garas csak tercel - ellenállhatatlanul. Ebben a műsorban jó volt még látni - az ugyancsak ifjú - Básti Julit, Hernádi Juditot, valamint a szintén több dalt éneklő Alföldi Róbertet. Utóbbi többek közt előadta Bilicsi Tivadar örökzöldjét (amelynek igazából Garai Imre a szerzője) - Apu, hod med be -, hát az is rendkívül szórakoztató volt.

Már írtuk rovatunkban, hogy az M3 fontos missziót tölt be és ez továbbra is így van. Az MTV archívuma rendkívül gazdag, sokáig lehet élni belőle. És érdemes is időről-időre műsorra tűzni a kincseket, hadd ismerjék meg minél többen. A válogatás eltarthatna addig, amíg újra készülnek értékes darabok saját gyártásban valamelyik tévében.

Bár ez már csak álmodozás.

Szerző
Témák
könyv
2018.06.23 09:10

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36