Pillantás a kilencedikről - Zsidózunk? Cigányozunk?

Publikálás dátuma
2018.06.23 08:02

Fotó: /

Azon a napon, amikor a magyar kormány, teljes sikert aratva, elfogadtatta a Stop Soros törvényt, bizonyítván, hogy neki semmit sem jelent a menekültek világnapja; azon a napon, amikor a parlament – az új törvény alapján - börtönnel fenyegette meg azokat, akik segíteni mernek a menekülteknek; azon a napon, amikor az Alaptörvény elfogadásával üldözöttekké tették a hajléktalanokat; azon a napon, amikor a munkavállalókat megfosztották a cafeteriától, és ezáltal jelentősen csökkentették a jövőbeni kereseti lehetőségüket; azon a napon, amikor a miniszteri fizetéseket potenciálisan majd’ négymillió forinttal megemelték; azon a napon, amikor a kormány jóvoltából jelentős állami hirdetésekből fenntartott Figyelő újabb listát közölt, ezúttal a Magyar Tudományos Akadémia tudósainak egy részét megbélyegezve; azon a napon, amikor Ferenc pápa is védelmébe vette a menekülteket, és bírálta azokat, akik nem hajlandóak befogadni őket ... nos, ezen a napon megszólalt Parragh László is. Az Orbán-hű kereskedelmi kamara vezető azt találta mondani: Magyarországon elfogytak a fehérbőrű, keresztény gyökerű munkavállalók.

Volt, aki ezt a mondatot úgy akarta lefordítani, hogy Parragh beleharapott a kézbe, amely eddig jól tartotta őt, azaz szembe fordult a miniszterelnökkel. Ő azonban sietett leszögezni: nincs ilyesmiről szó, esze ágában sincs bírálni a kormányt és annak fejét; dehogy állna ő ki a migránsok mellett, egyáltalán nem kívánja feltölteni a magyar munkaerőpiacot Afrikából vagy máshonnan érkező menekültekkel. Ő csak arról beszél: elfogytak a tartalékaink.

De milyen tartalékok?

Mikor használtak, használhattak utoljára ilyen kifejezéseket, fehérbőrű, keresztény gyökerű munkavállalókról beszélve? Ha jól értem, ez a halmaz nem tartalmazza a zsidókat, a cigányokat sem, még ha keresztények, akkor sem; itt fehér bőrű, keresztény gyökerű emberekről van szó.

Nézem a naptárt: 2018 júniusát írjuk, nyolcvan évvel vagyunk túl az első magyarországi zsidótörvényen, azaz a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításától” szóló jogszabályon - még ha most csak egyszerű munkavállalókról van is szó. És mit jelent a fehérbőrű? Lehetséges, hogy a demokrácia huszonnyolcadik évében egy kamarai elnök nyíltan cigányellenes szöveget mondjon el egy rádiós nyilatkozatban? Nézem a naptárt, és azt hiszem, el vagyok tévedve a történelemben. Hogy ez a júniusi nap nincs, nem történt meg; nincs új törvény a menekülteket segítőkkel szemben, és nem emeltek be az alkotmányba olyan passzust, amely üldözni rendeli a hajléktalanokat. És nem lehet, hogy rejtetten zsidóznak és cigányoznak.

Nem és nem: ilyen nem eshet meg a modern Magyarországon. Mindez csak egy rossz álom volt, és arra ébredek, hogy az Orbán-kormány üdvözli Ferenc pápa szavait, a kereskedelmi kamara elnöke pedig a menekülteknek szánt munkahelyekről tart éppen előadást. De kénytelen vagyok felnyitni a szemem – még ha oly sokan csukva tartják is –, és rájönni: mindez igenis megtörtént 2018 júniusában Magyarországon.

Fehéren. Feketén.

2018.06.23 08:02

Az emberség kis körei Gazsó Ferenc halálára

Amikor a gazemberség nagy körei terjednek ki országra-világra a szabadság kis körei mellett, a legnagyobb szükség az emberség kis köreire van. A 86 évesen elhunyt Gazsó Ferenc iskola teremtő szociológusnak ilyen humánus köre volt. Egész életében tudta, hogy a fiatalok oktatásán és nevelésén túl a nevelők nevelése, a közösségek dialógusa emelhet fel nemzetet s népet.
Alulról, a peremről küzdötte fel magát, korán felismert tehetséggel és végtelen szorgalommal. Nélkülözés, éhség, hideg, társadalmi egyenlőtlenségből származó kitaszítottság nemhogy kedvét szegte volna, hanem még fogcsikorgatóbb erőfeszítésekre ösztönözte. A kommunizmusban nemcsak az úri Magyarország elsöprését látta, de az olyan paraszt fiatalok tanulásának és kiemelkedésének lehetőségét is, akik soha azelőtt közép- és főiskolának a padjait meg nem közelíthették, akik értelmiségi sorsról nem is álmodozhattak. És 1956 forradalma, majd a hatvanas évek reformjai arra indították, hogy magát reformkommunistaként, a rendszer elszánt átalakítójaként, emberarcúvá tételén munkálkodóként határozza meg.
Az emberarcú szocializmus Gazsó Ferencnek nem a politikát vagy a gazdaságot, hanem az iskolát, az oktatást és a nevelést jelentette. Ha a Kádár-rendszerben voltak reformközgazdászok, és voltak, akkor elmondhatjuk, hogy szűkebbre szabva, de létezett az oktatási reformerek köre. Ennek egyik alapítója és vezetője volt Gazsó. Amikor sokan gondolták, joggal, hogy a magyar gazdasági reform nem működhet politikai reform nélkül, Gazsó és társai úgy vélték, hogy a gazdasági és a politikai reform mellé oda kell helyezni az oktatás reformját. E nélkül nem lehetséges se a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása, a nép tehetséges lányainak és fiainak beemelése a társadalom magasabb státusaiba, se azoknak a tudásoknak és készségeknek az elsajátítása, amelyek nélkül nem vihető végbe az évszázados modernizációs folyamat, felzárkózás a fejlettebb s tanultabb nemzetekhez. Másokkal együtt vallotta, hogy először meg kell ismerni, fel kell tárni a magyar iskolarendszer helyzetét, szerkezeti problémáit, majd a diagnózis után, részletesen ki kell dolgozni az átfogó oktatási reform intézményi és szellemi kereteit.
A nyolcvanas évek közepén, művelődési miniszterhelyettesként lehetőséget kapott arra, hogy elképzeléseit megvalósítsa a közoktatás reformjának keretében. Neki és kollégáinak köszönhető, hogy a politikai rendszerváltozás előtt már végbemehetett a rendszerváltás az oktatásban. Az általuk kidolgozott törvénynek és a körülötte folyó szakmai vitáknak volt köszönhető, hogy reformharcok kezdődtek az iskolákban, hogy e megrögződött, neobarokk, poroszos és egyben anyagilag és szellemileg lepusztult iskolai közösségek magukra találtak. Folyamatossá vált a dialógus nemcsak a pedagógusok közt az iskolákban, hanem az iskolák között is, párbeszéd folyt az oktatáskutatók és a különböző programokkal kísérletezők között. Soha annyi oktatási és nevelési kísérlet nem indult. Ezért is válhatott az 1989-es „megállapodásos forradalomnak” egyik gyújtópontjává a tanárok, a közép- és főiskolák mozgalma.
Gazsó Ferenc az oktatáspolitika ikertestvéreként kezelte az ifjúság szocializációjának, az ifjúságpolitikának a kérdéseit. Így válhatott az ifjúságszociológia műhelyének is alapítójává és vezetőjévé. Mitől válunk olyanná, amilyenekké lettünk? A honnan, milyen környezetből, milyen feltételek közül indulók hová és hogyan érkeznek? Gazsó műhelyének elfogulatlan kiválasztott tagjai, résztvevő megfigyelői lehettek a Bibó Kollégium, majd a Fidesz alakulásának és működésének. De ez az őszinte baloldali, aki őszinte szenvedéllyel vetette bele magát az állampárt megreformálásába, aki valamennyi 89-es tisztességes mozgást pártolt, el se tudta volna képzelni, hogy mi lesz azokból, akik a szeme előtt váltak ifjú politikussá.
Ottlik és Esterházy gyilkos iróniával és nyelvi leleménnyel írták le történeti osztályuk hibáit és erényeit, vállalva a nehéz felelősséget. Bibó és Kosáry, Mészöly és Hankiss tárgyilagos tisztességgel és fájdalmas felelősséggel írtak a középosztály és a belőle sarjadt értelmiség meghasonlásairól. Gazsó, mint annyian mások, akik a faluból vagy a városszélről jöttek, legyen az Békésszentandrás vagy Szajla, Hercegkút vagy Tótkomlós, s váltak első generációs értelmiségivé, megjárta a Rákosi-, a Kádár-, a rendszerváltás-, majd az Orbán-rendszer utcáit és zsákutcáit. Együtt vagyunk a nemzet. Hitt és csalódott. Reménykedett és reményt vesztett. Mindig épített és soha nem rombolt – de látnia kellett, hogy amit épített, újra meg újra lerombolják. Meg kellett tapasztalnia, hogy alcsúti és pápai fiúk miként válnak urakká, harácsolókká, országvesztőkké. Gazsó Ferenc öregen és betegen se adta föl: emberi és szakmai közösséget teremtett maga körül. Fenntartotta a tisztesség, a becsület, az együttérzés, az őszinteség kisvilágát, mikroklímáját egy tisztességtelen, becstelen, kegyetlen és hazug nagyvilágban. Az ész és a szeretet fegyvereivel küzdött a betegség hatfejű és az Orbán-rendszer tizenkétfejű sárkányával. Nem csorbult, nem régi fegyverek ezek, hanem új időké és új hősöké.
Álljon itt, mert megérdemli, Juhász Gyula Eötvösről írt néhány sora: „Mint a hű tanítvány, úgy állunk előtte, / Hiszen ő e nemzet nagy, bölcs nevelője, / Szelíd és jó mester. / Élete tanulság, emléke örökség, / Úgy daloljuk őt, mint új idők új hősét, / Ki új díszt adott e nagy, szent szónak: Ember!”
Gazsó Ferencnek és kollégáinak köszönhető, hogy a politikai rendszerváltozás előtt már végbemehetett a rendszerváltás az oktatásban
2018.07.19 09:57
Frissítve: 2018.07.19 09:57

Kutyasors

Oroszországban még nem volt külföldi vendégsereg a stadionok környékén, március lehetett, koratavasz, talán még hó is fehérlett a fagyos utakon, de már a brit Guardian, a Washington Post, a párizsi Libération, sőt a Moscow Times is azt írta, hogy a hajnali pirkadatban rejtélyes kommandók pásztázzák a meccsekre kiszemelt pályák környékét. Kóbor kutyákra, bolyongó macskákra vadásztak. Ezrével hajszolták a szerencsétlen állatokat, és vagy elvitték őket valami rejtekhelyekre, vagy ha nem volt elég idő az összeterelésükre, a helyszínen pusztították el őket.
Városonként változott a kép. A Guardian szerint Kalinyingrádban, Nyizsnij Novgorodban főként a frekventáltabb tájakon gyűltek az áldozatok, hogy mire érkezik a látogató vendégsereg, ne lehessen része a legcsekélyebb kellemetlen látványban se. A kósza hírek eljutottak a FIFA illetékes szerveihez is, és a Washington Post szerint a VB szervező bizottsága kapcsolatba lépett a meggyanúsított városok vezetőivel, nyilatkozatot várt tőlük arról, hogy garantálják, „semmiféle gyötrelem nem érheti az állatokat”. Franciaországban Belfortból, Pontarlier-ből és más városokból több civil szervezet küldöttségeket menesztett a hírbe hozott orosz tájakra, hogy meggyőződhessék, ez a fajta „eutanázia” rémhír csupán, a valóságban nem létezik. A szorongásra az adott okot, hogy Szocsiban 2014-ben kiderült, az olimpiai versengések előtt egy Basya nevű szervezet minősíthetetlen módszereket alkalmazott a kóbor állatok eltüntetésére.
A világbajnokság után a szinte hihetetlen vádak újult erővel bukkantak föl ismét a tudósítások között. Akadt persze kételkedő hang is, mondván, megtörténik gyakran, hogy rosszindulat vezeti a híresztelőket, különösen olyan időben, mint ez a jelenlegi is volt, amikor a sportrendezvényt szokatlanul sok diplomáciai esemény is kísérte. Voltak,  akik abban bíztak, elröpül az idő, jönnek majd a hivatalos körökből származó tényszerű cáfoló kommünikék, amelyek rámutatnak a cáfolhatatlan valóságra.
Akadtak ilyenek, hogyne lettek volna, csupán egyvalami volt, ami fékezte kissé jóindulatukat. Az a Moszkvából keltezett néhány kurta sor, amely nem tényeket szögezett szembe az állítottakkal, mindössze arra szorítkozott, hogy ha lett volna is bármi megdöbbentő, ha valóban lett volna, ahhoz az orosz kormányzatnak a világon semmi köze.
Rejtélyes kommandók pásztázták a pályák környékét. Kóbor kutyákra, macskákra vadásztak
2018.07.19 09:49
Frissítve: 2018.07.19 09:49