Pillantás a kilencedikről - Zsidózunk? Cigányozunk?

Publikálás dátuma
2018.06.23 08:02

Azon a napon, amikor a magyar kormány, teljes sikert aratva, elfogadtatta a Stop Soros törvényt, bizonyítván, hogy neki semmit sem jelent a menekültek világnapja; azon a napon, amikor a parlament – az új törvény alapján - börtönnel fenyegette meg azokat, akik segíteni mernek a menekülteknek; azon a napon, amikor az Alaptörvény elfogadásával üldözöttekké tették a hajléktalanokat; azon a napon, amikor a munkavállalókat megfosztották a cafeteriától, és ezáltal jelentősen csökkentették a jövőbeni kereseti lehetőségüket; azon a napon, amikor a miniszteri fizetéseket potenciálisan majd’ négymillió forinttal megemelték; azon a napon, amikor a kormány jóvoltából jelentős állami hirdetésekből fenntartott Figyelő újabb listát közölt, ezúttal a Magyar Tudományos Akadémia tudósainak egy részét megbélyegezve; azon a napon, amikor Ferenc pápa is védelmébe vette a menekülteket, és bírálta azokat, akik nem hajlandóak befogadni őket ... nos, ezen a napon megszólalt Parragh László is. Az Orbán-hű kereskedelmi kamara vezető azt találta mondani: Magyarországon elfogytak a fehérbőrű, keresztény gyökerű munkavállalók.

Volt, aki ezt a mondatot úgy akarta lefordítani, hogy Parragh beleharapott a kézbe, amely eddig jól tartotta őt, azaz szembe fordult a miniszterelnökkel. Ő azonban sietett leszögezni: nincs ilyesmiről szó, esze ágában sincs bírálni a kormányt és annak fejét; dehogy állna ő ki a migránsok mellett, egyáltalán nem kívánja feltölteni a magyar munkaerőpiacot Afrikából vagy máshonnan érkező menekültekkel. Ő csak arról beszél: elfogytak a tartalékaink.

De milyen tartalékok?

Mikor használtak, használhattak utoljára ilyen kifejezéseket, fehérbőrű, keresztény gyökerű munkavállalókról beszélve? Ha jól értem, ez a halmaz nem tartalmazza a zsidókat, a cigányokat sem, még ha keresztények, akkor sem; itt fehér bőrű, keresztény gyökerű emberekről van szó.

Nézem a naptárt: 2018 júniusát írjuk, nyolcvan évvel vagyunk túl az első magyarországi zsidótörvényen, azaz a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításától” szóló jogszabályon - még ha most csak egyszerű munkavállalókról van is szó. És mit jelent a fehérbőrű? Lehetséges, hogy a demokrácia huszonnyolcadik évében egy kamarai elnök nyíltan cigányellenes szöveget mondjon el egy rádiós nyilatkozatban? Nézem a naptárt, és azt hiszem, el vagyok tévedve a történelemben. Hogy ez a júniusi nap nincs, nem történt meg; nincs új törvény a menekülteket segítőkkel szemben, és nem emeltek be az alkotmányba olyan passzust, amely üldözni rendeli a hajléktalanokat. És nem lehet, hogy rejtetten zsidóznak és cigányoznak.

Nem és nem: ilyen nem eshet meg a modern Magyarországon. Mindez csak egy rossz álom volt, és arra ébredek, hogy az Orbán-kormány üdvözli Ferenc pápa szavait, a kereskedelmi kamara elnöke pedig a menekülteknek szánt munkahelyekről tart éppen előadást. De kénytelen vagyok felnyitni a szemem – még ha oly sokan csukva tartják is –, és rájönni: mindez igenis megtörtént 2018 júniusában Magyarországon.

Fehéren. Feketén.

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34