Rédei Judit: A „Dieselgate” új fejezete

Publikálás dátuma
2018.06.30 09:15
A VEZÉR Rupert Stadler egyelőre őrizetben várja, mit hoz a jövő, mennyit képesek megtudni a belső titkokból a nyomozó hatóságok
Fotó: /

Az autógyártóknak ismét szembesülniük kellett azzal, hogy nem csitulnak a három évvel ezelőtt Amerikában kitört „Dieselgate” botrány hullámai. A Volkswagen csoport kártérítésekre, büntetésekre idáig elköltött 25 milliárd eurója kevés ahhoz, hogy a társaság meglelje a békét. Június elején 60 ezer olyan Audi 6-os, 7-es akadt fenn a szűrőn, amelyeket a teszteket félrevezető számítástechnikai eszközzel láttak el, hogy azután újabb egy milliárd eurós bírságot szabjon ki a csoportra a német bíróság. A napokban pedig egy hajnali órán négy rendőr ébresztette Ingolstadtban Rupert Stadlert, az Audi vezérét, akit azonnal őrizetbe vettek, tartva a bizonyítékok eltüntetésétől, a tanúk befolyásolásától.

A VEZÉR Rupert Stadler egyelőre őrizetben várja, mit hoz a jövő, mennyit képesek megtudni a belső titkokból a nyomozó hatóságok

A VEZÉR Rupert Stadler egyelőre őrizetben várja, mit hoz a jövő, mennyit képesek megtudni a belső titkokból a nyomozó hatóságok

Kibúvókat kerestek

Új fejezet kezdődött a „Dieselgate” minden jel szerint végeláthatatlan történetében. Eddig ugyanis általában csak a Volkswagen, valamint beosztott munkatársak kerültek a vizsgálódók célkeresztjébe. Vezéráldozat egy volt, a csoportot irányító Martin Winterkorn kényszerült lemondásra 2015. szeptemberében, miután a Frankfurti Autószalon forgatagában robbant a hír, miszerint a Volkswagen „megtrükközte” a motorokat, a valós emissziót elfedő számítástechnikai eszköz beépítésével. Az amerikai vád nyomán a sokk, a tagadás, a hüledezés, majd a szembesülés a tényekkel megváltoztatott mindent, megkérdőjelezve a technikai vívmányokat, a környezettudatos fejlesztések valódiságát, a megbízhatóságot, a felelős szerepvállalást, mindazt, ami az elmúlt évtizedekben az autóipar erőviszonyait alakította.

A VW-nál magyarázkodtak, néhány hónapig kibúvókat kerestek, majd a gyártó új vezére, Matthias Müller bejelentette, többé nem használják a 2007 óta emblematikus Das Auto (Az autó) szlogent. A bűnös motor világszerte összesen több mint 11 millió járműbe került be. A tengerentúl viszonylag gyorsan léptek az illetékes vizsgálók, és az igazságszolgáltatás, kiállították a számlát, amit a bűnöket elismerő európai gyártó sietve rendezett. Ott 600 ezer jármű minősült selejtesnek, az utólagos barkácsolás merev ellenállásba ütközött, az autónként megítélt kártérítés összege pedig sok esetben tízezer dollárra rúgott.

A figyelem csak tavaly év elején fordult konkrét személyek felé, az amerikai igazságszolgáltatás akkortól próbálta nevesíteni a felelősöket. Ez nem egy arcnélküli multinacionális vállalat akciója, hanem hús-vér emberek konspirációja - fogalmazott Sally Yates ügyész, lelombozva a reményeket, hogy az európai gyártó a beismeréssel, 4,3 milliárd dollárnyi büntetés, valamint további 20 milliárd körüli személyes kártérítés kifizetésével, egyúttal a következő években vállalva állandó szakértői ellenőrzéseket, maga mögött hagyhatja az egész ügyet. A bíróság ugyanis a vádlottak padjára hívta a VW több alkalmazottját, Heinz-Jakob Neussert, Jens Hadlert, Richard Dorenkampot, Bernd Gottweist, és Jürgen Petert. Az FBI ugyanakkor letartóztatta az Amerikában élő Olivier Schmidt-et, aki a helyi környezetvédelmi hatósággal tartotta a kapcsolatot. Dél-Koreában nem sokat teketóriáztak, a VW ottani képviseletének vezetőjét hamis dokumentumok kiállításáért másfél évi börtönre ítélték. A csoport első sorát azonban kímélték a vizsgálódók tengeren innen és túl is. A megjegyzések mellett, miszerint a vezetők is számíthatnak kérdésekre, valójában semmi konkrétum nem szivárgott ki a céget irányítók szerepéről az eltelt három esztendő alatt.

Óvatos bánásmód

Németország nehezen szánta rá magát, hogy fellépjen iparának gyöngyszemeivel szemben. A visszahívások csak lassan kezdődtek el, kibúvókat kerestek, magyarázkodtak, de ez érthető, hiszen nyolc és fél millió érintett kocsi gurult az európai utakon. Az amerikaihoz hasonló kártérítés program itt 250 milliárd eurós érvágást jelentett volna. Az öreg kontinensen mások az előírások, így a szabályszegések kevésbé számítanak súlyosnak – hangoztatták és a jelek szerint az erőszakos követelések lecsendesedtek. Az igazságszolgáltatás sem sietett, óvatosan bánt az üggyel. Vádlottként felelős vezetőkről kevés szó esett.

Tavaly viszont a német hatóság őrizetbe vette Giovanni Pamiót, az Audit kilenc éve szolgáló olasz fejlesztőmérnököt, közvetlenül azután, hogy az USA-ban megvádolták, kulcsszerepe volt az amerikai autósokat megtévesztő mérési eredmények meghamisításában. Pamio kitálalt a bíróság előtt, cáfolva a teóriát, miszerint egy maroknyi műszaki műve volt a hamisító logisztika. Beismerte, a cégvezetés igenis tudott a manipulációról, amelynek kezdete 2006-ra nyúlik vissza. Állítása szerint egy fejlesztési szakember akkortájt arról informálta az Audi vezetését, hogy gondok vannak az adalékanyag-bevitellel, amely a szennyezőanyag kibocsátás csökkentésére lenne hivatott. Ezután jött a számítástechnika bevetésének ötlete. Akkor a Volkswagen irányítására készülődő Martin Winterkorn állt az Audi élén. Pamio mailekre, prezentációkra, megbeszélésekre hivatkozott.

A történet egyik változata szerint már májusban készen állt a manipulációs eszköz, amelynek alkalmazására a motorok „tisztaságáért” felelős igazgató Richard Dorenkamp és a gyártást irányító Jens Hadler is áldását adta. A trükközött dízelek, immár VW-kben és Audikban 2009-ben indultak hódító útjukra az Egyesült Államokban. Miután sikerrel vették a homologizációs vizsgát, diadalútjukat óriási, a „tiszta dízel”-t reklámozó kampány kísérte. A fejlesztések nem álltak meg, 2011-től újgenerációs motorokat fejlesztettek ki a német mérnökök, tovább korszerűsítve a trükköző berendezést. 2014 májusában azután elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek, egy virginiai kutatócsoport felfedezte, hogy a kétliteres dízel valós kibocsátása eltér a vizsgán kiállított bizonyítvány szerinti értéktől. A VW különböző magyarázatokkal próbálkozott, ám az amerikaiak fenyegetőztek, mondván, a piacra készülő új modellek nem kapnak homologizációs engedélyt. 2015 augusztusában azután robbant a bomba, az egyik dolgozó elismerte, hogy a beépített informatika kétféle, normál, illetve tesztelési üzemmódban működik, amit Friedrich Eichler, a motorfejlesztés akkori irányítója nem cáfolt. Lázas takarítás kezdődött, az alkalmazottak közvetett, a dokumentáció megsemmisítésére vonatkozó üzeneteket kaptak. Egy értekezleten elhangzott: a rendszerbe csak akkor vigyék fel a terveket, ha „szükséges”. Ezután több ezer adathordozót törtek össze, de nyomok azért maradtak.

Rács mögött az Audi vezére

A pallos, amely valójában a botrány kirobbanása óta lebeg az autógyártás főszeplőinek feje felett, most némileg váratlanul sújtott le, és nem is akárkire. Az Audit 2007 óta irányító, a főtulajdonosokhoz a Porsche és a Piëch családhoz közelálló Rupert Stadler letartóztatására kevesen gondoltak. Ő a birodalom erős emberének számított. Amikor tavaly szinte teljesen lecserélték az Audi vezetését, pozíciója szilárd maradt, élvezte a bizalmat. A Porsche család amúgy híres a lojalitásáról, alkalmazottaik hosszú távon biztonságban érezhetik magukat. Stadler is az utolsó pillanatig élvezte a tulajdonosi bizalmat, az őrizetbe vétel híre után is hezitáltak és nyitva hagyták a kaput az esetleges visszatérésére. Egy napos tanakodás után végül is a marketingvezetőt, Bram Schot megbízták a cég „átmeneti” irányításával. Stadler még felvehette bonuszát, ami 2017-re 5 millió dollárt tett ki.

Csalás, hamis bizonyítványok kiállítása szerepel az 55 esztendős Stadler bűnlajstromán, aki körül, a Süddeutsche Zeitung szerint, májusban kezdett szorulni a hurok. Telefonjait lehallgatták, majd letartóztatása előtt néhány nappal házkutatást tartottak nála. A hírek szerint további húsz vezető számíthat kérdezősködésre a német hatóságok részéről. A befektetők megtévesztése is szerepel a vádak között. Ez egyébként a jelek szerint a technikai kérdéseknél jobban foglalkoztatja a német igazságszolgáltatást. Brunswickban büntetőeljárást kezdeményeztek Martin Winterkorn, Matthias Müller, a társaságot jelenleg irányító Herbert Diess, valamint Hans Dieter Pötsch felügyelőbizottsági elnök ellen. Ám az eljárás nem a motor trükközés részleteit hivatott feltárni, hanem a befektetői érdekek érvényesítését szolgálja. A Volkswagentől ugyanis, részvényeik leértékelődése okán, mintegy 2000 befektető, 5,5 milliárd eurót követel.

A kérdés viszont továbbra is az, vajon fény derül-e arra, hogy pontosan hogyan folytak a titkos üzelmek, vagy sikerül megőrizni a titkokat. Elemzők inkább az utóbbira szavaznak. Autokrácia, abszolút monarchia jellemzi a hipercentralizált cég működését, a dolgok a legapróbb technikai részletekig Wolfsburgban dőlnek el, ahol senkinek nem érdeke a bűnbakkeresés – mondják. A hagyományok erősek, és ez annak is betudható, hogy a piramis csúcsán hosszú ideig két megszállott mérnök, Martin Winterkorn és Ferdinand Piëch ült. A legkisebb kütyü sem kerülte el a figyelmüket, gond nélkül megváltak az okoskodóktól, az ő munkakultúrájuk nyomja rá a bélyegét a működésre ma is. Ha fejcserékről időnként értesül is a közvélemény - így legutóbb két hónapja Mathias Müllert Herbert Diess váltotta a csoport kormányrúdjánál - a kérdésre, hogy tudott-e az igazgatóság a trükközésről, nincs válasz, ha csak az nem, hogy nem akart tudni róla.

A füst terjeng
A Dieselgate füstje már rég átlépte a Volkswagen-birodalom határát. Most úgy tűnik, a Daimler-Mercedes következik. A napokban több száz elkészült jármű forgalomba helyezése hiúsult meg, miután a gyártónak nem sikerült megnyugtatóan bizonyítani a luxusautók törvénynek megfelelő „tisztaságát”. Ezzel egy időben egy részvényes panaszt nyújtott be a stuttgarti bíróságon, árfolyam manipulációval vádolva meg a gyártót. A Mercedes háza táján ez az első ilyen akció, amely akár lavinát is indíthat el. A VW botrány kitörésekor Dieter Zetsche elnök nagy hangon biztosította a Daimler részvényeseit arról, hogy gyártmányaikba nem kerültek hamisító kütyük. A német hatóságok azonban mást gondoltak, és tavaly januárban megkezdett vizsgálataik a nyár közepére 774 000 Mercedes visszahívásához vezettek. Az ügyvédek szerint az ezutáni több, mint 12 százalékos árfolyamveszteség miatt milliárdokra rúghat a befektetők által követelt kártérítés összege. Ami a káros anyag kibocsátást általában illeti, szinte minden márka fennakadt a 2015-óta világszerte aktívan vizsgálódó környezetvédelmi hatóságok rostáján. A statisztikák szerint csak az EU útjain 29 millió „piszkos”, a normákat túllépő dízel cirkál, közülük egyre több régiónkban szennyezi a levegőt. Mindez azonban nem fékezi az autógyártók lendületét, de a vevők étvágyát sem. Tavaly a Volkswagen csoport megduplázta 2016-os nyereségét, a mérlegbe 11,35 milliárd nettó profit került, az eladott járművek száma meghaladta a 10 milliót, a teljes forgalom 230 milliárd eurót tett ki.



Témák
2018.06.30 09:15

Meddig él vissza türelmünkkel Trump?

Publikálás dátuma
2019.01.20 13:00
NIXON BEJELENTI LEMONDÁSÁT 1974 NYARÁN - A Watergate-ügyet is egy vádalku zúdította az elnök nyakába
Fotó: AFP/ RADIOPHOTO CONSOLIDATED
Drámai jogi csatára van esély. Mint a Watergate-botrányban, amikor Nixon próbált – embereinek szóhasználatával – „kőfalat emelni”, az elnöki privilégiumokra hivatkozva felülemelkedni a jogrenden.
Tünete az elnöksége félidejéhez ért Donald Trump az amerikai társadalom törzsekre szakadásának, nem igazi okozója. Már két évvel ezelőtti – mindenkit, őt magát is meglepő – győzelme is ezzel magyarázható: másként hogyan szavaztak volna tömegesen nem szélsőséges republikánusok a szerintük is alkalmatlanra, „Nehogy Hillary!” felkiáltással. De a hetekig elhúzódó államszünet is az elnökségről elnökségre fokozódó kompromisszum-képtelenség megnyilvánulása. Az ősszel megszerzett képviselőházi többségükkel a demokraták végre alkupozícióba kerültek, ám ha felednék is Obama kormányzásának módszeres republikánus szabotálását, Trump torzításai és tirádái lehetetlenné teszik a vele való szót értést. Hasonlóan az általa immár túszként tartott pártjához, amelynek politikusai tudják, hogy az elnök hithű, bár kisebbségi szavazótömbje megtorol minden lázadási kísérletet.

Tényeken túli világ elnöke

Nem a 22-es, hanem Trump csapdájában vergődik két éve az amerikai demokrácia. Ebből kitörni nem ellenére, hanem csak nélküle lehet. Mind több komoly véleményben megjelenik a jogos cicerói kérdés: meddig tűrhető az elnöki kötelmek minimumát sem teljesítő, az alkotmányos kötelékeket feszegető, Amerika félszázados külkapcsolati hálózatát szétszabdaló, ráadásul gyanús üzleti és külföldi szálakat rejtegető ember a legnagyobb hatalom élén?
Aki (nem pártértelemben vett) demokratákkal hadakozik és diktátoroknak kedveskedik. Akinek ellenségei a saját hazájában vannak, barátai pedig rendszeridegen országokban. Kipécézett már minden céltáblát: az ellentáborból éppúgy, mint a sajátjából, mindkét párt politikusait, kormányzata minisztereit és apparátusát, pláne a „nép ellenségének” és hamis hírgyártónak kinevezett médiát, szövetséges államokat és hagyományos partnereket. A török tekintélyúr egy telefonhívására kivonulna Szíriából, emberei nem győzik visszacsinálni kapkodó húzásait. Kedvenc tévéműsora befolyásolja döntéseit, Twitter-üzenetek (benne helyesírási hibák) formálják politikáját. Tényleg: meddig mehet ez így?
Egy pszichológus szerint Trump nem hazudik, amikor zavartalanul terjeszt valótlanságokat: ahhoz ugyanis kapiskálnia kellene az igazságot. De ő a tényeken túli világ elnöke, aki egy virtuális – neki tetsző – valóságban él. Ha migránsválságot vizionál, akkor hiába jönnek ellentmondó adatokkal. Rá se ránt a cáfolatokra, hiszen neki az a fő, hogy tartsa a lelket rémhírekkel riogatott, s ekként törzsi idegengyűlöletre hergelt táborában. Annál rosszabb a tényeknek – mondhatná a filozófus, Fichte nyomán. Ezért is magasztalja ismétlődően, csakis felsőfokon önmagát; superman ő saját elvarázsolt kastélyának tükrében. Más politikusokhoz képest neki nem munkaeszköze a tódítás, hanem lételeme. Elnökként is valóság-show celeb, noha csak tévéshow-jában volt nagy sikerű üzletember. A New York-i ingatlanpiacon korántsem, sorozatosan csődbe ment, még kaszinóval is, már bankkölcsönt sem kapott. Pontosabban csak attól a Deutsche Banktól, amelyet a német hatóságok most vizsgálnak, mert orosz oligarchák pénzmosodája hírébe került. Akik valamiért előszeretettel üzleteltek Trumppal, sorban vettek ingatlanokat toronyházában. Nem csoda, hogy – elődeivel ellentétben – konokul megtagadja adóbevallásai közzétételét.

Mueller jószerivel bekerítette

Meg lehet érteni az FBI elhárítóit, akik a Trump-kampány orosz kapcsolatait vizsgáló és lojalitási esküre (keresztapának kézcsókra?) felszólítására sem hajlandó Comey FBI-igazgató kirúgása nyomán komolyan kezdték latolgatni: netán valóban (az egykori kémfilmet idéző) „mandzsúriai jelölt”, Moszkva – tudatos vagy öntudatlan – ügynöke került-e a Fehér Házba? E kutakodást aztán Mueller különleges ügyész folytatta, s eddig már száz konkrét kapcsolatot mutatott ki a Trump-csapat és az oroszok között. Összegző jelentése mostanság várható, a Fehér Ház fel is állította jogászcsapatát a közzététel megakadályozására. Az elnök tavaly már menesztette a vizsgálódás felügyeletéből magát kivonó, vagyis azt korlátozni nem hajlandó igazságügy-miniszterét. S olyan ügyvivőt tett a tárca élére, aki vele együtt „boszorkányüldözésnek” tartja Mueller vizsgálatát, s olyan új minisztert jelölt, aki szintén ellenezte azt. Ám a politikai célú titkosítási trükközés Amerikában nem szokott beválni. (Bill Clinton két évtizede úgy tett vallomást zárt ajtók mögött, hogy tudta, hamarosan közkincs lesz minden szava. S lett is, ezért eleve a majdani tévéközönségének beszélt hatásosan.) De annyit máris sejtünk, hogy Mueller jószerivel bekerítette Trumpot. Talán az államszünet, illetve az elnök fenyegetőzése a „rendkívüli állapot” meghirdetésével és a kongresszus megkerülésével, az első kitörési kísérlet.
Drámai jogi csatára van esély. Mint a Watergate-botrányban, amikor Nixon próbált – embereinek szóhasználatával – „kőfalat emelni”, az elnöki privilégiumokra hivatkozva felülemelkedni a jogrenden. Az utolsó pillanatig megtagadta a bíróilag beidézett bűnjelek, a hírhedt magnótekercsek kiadását, amelyeken önmagát mártja be, saját szavaival. Akkor végül a Legfelsőbb Bíróság döntött, s amint a republikánus politikusok meghallgatták a hangszalagokat, vitték is a selyemzsinórt elnöküknek. Az Alapító Atyák nem – a jogrend fölött álló – királyt akartak államfőnek, az alkotmányértelmező főbírák nem dönthettek másként. Vagy ma már másként döntenének? Sokan gyanakodva néznek a Trump őszi főbírói kinevezésével jobbra billentett testületre. Most kiderülhet, mennyit változtatott Amerikán közéletének tragikus kettészakadása. Amikor Nixon megpróbálta kirúgatni az akkori különleges ügyészt, a lakosság és a politika egyöntetű felháborodása visszakozásra késztette. A hangszalagok kiadásáról döntő főbírák közt pedig három saját kinevezettje is volt.
Trump régóta kacérkodik Mueller menesztésével, s az igazságügyi tárca most olyanok kezébe kerül, akik netán hajlandók is erre (hajdan a miniszter és helyettese inkább lemondott). De alighanem már elkésett. Az ügyész jórészt végzett feltáró vizsgálatával, s megkötött egy sor vádalkut Trump korábbi kulcsembereivel, akik enyhítenék büntetésüket. A Watergate-lavinát is egy vádalku zúdította Nixonékra, s Trumpnak kísértetiesen hasonló a nemezise: bizalmi jogásza, piszkos ügyeinek elsimítója, aki – stílszerűen szólva – nem kívánta elvinni a balhét. Nixon erre maga próbálta rávenni John Deant. Trump rákente Michael Cohenre, hogy annak vádalkuja hallatán lepatkányozza (a "rat" szó vamzert, spiclit is jelent), maffiózók szóhasználatával - mintha nem is ő volna a bűnüldöző állam feje…

Ismétlődő történelem?

Február 7-én is ismétlődhet a történelem. 1973 júniusában a szenátusi bizottság előtt a Fehér Ház ex-jogásza pakolt ki, most Trump személyes ügyvédje készül ugyanerre. Cohent már az ősszel úgy emlegették barátai, hogy ő az „új Dean”. A "régi" Dean ráadásul nemcsak vallott volt főnökére, hanem hangot adott gyanújának, hogy az Ovális Irodában titkos hangfelvételek készülnek. Cohentől tudjuk, hogy maga Trump  utasította őt törvénysértő hallgatási pénzek kifizetésére könnyű hölgyeknek, míg Dean a Watergate-be betörő nehéz fiúk némaságát vásárolta meg. Cohen már elárulta azt is, hogy a moszkvai Trump Torony tervéről egészen az elnöki kampány kezdetéig tárgyaltak Putyin embereivel. De vajon miért kellett titkolniuk egy "hétköznapi" üzletet? S elnökként Trump miért titkolta még a saját emberei előtt is, miről tárgyalt Putyinnal? Február 7-én Cohent is, ahogyan egykor Deant, óriási országos tévéközönség fogja követni. S ahogy hajdan, ez is megrendítheti a mindent tagadó elnök táborát.
Sokfrontos háborúba keveredett Trump, ami végzetes lehet. Cohent az immár demokrata vezetésű képviselőház egyik bizottsága hallgatja meg, s egy másik bizottság új irányítója közben elküldi Muellernek azt a több tucat jegyzőkönyvet Trump embereinek - közte fiának és vejének - zárt ajtók mögötti meghallgatásáról, amelyeket eddig a testület republikánus elnöke visszatartott. Bennük sejthetően sok – a büntetőjogba ütköző – hamis vallomással. S akkor az ügyész akár vádindítványt is tehet az elnök családtagjai ellen. Hogy esetleg az elnököt magát is megvádolhatná, az heves jogi viták tárgya, s ez végül szintén a Legfelsőbb Bíróságnál köthet ki.
S ekkor eljöhet akár az igazi vádalku pillanata is. Volt már példa erre. 1973 őszén Richardson igazságügy-miniszter azzal az Amerika tekintélyét fenyegető lehetőséggel szembesült, hogy a Watergate-botrányba már nyakig belebonyolódott elnök mellett a második ember ellen is kongresszusi alkotmányos elmozdítási eljárást kellene indítani. A marylandi kormányzóból lett alelnök, Spiro Agnew a Fehér Házban lévő irodájában vette át vállalkozók pénzes borítékjait. Richardson közérdekből futni hagyta a korrupt alelnököt: az alku szerint Agnew elment a baltimore-i bíróságra, ahol felolvasták neki a (sokéves börtönt indokoló) vádiratot, amit ő „nem vitatott”, s ugyanabban a percben megérkezett a szenátusba a tisztségéről lemondó levele. Agnew egykori ügyvédje októberben e megoldást ajánlotta Trump figyelmébe, ha meg szeretné óvni családtagjait, s végül – akár már elnöksége után – önmagát is a börtöntől.
2019.01.20 13:00
Frissítve: 2019.01.20 13:12

Lehet-e megbocsátani 73 év után?

Publikálás dátuma
2019.01.20 11:00
MARABU rajza
Fotó: /
"De ha veszedelem történik: életet életért adj. Szemet szemért, fogat fogért." (Mózes II, 21. 23-24. ) „Minden bűnre van bocsánat, de csak az Istentől” (II. János Pál pápa)
Az ausztriai Rechnitzen, a hajdani Rohoncon, 1945 virágvasárnapjának hajnalán helyi önként jelentkező nácik részvételével megöltek 180, előzőleg a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe tartozott magyar munkaszolgálatost, köztük apámat, Gézát és ikertestvérét Árpádot is.
Apámékat 47 évesen, 1944 novemberében Szálasiék átadták a németeknek és Kőszegre vitték, ahol a Sörgyárban helyezték el őket. Egész télen és kora tavaszon ásták a futó- és harckocsi-elhárító árkokat az Alpok lábánál. Kőszegen az odahurcolt munkaszolgálatosok mintegy fele elpusztult az éhezéstől, a fagytól és a betegségektől, de sokat segítettek a Kaszásnak kőszegi nyilas suhancok, odamenekült más nyilasok, és a német őrség is.

A rohonci 180

1945 márciusának végén elrendelték a táborok kiürítését. A járóképesek többségét gyalogmenetben Mauthausen felé indították, több útvonalon. Egyik részük Rechnitz/Rohonc felé indult. A Sörgyárban lévő már mozgásképtelen betegeket, mintegy 70-90 embert, megpróbálták elgázosítani. A „munkát” egy bécsi rovarirtó cégre bízták; rovarirtóval permetezték le a haldoklókat, akik sok órán keresztül szenvedtek, kiáltoztak halálukig. Másnap, a barakk kinyitásakor még találtak néhány túlélőt, akiket a németek likvidáltak.
Azoknak, akik látszólag még valamennyire munkaképes állapotban voltak, de nem merték megkockáztatni a gyaloglást, vonaton történő továbbszállítást ígértek. Árpád nem bírta vállalni a gyalogmenetet és kiállt a sorból. Apám nem tudta magára hagyni, mellé lépett és ezzel elindult a szörnyű halálához vezető úton, melynek végpontját, sírjaikat 73 éve hiába keressük. A gyaloglást nem vállaló, mintegy 180 munkaszolgálatost a németek Kőszegen vonatra rakták és elvitték az ausztriai Rechnitz/Rohonc vasútállomására. A halálra gyötört magyar munkaszolgálatosokat itt teherautóra rakták és a pályaudvarról hét fordulóval a Kreuzstadl nevű pajtába szállították. Sorsuk különlegességét nem is szörnyű haláluk adja, hanem mindaz, ami leölésük után az elmúlt 73 évben történt!
Rohonc valaha Batthyány birtok volt, várral, kastéllyal, gazdasági épületekkel, a Schweizerhof nevű majorral, benne a Kreuzstadl nevű pajtával, történetünk helyszínével. A birtok a nácibarát, a háborúkon meggazdagodott német Thyssen-Bornemisza családhoz került egykoron. Bővérű lányukat, Margitot, a magyar gróf Batthyány Ivánhoz adták férjül és nászajándékként nekik adták a birtokot.
Margit nagy húsvét előtti zenés táncos mulatságot rendezett a helyi náci vezetőknek és híveiknek a kastélyban, melynek pincéjében Kőszegről gyalogmenetben érkezett munkaszolgálatosok is pihentek. A mulatozók közül Josef Muralter rendelkezett a pajtabeliek, köztük Apámék sorsáról. Likvidálásukról a már borgőzös Franz Podezin, a helyi Gestapo vezetője intézkedett. A kastély pincéjében őrzött, Kőszegről gyalog érkezettek egyik csoportjával rohammunkával megásattak mintegy kilenc L alakú 220 cm mély sáncot: a halálra szánt pajtabeliek sírjait. A mulatozók közül önként jelentkezőket keresett Podezin. Tízen-valahányan jelentkeztek is egy kis virágvasárnap hajnali gyilkolászásra, köztük sokan rechnitzi lakosok voltak!
Ezt a tömeggyilkosságot több dolog is különlegessé teszi, a kor számos rutinszerű mészárlásának tengerében. Egy mulatság fénypontjaként követték el a rémtettet; levetkőztetett áldozataikat részben levadászták, részben tarkón lőtték, részben agyonverték mulatságként, majd visszamentek a kastélyba tovább szórakozni.

Hiába keresett sírok

A mintegy 180 magyar ember, más mértékegységben kifejezve mintegy nyolc tonnányi tetem, illetve kb. nyolc köbméternyi emberi maradvány sírjait a rohonciak úgy elrejtették, hogy azokat a sok évtizede folyó kutatások dacára sem sikerült megtalálni. Az osztrákok a nyolcvanas évek végén ráébredve felelősségükre és vállalva azt, mintegy 12 alkalommal keresték az utóbbi évtizedekben az eltüntetett a sírokat; legutóbb 2018 őszén is, sajnos újra hiába.
Ez a megbocsáthatatlan tett megtorlatlan maradt, pedig akkoriban Ausztriában is törvény követelte meg a méltó megtorlást. Úgy tudott, hogy volt helyszíni rekonstrukció 1947-ben, voltak kihallgatások, készült helyszíni feltárás, helyszínrajz; tárgyalást terveztek a tömeggyilkosság ügyében, de két helybeli tanút a tárgyalás előtti napon meggyilkoltak, a harmadiknak a házát felgyújtották(?) és egy Magyarországról érkező volt munkaszolgálatos tanút(?) is megöltek. A gyilkosságok ügyében senkit sem ítéltek el. A kihallgatások iratai a helyszínrajzokkal együtt pedig „elvesztek”.
Batthyány Margit szerepét sohasem tisztázták, az osztrákok ki sem hallgatták, pedig a gyilkosságokban való személyes részvételét emlegették. Svájcban élt Európa egyik leggazdagabb asszonyaként, aki az angol királynővel is parolázhatott.
A mészárlásból állítólag két, vagy három ember megmenekült és ők mesélték el a 180-nal történteket. A Batthyány-kastély pincéjében őrzött munkaszolgálatosok közül ketten az L alakú sírokat megásók közé tartoztak. Egy harmadik fogoly tájékoztatása pontosabb volt; elmondta, hogy egy közeli erdőben ásták meg az L alakú sírokat. Ő a sietve elföldeltek temetését befejező csoportba tartozott. Mindezek a nálunk jól ismert adatok mindeddig elkerülték a sírokat keresgető osztrák kutatók figyelmét!
Ez a 73 éve elkövetett szörnyűséges tett a Nobel-díjas Elfriede Jelinek Rohonc, avagy az öldöklő angyal című drámája kapcsán világhírnévre tett szert. Az osztrákokból jelentős tiltakozást váltottak ki a drámában megfogalmazottak, hisz ők az „áldozat” szerepébe képzelték magukat, sokáig. Egy helyi tanár, helytörténész, évtizeddel a gyilkosságok után kérdezgetésekkel megpróbálta felderíteni a sírok helyét, de rövidesen halálos fenyegetést talált kocsija ablakán: ne kérdezgess, mert te is oda kerülsz!
Idővel, a felnövekvő új generációk tagjai fel- és elismerték elődeik tettének rémségét. A középiskolában tananyag lett, ami Rohoncon történt. Gyerekeik eljöttek Pestre, hogy megismerhessék a történteket, találkozhassanak leszármazottal. Egy helyi civil szervezet, a Refugius megvette és emlékhelyé alakította a Kreuzstadl pajta romjait. Itt a kilencvenes évek eleje óta minden március végén megemlékeznek az áldozatokról. Érdekessége a megemlékezésnek, hogy a városka lakói családostól, kisgyerekeikkel együtt szoktak megjelenni a helyszínen és a helyi evangélikus, illetve katolikus pap, valamint egy máshonnét jött zsidó rabbi szokott imádkozni a megöltekért.
Anyám, aki 100 évet élt, 1945 óta, amikor megismerte sorsukat, kereste, kerestette Apámék sírjait, de mindhiába! Amikor a nyolcvanas években a helyszínen érdeklődtünk, a gyűlölet mélységeivel is találkoztunk.

Az ősi törvény

A címben eredetileg két kérdést fogalmaztam meg: lehet-e megbocsátani, lehet-e lezárni akár 73 év után a történteket? A válaszok különbözőek. A második kérdésre egyszerű, az elsőre alig adható elfogadható válasz. Ezt a történetet lezárni, csak akkor lehet, ha a gonoszság és aljasság szimbólumává vált elrejtett sírokat megtalálják, és felettük síremléket emelnek, amelyre a leszármazottak valamelyik generációja először teszi majdan rá a megemlékezést jelképező követ.
A zsidó-keresztény hagyományú világunk is hirdette és vallotta a közelmúltig azt az ősi törzsi törvényt, amit Hamurapi mintegy 3700 éve foglalt először írásba sztéléjén, s amely az általános emberi igazságérzetet tükrözte. A rómaiak lex talionisnak, a megtorlás törvényének nevezték. Számunkra az Ószövetség tette ismerté és a zsidó-keresztény kultúrkör törvényévé: szemet szemért, fogat fogért, (Móz. II. 21. 24.).
Anakronizmusnak hathat egyesekben a halálért halált törvénye. Van azonban mindannyiunkban egy ősi igazságérzet, amit igazából megerőszakoltak a halálbüntetés eltörlésével. Társadalmunk egyik nagy kérdése; alkalmazhatjuk-e ezt a legősibb büntetést? Ne csak a fentebb leírtakra, vagy az azóta elkövetett tömeggyilkosságra gondoljunk!
Mint sok évet és sok szörnyűséget megélt ember, azt vallom, hogy a gonosz és kegyetlen gyilkosoknak megbocsátani nem lehet és nem szabad! Azt mondom, hogy a téves ítélet, illetve a halálos ítélet politikai ellenfelek kiiktatására történő felhasználásának veszélye miatt, de csak ezek miatt, eszemmel ellenzem a halálos ítélet lehetőségét. Tettükért, személyiségük veszélyessége miatt örökre ki kell zárni az emberek közösségéből a kegyetlen gyilkosokat; büntetésük az örökké tartó elkülönítés kell, hogy legyen. Elfogadom Ferenc pápa véleményét a halálos ítéletek eltörlésének szükségességéről, pedig az igazságérzetem érte kiált! Véleményem nem a humanista liberalizmus tanain, hanem életutam szomorú tapasztalatain nyugszik.
A rohonci 180 megöléséért senkit sem ítéltek el, mert ott mindenki cinkos volt, vagy azzá válva még névtelen levelet írni is gyávának mutatkoztak.
2019.01.20 11:00
Frissítve: 2019.01.20 11:00