tenisz;világranglista;

2018-07-02 10:52:00

Karriercsúccsal a harmadik Babos párosban

Egyesben a 38. helyre csúszott vissza a magyar játékos.

Babos Tímea egy helyet javítva, karriercsúccsal a harmadik párosban a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján – írja az MTI.

A korábbi világelső Latisa Csan a múlt héten már az első fordulóban búcsúzott az eastbourne-i párosversenyben, így nem tudta megvédeni a 2017-es tornagyőzelemmel szerzett pontjait. Emiatt a tajvani játékos a harmadikról a negyedik helyre csúszott vissza. A pozíciójába a 25 éves magyar került, aki ezzel ismét megjavította eddigi legjobbját, és egyben először került a top 3-ba magyar női játékos a világranglistán. 

Babos – honlapja szerint – 2015. június 8-án volt először tagja a páros top 10-nek. Egy héttel később már 9., majd 2015. június 22-én a 8. lett. A WTA-világbajnokság tavalyi megnyerése után már a 7., míg a januári Australian Openen aratott diadalát követően 5. volt. Április 2-án került a 4. helyre, és valamennyi előrelépés egyben magyar csúcsot is jelentett női párosban. 

Egyesben Babos a 37-edikről a 38. helyre csúszott. A WTA-rangsort továbbra is a Roland Garros-győztes román Simona Halep vezeti.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

 1. ( 1.) Simona Halep (román) 7871 pont

 2. ( 2.) Caroline Wozniacki (dán) 6910

 3. ( 3.) Garbine Muguruza (spanyol) 6550

 4. ( 4.) Sloane Stephens (amerikai) 5463

 5. ( 5.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5250

 6. ( 6.) Caroline Garcia (francia) 4960

 7. ( 8.) Petra Kvitova (cseh) 4610

 8. ( 7.) Karolina Pliskova (cseh) 4315

 9. ( 9.) Venus Williams (amerikai) 3971

10. (11.) Angelique Kerber (német) 3545

11. (10.) Madison Keys (amerikai) 3536

12. (12.) Jelena Ostapenko (lett) 3437

13. (13.) Julia Görges (német) 3210

14. (14.) Darja Kaszatkina (orosz) 3165

15. (15.) Elise Mertens (belga) 2635

...38. (37.) Babos Tímea 1300

...149. (149.) Stollár Fanny 396 

Páros világranglista:

1. (1.) Jekatyerina Makarova (orosz) és

   Jelena Vesznyina (orosz) 8000 pont

3. (4.) Babos Tímea 7550

4. (5.) Latisa Csan (tajvani) 7425

5. (5.) Andrea Sestini Hlavackova (cseh) 6100

6. (6.) Katerina Siniakova (cseh) 5665

7. (7.) Barbora Strycova (cseh) 5220

8. (8.) Kristina Mladenovic (francia) 5105

9. (10.) Gabriela Dabrowski (kanadai) 4580

10. (9.) Barbora Krejcikova (cseh) 4450 

Fucsovics Márton egyébként egy helyet javítva a 49. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Az első tízben nem történt változás, Rafael Nadal éllovasként lép pályára a londoni Grand Slam-tornán, ahol az első kiemelt ugyanakkor a nyolcszoros bajnok, címvédő Roger Federer lesz. A férfi teniszezők világranglistájáról itt írtunk bővebben.