Bele kell állnunk a művészetbe

Publikálás dátuma
2018.07.04 14:30

Fotó: / Glódi Balázs
Néha a szobor a legkevésbé sem látszik szobornak, és egy üres mosogatószeres flakon közvetíti a legmélyebb társadalmi üzenetet. Erwin Wurm ausztriai birtokán jártunk.
„Hozza létre az alkotást, és közben gondoljon az emésztésére!”
„Feküdjön le, vegyen egy nagy levegőt, ne gondolkodjon, és érezze, ahogyan kapcsolódik a földhöz!”
Erwin Wurm egyperces szobrai megfoghatatlanok. Már ha egyáltalán szobrok. Hol teniszlabdát kell az állunk alá szorítanunk, hogy ecseteket dugni a lábujjaink közé. Az egyik legnépszerűbb alkotása a 2007-es „A szerelem szervezete”, amelyben két ember háztartási tisztítószerek flakonjaival egyensúlyoz. Ha egyikük nem figyel oda, nem teszi oda magát, elvész az egyensúly, összedől a mű. A létrehozó párok csak eleinte nevetgélnek – a végére leesik a tantusz, micsoda gondolatisága lehet néhány üres műanyag flakonnak.
Hogy miként nevezhetjük szobornak ezeket a kellékeket? Egészen addig, amíg „bele nem állunk” a műbe, sehogy. Wurm 1997-ben alkotta meg első egyperces szobrait, amelyek lényege, hogy a művész instrukciói alapján a kellékekből maga a látogató alkossa meg a művet. A hétköznapi tárgyak új funkcióval felruházva lényegülnek át – mi magunk pedig egy pillanatra elmélázhatunk azon, helytálló-e még, amit addig a szobrászatról gondoltunk. De Wurm továbbmegy: megalkotta az úgynevezett gondolatszobrokat: egy hófehér füzetbe kézírással írt mondatokat kell elképzelnie a látogatónak. Amit gondol, az a szobor. A művész leírásai szikárak, de érthetőek, épp annyi teret hagynak a fantáziának, amennyi szükséges. Kétségtelenül akadnak mókás alkotások: én például egy vödörbe állva, egy másik vödörrel a fejemben érem el életem művészeti csúcspontját. 
Ráadásul nem is akárhol: Wurm saját birtokán, az ausztriai Limbergben. Szépen gondozott kastélykertben járunk, az udvar túlfelén hatalmas raktárépületek: itt tárolják a szobrok egy részét, mielőtt a világ nagy múzeumaiba indulnának. Van még iroda, kiállítótér, sőt: a műhelyben megleshetjük, hogyan készül a következő nagy mű. Az aprólékos műgonddal nyírt gyepet itt-ott gigászi méretű uborkák szakítja meg. Fémből. De akad itt csillogó fémkolbász, és mindezek mellett jól megfér a kastélypark néhány eredeti szobra is. A háttérben pedig épül Wurm egyik legismertebb alkotása, a „Kövér Ház”, amely épp külföldi „kiküldetésből” érkezett haza. Wurm előszeretettel játszik a használati tárgyakkal, az életterünk jól ismert sziluettjeivel. Exkluzív tárlatvezetésén megmutatja, miként „fújt fel” rágógumiszerűen egy tűzpiros Ferrarit, hogyan hajlított C alakzatba egy kisteherautót, és miként szokta lerészegíteni meghívott vendégeit átalakított bútorszobrai (Drinking Sculptures, azaz „ivós szobrok”) megvalósításaként. Az elv pofon egyszerű: a faramuci módon átalakított bárszekrényekből előkerülnek az italok, és a társaság lerészegedik. Ez a szobor. Vicces? Meglehet. De ott az üzenet: a művészvilág és a tudatmódosító szerek örökös harca. A gigászi kolbászok és uborkák az egészséges táplálkozás kérdéskörét taglalják, a két lábon járó Hermes Birkin táska a fogyasztói társadalom kritikája.
Nem minden megjelenített cég örül annak, hogy Wurm „megszoborja” a termékét: míg a Volkswagen örömmel és humorral fogadta a „kövér” VW kisbuszt, amelyben Wurm currywurstot sütött a gyár dolgozóinak, a Ferrari nem túl lelkes a kövérre fújt sportkocsik látványától. De nem tehet semmit: Wurm saját pénzen vásárol méregdrága sportautókat, hogy aztán különleges technikával „felhizlalja” vagy épp „megolvasztja” azokat. Megteheti: művei csillagászati áron szoktak elkelni. A prototípushoz a húga kocsiját tette tönkre, mérsékelt lelkesedéssel kísérve.
Művészi elhatározás Nem a fantáziával van gondunk, hanem a valósággal, mondja Erwin Wurm, aki otthonában válaszolt a Népszava kérdéseire.
– Mindenki arról faggatja önt, mi a szobor. Fordítsuk meg: mi nem szobor? – Minden a művészi elhatározáson múlik. Nézze, ez itt egy gyertyatartó. Ha azt mondom, ez egy szobor és úgy is akarom használni, akkor szobor. Sosem azt a kérdést teszem fel magamban, ez akkor művészet-e vagy sem. Például állok egy üres térben. Ez szobor? Milyen sokáig kell ott állnom, hogy az legyen? Mit kell tennem hozzá? Hogyan lélegezzek? Vajon van, aki szobornak gondolja ezt?  –Tan Dun Oscar-díjas filmzeneszerző nemrég azt mondta nekem: az ő művei hangszobrok. Gondolhatunk a zenére szoborként? – Egy olasz zeneszerzőbarátommal gyakran beszélgetünk erről. Azt hiszem, igen. Ha a gondolatszobraim szobrok, akkor miért ne lehetne a zene is az?    – Hogyan érinti, ha azt látja a közösségi médiában, hogy helytelenül hozzák létre a szobrait, netán gúnyt űznek azokból? – Nagyon egyszerű: akkor az nem az én művem, hanem valami más. Oké, az emberek azt csinálnak, amit akarnak, de ha az én műveimet szeretnék létrehozni, akkor szigorúan azt kell tenniük, amit a leírásban mondok.    – Dühíti? – Sokan veszik komolyan, de az is rendben van, ha sokan nem. A világunk furcsa. A politika, ahogyan a természettel, az állatokkal vagy egymással bánunk… Arra jöttem rá, hogy nekünk nem a fantáziával van gondunk, hanem a valósággal. Szóval nem számít, ha az emberek egy része nem veszi komolyan a műveimet, ha elegen vannak, akik hátralépnek egyet, és gondolkodni kezdenek róla.  – Olvasott valaha valamit Örkény Istvántól? – Sajnos nem. Miért?  – Az ő Egyperces novelláinak gondolatisága nagyon közel áll a Wurm-féle egypercesekhez. Elsőre viccesnek tűnnek, aztán kibontakozik a groteszkségük. Az uborka is csak elsőre tűnik mókásnak… – Pontosan. Az uborka fallikus gondolatokat ébreszt, de számos más olvasata is lehetséges. Fonnyadt uborka – az egészségtelen táplálkozás eredménye.  – Hogyan reagálnak a gyerekek a szobraira? – Többnyire jól. A művészetem könnyen befogadható. Látsz egy kövér autót: nevetsz. De ott a mögöttes tartalom: a növekvő autó, ami szétterül a világunkban és elpusztítja azt.  Nem érzik sértve magukat a túlsúlyos emberek a szobraitól? Nem, legalábbis nem számoltak be ilyesmiről. Az akadálymentesítés viszont valós probléma: a Keskeny házba például nem fér be mindenki, és ezt van, aki rossz néven veszi. Az autótornyomat azért nem állítottuk ki New Yorkban, mert kerekesszékkel nem lehetett látogatni.  – Ez egyben rámutat valamire, ami a mindennapokban is fontos volna: mindenki számára elérhetővé tenni a tereket, épületeket, a közlekedési eszközöket. – Igen. De azt is elfogadom egyébként, ha sokaknak nem tetszik a művészetem. Ez csupán a valóság egy szelete.  – Gondolja, hogy időről időre változik a szobrai jelentése? Például A szerelem szervezete elképzelhetően más árnyalatokat is kapott a feminizmus előtérbe kerülésével. – Abszolút. A műveim előtt idővel újabb irányok, perspektívák nyílnak meg, és hogy milyenek, az megjósolhatatlan.  – Másként viszonyulnak a szobraihoz, mondjuk, Amerikában, mint Németországban? – Ez roppant érdekes kérdés. Először Franciaországban kezdték nagyra értékelni a művészetemet, aztán Japánban és Amerikában, s csak utána Németországban. Azokban a társadalmakban, amelyekben megszokottabb a fizikai kontaktus, szívesebben nyilvánulnak meg az emberek a kamera előtt, könnyebben elfogadják a szobraimat.  – Mit gondol, átformálta a közösségi média a kortárs művészetet és az ahhoz való viszonyunkat? – Bizonyos szempontból igen. Most a szelfigeneráció eszközeivel közelítünk, korábban Polaroid kamerákkal örökítettük meg a pillanatot. De hogy egészében alakította-e ez a művészetet? Nem tudom. Egy festmény, mondjuk, ettől nem lesz jobb vagy rosszabb.  – Zavarja, ha a művészként a pénzről kérdezgetik? – Nem. Nagyon jó, ha valaki megveszi a műveinket. A művész is jó életkörülményekre vágyik. Az, hogy világszerte kiállítanak, rengeteg lehetőséget rejt magában: izgalmas barátaim vannak a filmrendezőktől a filozófusokig, bejárhatom a világot, beleáshatom magam bizonyos témákba. Ez a fontos, nem a pénz. 

Erwin Wurm

Képzőművész. 1954-ben született Ausztriában, 1981-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán. Folyamatosan feszegeti a szobrászat határait. Egyike a legnépszerűbb kortárs művészeknek, alkotásai hatalmas összegekért találnak gazdára. Egyperces szobrai szerepeltek a Red Hot Chili Peppers Can’t Stop című klipjében.

2018.07.04 14:30
Frissítve: 2018.07.04 14:30

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55