Budapest Pride;

2018-07-07 08:30:00

Kordonok árnyékában indul a Budapest Pride

A homofób szervezetek ellendemonstrációi miatt jelentős lezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani.

A Városligeti fasorból indul szombat délután az LMBTQ közösség hagyományos felvonulása, amely a Kossuth téren ér véget. A Budapest Pride alkalmából 35 ország nagykövetsége közös szolidaritási nyilatkozatot adott ki. Az állásfoglalás hangsúlyozza: rendíthetetlen meggyőződésük, hogy „az emberi jogok egyformán vonatkoznak valamennyi emberre, függetlenül az illető szexuális irányultságától vagy nemi identitásától. Ez demokratikus értékeink lényege.” 

Különféle szélsőjobboldali, homofób szervezetek ellendemonstrációkat hirdettek, ezért Budapest belvárosában jelentős lezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani. A városban már pénteken több helyen utcára pakolt fémkordonokat lehetett látni. A Pride szervezői változatlanul azt szeretnék, ha a rendőrség csak az elengedhetetlenül szükséges pontokon, például a beléptetéskor állítana kordonokat. Meggyőződésük szerint korlátokkal nem a békés felvonulókat, hanem az erőszakos ellentüntetőket kell elkeríteni