Szombaton már megtartják a Balaton-átúszást

Publikálás dátuma
2018.07.12 14:58

Fotó: / Tóth Gergő
A résztvevők 23 fokos, a déli oldalon hullámzó vízre számíthatnak.
Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást – írja az MTI.   A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével született meg a döntés. A résztvevőknek – akik Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályától indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg – 23 fokos, a déli oldalon hullámzó vízre kell készülniük. A csütörtöki közlemény kitér arra is, hogy minden előnevezés érvényes erre az időpontra is. Az első rajtolás 7 óra 30 perckor várható, de ez módosulhat – korábbra és későbbre is tolódhat – attól függően, hogy, mikorra áll fel véglegesen a vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosó. Az 5,2 kilométeres távnak 12 óráig lehet nekivágni, az időjárás függvényében azonban ez az időpont is változhat. A célba legkésőbb 16 óráig meg kell érkezni. Kilométerenként úszópálya zárási időpontokat állapítanak meg a szervezők, az egyes pontokhoz legkésőbb ezekig meg kell érkezni. Időtúllépés esetén az adott résztvevőnek fel kell szállnia a záróhajóra. Az úszópálya zárási időpontok a 12 órás rajt zárási időponttal számolva: 2 kilométernél 13.30, 3 kilométernél 14.15 és 4 kilométernél 15.00. A Balaton-átúszás eredeti időpontja június 30. volt, az első halasztás után múlt szombaton rendezték volna a megméretést, de a múlt csütörtöki módosítás nyomán július 14. lett az időpont.
2018.07.12 14:58
Frissítve: 2018.07.12 14:58

Leszámolás a Századvég folyóiratnál

Publikálás dátuma
2018.09.24 20:17
Illusztráció
Fotó: Népszava/ Vajda József
A kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt eltávolították az internetről a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget.
A lap „új feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz”
Ezután lemondott a Századvég élén álló grémium, a szerkesztőbizottság fele – írta az Index. Az online és nyomtatott formában is megjelenő lap főszerkesztőjével, Demeter Tamással a múlt héten közölte a lapot kiadó Századvég Alapítvány vezetője, Barthel-Rúzsa Zsolt, hogy az eddigi szerkesztőségtől megválnak, és a folyóiratnak új profilt adnak. A „járadék” problematikáját körüljáró utolsó számot is visszavonják: néhány napja még szabadon olvasható volt az interneten, azóta azonban a benne szereplő tanulmányok már elérhetetlenek.
Az Index információi szerint Bod Péter Ákos volt jegybankelnök egyik tanulmánya vágta ki a biztosítékot. A szerző a hvg.hu-nak elmondta, hogy gyakorlatilag visszadobták az írását:
„Ilyen az elmúlt 25-30 évben nem nagyon történt”.
Szerző
2018.09.24 20:17

Lassan melegszik az idő, aztán hétvégén újabb hidegfront jöhet

Publikálás dátuma
2018.09.24 20:08
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Élénk széllel indul a hét, hajnali fagyokra és sok napsütésre is számítani lehet. A következő hidegfront szombaton érheti el az országot.
Kedden kevés felhőre és sok napsütésre lehet számítani - írja a előrejelzésében az Időkép. Futó zápor csak északkeleten valószínű, és továbbra is élénk, erős lesz az északnyugati szél. Hideg idővel, helyenként gyenge faggyal indul a nap, és a legmelegebb órákban is mindössze 12-16 fokos maximumokkal számolhatunk. Nem lesz front térségünkben.
Szerdán túlnyomóan napos, időnként felhős időben lehet részünk. Csapadék nem valószínű. Hideg, többfelé fagypont közeli lesz ismét a hajnal, napközben 14-18 fokig emelkedik a hőmérséklet. A légmozgás déliesre fordul és mérséklődik, legfeljebb északnyugaton lehetnek élénk lökések.
Csütörtökön is többnyire napos, csapadékmentes időre számíthatunk. A szél már csak északkeleten lehet élénk. Csípős marad a hajnal, délután 20 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.
Pénteken szinte zavartalan napsütésben lehet részünk, a szél is országszerte mérsékelt marad. Hűvös hajnal után 20-25 fokig melegszik a levegő. 
Szombaton előreláthatólag ismét hidegfront érkezik, esővel, viharos északnyugatira forduló széllel, lehűléssel.
2018.09.24 20:08