Anglia;világbajnokság;Horvátország;FOCI VB 2018;

2018-07-12 16:22:52

„Alábecsültek minket”

Százezrek ünnepeltek Horvátország utcáin és terein szerda éjjel, miután az ország válogatottja bejutott a világbajnokság döntőjébe.

Az angol válogatott 1-0-s előnyről vesztette el hosszabbítás után 2–1-re szerdán a Horvátország elleni elődöntőt. Ez már a hatodik eset volt a legutóbbi 22 évben, hogy Anglia a kieséses szakaszban előnyt szerez utolsó mérkőzésén, ám elbukik onnan. A történtek ellenére a csütörtöki brit sajtó egyöntetűen dicséri a válogatottat. A lapok azt emelték ki, Gareth Southgate szövetségi kapitány csapata 28 éve nem tapasztalt dicsőséget szerzett az országnak, hiszen angol válogatott 1990 óta nem mérkőzhetett világbajnokságon a döntőbe jutásért.

A The Daily Telegraph konzervatív napilap szemleírója szerint a lelkes, fiatal csapat az egész országot átformálta, felpezsdítette Anglia lelkét, és végre nyújtott valami pozitívumot, amely körül az ország felsorakozhatott.

A kiesést követően Southgate is büszkeséggel beszélt az angol válogatottról. 

Miközben az angolok a mennyből a pokolba kerültek, a horvátok éppen ellentétesen élték meg az események változását. Luka Modric, a győztesek kapitánya a lefújást követően pedig váratlan kijelentést tett. 

„Csoda! A futball nem a szülőhazájába tért vissza, hanem egy négymilliós országba távozott” – írta a Jutarnji List című napilap, amely szerint a horvát válogatott többet tett az ország jó hírnevéért, mint eddig bárki. „Ez nem csoda, ez lehetetlenség” – állította a Vecernji List, a legolvasottabb horvát napilap. „Amit a játékosok mutattak, mindent felülmúl. Ennyi energia, amennyit kihoztak magukból, egyszerűen képtelenség”.

Fogyasztás szempontjából sem rossz, amikor a horvátok játszanak – elemezte a sajtó. A bankok szerint 30 százalékkal nő ilyenkor a készpénzfelvétel a bankautomatákból. A horvátok többet költöttek a vb alatt, mint a karácsonyi időszakban. Száz százalékkal nőtt a boltok, a kávézók és a fogadóirodák forgalma. Elfogytak a szurkolói ereklyék, már eredeti horvát mezt sem lehet kapni a boltokban. Az elődöntőre ezrek utaztak el az utolsó pillanatban.

A bankok gyorshiteleket ajánlottak, az utazási irodák charterjáratokat indítottak. A zágrábi repülőtéren nagyobb volt a forgalom, mint a legnagyobb turistaszezonban. Az elődöntőre Andrej Plenkovic horvát kormányfő, Gordan Jandrokovic házelnök és több miniszter is elutazott. A csütörtöki kormányülésen a miniszterelnök és a miniszterek a horvát válogatott mezét viselték, és tapssal ünnepelték a győzelmet.

Horvátország már biztosan felülmúlja eddigi legjobb eredményét, az 1998-as vb-n elért harmadik helyezést. A horvátok döntős szereplése egyébként már csak azért is kuriózum, mert egy 4 milliós országról van szó, továbbá az ország stadionjai sincsenek jó állapotban, az élvonalban szereplő klubok „arénái” átlagosan 55 évesek. Ők nem a létesítményeket, hanem elsősorban a szakmát rakták rendbe. Úgy tűnik, ez az út a sikeresebb.