Viccek

Teljesen érthető a felcsútiak felháborodása, amiért két azonos nevű jelölt közül kerülhet ki augusztusban az új polgármester. A település jelenlegi vezetője - a miniszterelnök jó barátja, de nem strómanja -, Mészáros Lőrinc ugyanis névrokonát, Mészáros Lászlót szemelte ki utódául. Erre a Kétfarkú Kutya Párt talált egy másik Mészáros Lászlót, és őt indítja az időközi voksoláson. Egy helyi lakos gazembernek és bűnözőnek nevezte az újabb jelöltet, mert megtévesztéssel akar előnyt szerezni, vagy - ne adj' isten - hatalomra jutni. „Ha más nem, ki kell pofozni az ilyen hülyét" - mondta a nyilatkozó az Echo TV-nek. Vagyis annak a médiumnak, amely - véletlenül - Mészáros Lőrinc tulajdonában van. 
A felháborodott ember - és a nézeteit nyilvánvalóan osztó sokaság - talán nem értesült arról, hogy a hétvégi miskolci időközi képviselő-választáson két Erdei Sándorra is lehet szavazni. Az egyiket az ellenzék támogatja, a másik - akinek indulását csak jóval az első után jelentették be - teljesen független. Igaz, olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy őt meg a Fidesz szemelte ki - netán a szálak egészen Kubatov Gábor pártigazgatóig nyúlnak -, de rosszindulatú emberek mindenütt vannak. 
Ha meg véletlenül mégis igaz lenne ez a feltételezés, akkor két tanulsága mindenképpen van a két hasonló esetnek. Az egyik az - amit már régóta tudhatunk -, hogy a hatalmon lévőknek mindent szabad (ld. Miskolc). Akár ilyen módszerekkel is  féken tarthatják a pimasz, még mindig működő és folyton próbálkozó ellenzéket. Ha meg a többiek teszik  ugyanezt, az felháborító és tilos (ld. Felcsút).  A másik ennél is messzebbre mutat. Jelzi, hogy az orbáni demokráciában mennyit ér bármilyen választás. Ezt már nemrég a józsefvárosi kampányban is láthattuk. Vicc az egész. Szomorú tréfa.
Beszélni viszont - egyelőre - még lehet róla.

Magyar modell Thaiföldre

Az elmúlt két hétben beszűkült az érdeklődésem. Hírfüggővé váltam, méghozzá egyetlen témára fókuszálva. Először mindig a thaiföldi fiúkról szóló híreket kerestem, ezzel feküdtem, ezzel keltem. Persze, a gyereksorsok mindnyájunkat jobban felkavarnak, mint a lassan megszokottá váló világpolitikai konfliktusok. 
De volt itt valami más is. A katarzis igénye. Soha nagyobb szükségünk nem volt egy történetre, ahol ezer akadályon át, de győz a jók erőfeszítése. Ahol hősöket látunk, nem pojácákat vagy tolvajokat. Ahol mindenki összefog, és a világ minden részéről segítségére sietnek a bajba jutottnak. Olyan, mint egy mese, de súlyosabb és felemelőbb.
Érthető, hogy lelkesebben figyeltem erre, mint más sajtóhírekre. Több örömöm volt benne, mint hogy kövessem a vitát: tényleg nem fogadták-e be a cserkésztáborba a borsodi cigánygyerekeket, vagy á, dehogy, csak úgy véletlenül nem jutottak oda. Meg hogy mivel magyarázza az igazgató, hogy egy fogyatékos kislány ünnepi ruhás fotója nem kerülhetett a többiek tablójára. Nem is beszélve a zalaszentmártoni történetről, ahol az önkormányzat honlapján a polgármester nagy egyetértésével átkozzák „az alacsony IQ-jú feka kanokat”, akik tuti, hogy éppen a 60 lakosú zsákfalut akarják elárasztani.
A barlangban rekedt gyerekekkel nyilván könnyebb és veszélytelenebb együttérezni, mint a társadalmi katasztrófák részeseivel. Mégis van felszabadító ereje annak, ami Thaiföldön történt. Megmutatta, hogy kivételes helyzetekben lehet a jóság is ragályos, nem csak a hülyeség meg a gonoszság. Nálunk is így szokott lenni: a magyar búvárok azonnal felajánlották segítségüket. Jól mondja Brecht: „iszonyú a csábítás a jóra”. A csábításnak azonban kellő jellemerővel ellen lehet állni. Erre alakította ki a kormány a maga modelljét. Bezzeg a thai főnökség –ki kell mondanunk- ebből a szempontból nem állt a helyzet magaslatán. Óvatlan volt, esze nélkül, rohanvást próbálta menteni a bajba jutottakat. Ahogy az egész népes nemzetközi mentőcsapat. Nem ártana, ha a mi vezetőink kicsit korrepetálnák őket.
Mert nézzük csak, hogyan zajlott volna a mentés a magyar kormányzati modell szerint! Először is nem dőltek volna be ilyen könnyen annak, hogy valakik ki akarnak jutni az életveszélyből. Nem lehet tudni, nem megélhetési életveszélyről van-e szó, és az illetők csak azért akarják elhagyni a tartózkodási helyüket, hogy aztán könnyebb legyen az életük. Az, hogy a családjukra vágynak, csak fokozza a gyanút. Az illegális bevándorlók is szeretnek a családegyesítésre hivatkozni. A miniszterelnökünk már az őcsényiek éberségét is megdicsérte: „Ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar, először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban.” Ezért nem kell a gyerekektől sem meghatódni. Pláne, hogy fiúk. Könnyen lehet, hogy kijutva majd molesztálják a kislányokat, húzzák a hajukat –emlékezzünk a zalaszentmártoni bejegyzésre: „akinek van szeme, az látja, hogy 80 százalékban fiatal kanokat hoznak be”. Még ha csak 80 volna, de itt a hímneműek részaránya 100 százalékos. És nem is keresztények!
Szóval minden ok megvan rá, hogy őrizzük a barlang kijáratát (esetleg egy kerítés?), és ne kapkodjuk el a dolgot. Először is bizonyosodjunk meg róla, hogy nem Soros csempészte-e őket direkt a barlangba, hogy aztán kénytelenek legyünk megmenteni őket. Nehogy már ő nevessen a végén! Mindenesetre helyezzünk el néhány vízhatlan plakátot a járatokba, miszerint hiába focisták, nem vehetik el a magyarok helyét a Puskás Akadémián.
Az végképp nincs rendben, hogy mindenféle külföldiek is jönnek, és beleavatkoznak a mentésbe. Elég, ha ideadják a pénzt, és mi majd megoldjuk. Közbeszerzést írunk ki az oxigénpalackokra meg a búvárruhára, és persze a barlang világítására is, arra véletlenül van is egy megbízható magyar cég. Ott lent legalább senki sem teszi szóvá, hogy miért van félhomály. És mi az, hogy a mentők között több civil önkéntes is van? Persze külföldről pénzelik őket, ahogy a gyanús civileket szokás. Most a vizes barlangból mentenek, de ha elkapatjuk őket, holnap már a vízbefúlókat mentik ki a tengerből. Márpedig ha csak az idén nem vesztek volna 1412-en a vízbe, akkor mi riasztaná el a többieket az útnak indulástól? (Istenem, szokásból már kerekíteni akartam 1400-ra, mintha 12 halottal lehetne csak úgy, kerekítési hibaként elszámolni.)
Aztán Thaiföldön azt is elrontották, hogy az ausztrál orvos rábeszélésére először a legrosszabb állapotban lévőt hozták ki. Társadalompolitikai szempontból tökéletesen elhibázott elgondolás. Még hogy a legrászorultabbaknak kell leginkább a segítség? Hová jutnánk így! Különben is: soron kívül az jöhet, aki kimenekítési kötvényt vásárol. Úgyhogy nem a búvárok mennek le legelőbb, hanem a Tóni. A helyzetet különben sem kell olyan gyorsan megoldani. Minél tovább tart egy krízis, annál tovább játszhatja a kormány a megmentő szerepét. Addig érzi nyeregben magát, amíg aggodalomban tarthatja népét. 
Ha a magyar modellt alkalmaznák Thaiföldön, sosem vallanák be, hogy már nincs mitől félni.
És mi az, hogy a mentők között több civil önkéntes is van? Persze külföldről pénzelik őket, ahogy a gyanús civileket szokás

Frissítve: 2018.07.14. 09:46

Ásatag vs. szexi

Békés Márton, történész lévén bizonyára pontosan tudja, miről volt nevezetes a fényes szelek nemzedéke. De a tudás még nem garancia az önreflexió képességére. És Békés Mártont elnézve erős a sejtésem, hogy nála ez a fontos kompetencia hibádzik: magyarán fogalma sincs, hogy a legjobb úton halad afelé, hogy olyan legyen, mint a negyvenes évek végének égőszemű kommunistái, akik ha kellett, félkézzel megváltották a világot.
Az persze legfeljebb kisebbségi érzéssel elegy rossz ízlésről tanúskodik, ha a Terror Háza kutatási igazgatója arról értekezik, „nem az Esterházy vagy Jancsó képviselte kulturális mércére van szüksége az új Magyarországnak”. A kulturális mércéről ugyanis nem Békés Márton, nem a Magyar Narancs, de még csak nem is a bármely pillanatban életre hívható Nemzeti Mérce Intézet dönt, hanem az idő. Azok az évtizedek, amelyek alatt idehaza és szerte Európában konszenzuális módon épült be a kulturális kánonba a nevezettek életműve.
Ennél nagyobb baj, hogy a fiatal történész, amikor olyanokat mond, hogy „konzervatívnak, népinek, nemzetinek lenni nemcsak hogy szexi és menő, de forradalmi is”, és ezt a szexi konzervativizmust kizárólagosan állítja szembe az „ásatag” urbánus és liberális szemlélettel, láthatóan nincs tudatában annak – vagy csak tesz rá magasról? - , hogy könnyű szókkal a huszadik század legtragikusabb tévedéseit emeli be a napi gyakorlatba. És a folytatást is felvázolja: most az jön, hogy miután lovasrohammal beveszik a Tudományos Akadémiát, „használatba veszik” az egyetemeket és a kultúra színtereit is.
Aztán mi következik? Ha a Magyar Művészeti Akadémia túlhatalma, a Vidnyánszky alá besöpört színházi világ, a népi-nemzeti irodalom bőséges apanázsa és a nem igazodók konzekvens kiszikkasztása mindmáig nem érte el a vágyott célt, és az ásatagok továbbra sem átallnak virgonckodni, akkor mi lesz? 
Ne nekem kelljen már arra biztatnom Békés Mártont, hogy egyszer nézze végig alaposan a munkahelye kiállítását. Nem egy jó múzeum, de a tanulság azért le fog jönni.
Aztán mi következik? Ha az ásatagok továbbra sem átallnak virgonckodni, akkor mi lesz?

Szerző
N. Kósa Judit