A kiszámítható

Donald Trumppal kapcsolatban az volt a legnagyobb gondja a világnak, hogy teljesen kiszámíthatatlan személyiség, aki még saját közvetlen tanácsadóira sem hallgat. Az elnöksége alatt eltelt másfél év azonban megmutatta: végeredményben ki lehet számítani. A lehető legrosszabbat kell várni tőle, s azt teljesíti is. 
A múlt heti NATO-csúcs előtt német szakértők arra figyelmeztettek, veszélybe sodorja az észak-atlanti szövetség létezését, és lám, meg is tette. A Theresa May-jel folytatott tárgyalásai, vagy a II. Erzsébet királynővel való találkozója előtt azt várhattuk, hogy nem éppen úriember módjára viselkedik – ezt is kipipálhatjuk. A brit kormányfőt elképesztő stílusban bírálta a Sunnak adott interjújában, amit aztán azonnal le is tagadott, csak éppen a lap nyilvánosságra hozta a beszélgetés hangfelvételét. Aztán pénteken a tűző napon tíz percet váratta a királynőt, ami szintén elképesztő udvariatlanság.
Vlagyimir Putyinban ma emberére találhat. Az orosz elnök szintén előszeretettel váratja meg tárgyalópartnereit, ezt Ferenc pápával is megtette, ami szintén nem nevezhető túl barátságos és illedelmes dolognak. Hogy mire jut egymással Trump és Putyin? Ezt is előre megmondhatjuk: hiába az orosz beavatkozás az amerikai kampányba (tegyük hozzá: Trump javára), az amerikai elnök agyba-főbe dicséri majd az orosz elnököt. Ugyanakkor a megbeszélésnek nagyjából annyi gyakorlati eredménye lesz, mint a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel folytatott tárgyalásainak: nagyjából semmi. Putyin és Trump – népszerű kifejezéssel élve – személyes brandje számára biztosan hasznos lesz, hogy Helsinkiben másodpercekig fogják egymás kezét, de a világ ebből nem sokat profitál.
Az nem baj, ha tárgyalnak egymással. Az annál inkább, ha Trump végképp lemond az Egyesült Államok demokratizáló szerepéről.
Frissítve: 2018.07.16. 08:04

Mi mind romák vagyunk

A romák elleni erőszakra való felhívás Olaszországban annak az erőszakhullámnak a visszhangja, amely az egész kontinensen tapasztalható ellenük.
Tisztázzuk: a roma embereknek az a megkülönböztetése, amelyre Matteo Salvini olasz belügyminiszter, az Északi Liga vezetője hívott fel, nem provokáció, hanem egy bűnös politika meghirdetése. Salvini és az Északi Liga nem marginális „rendszerellenes” zavarkeltők az ellenzék hátsó soraiban, hanem kormányzati felelősséget viselő szélsőjobboldali politikusok, akik a hatalom szívét működtetik Olaszországban. Ezt nem tudomásul venni, és őket nem komolyan venni súlyos hiba.
Ennek következtében felhívunk mindenkit Olaszországban és szerte Európában, hogy keljen fel és álljon ellen annak a bűnös politikának, amelyet meghirdettek. Tudniuk kell, ha megkísérlik bevezetni a meghirdetett faji megkülönböztetést, mi mindannyian romának fogjuk magunkat nyilvánítani, és felhívást intézünk mindenkihez Olaszországban, hogy cselekedjék hasonlóképpen.
Annak a rasszizmusnak, amelynek most a romák állnak a célkeresztjében, együtt és szolidárisan az arcába kell vágnunk: „Siamo tutti Roma!”. Mi mindannyian romák vagyunk, mert mindannyian emberek vagyunk. Mi mindannyian romák vagyunk, mert ha emberek egy csoportját csak azért üldözik, amik, az egész népességet fenyegetik; sárba tiporják a szabadság, az igazság és az egyenlőség értékeit, amelyeknek mi mindannyian elkötelezettjei vagyunk.
Mi mind romák vagyunk, mert nem felejtjük, hogy a diszkrimináció és a stigmatizálás vezetett a megsemmisítéshez. Ellentétben Salvinivel és az Északi Ligával, akik faji megkülönböztetésre és „tömeges tisztogatásra” szólítanak fel, felhívunk mindenkit, minden személyt, hogy tegyen azért: ezek az üldöztetések, amelyek az aljasság pecsétjét ütötték Európára, és amelyek aláírták Európa és Olaszország morális, politikai és gazdasági romba döntését, ne történhessenek meg újra.
Mi mind romák vagyunk, mert számunkra az élet a legmagasabb rendű érték abban az időben, amikor Salvini és az Északi Liga teljesen világosan és nyilvánvalóan, és így teljes felelősséggel a veszélyeztetett egyének ezreit hagyja meghalni a Földközi-tengeren.
A romák elleni erőszakra való felhívás Olaszországban annak az erőszakhullámnak a visszhangja, amely az egész kontinensen tapasztalható ellenük: rasszista gyilkosságok és az otthonaik fejszékkel történő lerombolása a militáns erők által Ukrajnában, jogaik célzott felfüggesztése a Cseh Köztársaságban, diszkrimináció és fenyegetések Magyarországon, törekvés a nyomornegyedek lerombolására több nyugat-európai országban…
2011 óta minden évben október első vasárnapján összegyűlünk a „Roma Büszkeség” napján, hogy kifejezzük elkötelezettségünket a romák és minden európai ember szabadsága, egyenlősége és méltósága iránt. Az idén októberében érthető módon Olaszországban, Rómában, Salvini hivatalától néhány száz méterre találkozunk majd, és a Roma Büszkeség napja alkalmából hatalmas európai demonstrációra teszünk felhívást.
Tudassuk az Északi Liga rasszistáival, hogy nem lesznek képesek büntetlenül végrehajtani bűnös politikájukat. Hallják meg a saját székükben ülve annak a népnek a felzúdulását, amely a maga sokféleségében nem engedi, hogy mindez megtörténjék, amely nem enged a nyomásnak, nem megy bele az önzésbe és a félelembe, hanem minden demokratikus eszköz igénybevételével harcol, hogy biztosítsa az emberi jogok tiszteletét és a törvény uralmát.
Legyen bármilyen a származásunk, bármilyen a szellemi és politikai hovatartozásunk vagy a kultúra, amelyet a magunkévá tettünk, romák és nem romák méltósággal és szolidárisan egymás mellett fogunk vonulni. Salvini ellen és az összes rasszista és antiszemita ellen Európában és azon túl. 
Mondjuk együtt: „Siamo tutti Roma!” 

Aláírók

Benjamin Abtan, az European Grassroots Antiracist Movement elnöke – EGAM; az európai parlamenti képviselők Elie Wiesel Hálózata; Graziano Halilozic, a Roma Onlus elnöke (Olaszország); Angela Scalzo & Alberto Sera, az SOS Razzismo főtitkára és elnöke (Olaszország ); Setét Jenő, az „Idetartozunk” Roma Közösségi Hálózat szóvivője (Magyarország); Saska Jovanovic, Romni Onlu & Rowni-Roma Women Network elnöke (Olaszország); Marian Mandache, a Romani Criss főigazgatója (Románia); Toni Deragna, a Consulta Roma e Sinti elnöke (Olaszország); Miroslav Broz , a Konexe szóvivője (Cseh Köztársaság); Daniela De Rentiis, a Romani European Academy of Art elnöke (Olaszország); Deyan Kolev & Teodora Krumova, a Roma Amalipe Center for Interethnic dialogue and tolerance vezetői (Bulgária); Alexian Santino Spinelli, egyetemi oktató (Olaszország), Giulia Spinelli, THEM Romano Onlus (Olaszország); Simone Treis, a Rom e.V elnöke (Németország), Anetta Kahane, az Amadeu Antonio Foundation igazgatója (Németország); Gennaro Spinelli, Association FutuRom (Olaszország); Alain Daumas, a French Union of Gypsy Associations elnöke - UFAT (Franciaország); Benjamin Stora, történész, értelmiségi (Franciaország); Marco Brazzoduro & Anna Pizzo, az Association of Citizenship and Minorities vezetői (Olaszország), Gabi Florica Muntean, a Pavee Point vezetői (Íroszág); Mario Mazic, a Youth Initiative for Human Rights igazgatója (Horvátország); Nicolae Radita, a Roma National Center elnöke (Moldova), Zola Kondur, a Roma Fund Chirikli elnöke (Ukrajna); Giuseppe Casucci, a Migration Policies nemzeti koordinátora, Syndicat UIL (Olaszország); Joanna Talewicz–Kwiatkowska, a Dialog-Pheniben Foundation elnöke és Roma Holocaust professzora és kutatója (Lengyelország); Sabina Achterbergh, az Association of Sinti, Roma and Travellers elnöke (Hollandia); Siobhan Spencer MBE, a National Federation of Gypsy Liaison Group igazgatója (Egyesült Királyság); Irfan Martez, a National Roma Centrum elnöke(Macedónia); Dominique Sopo, az SOS Racisme elnöke (Franciaország); Osman Balic, a Roma Standing Conference of the Roma Associations of the Citizens Skrug - a League of Roma vezetője (Szerbia); Michel Judkiewicz & Ina Van Looy, a Secular Jewish Community Center és az Education to Citizenship Center igazgatói (Belgium), Kumar Vishwanathan, a Roma association Living Together elnöke (Cseh Köztársaság), Ahmad Ahkim, a Center of Mediation for Roma and Travelers szóvivője (Belgium), Krzysztof Lozinski & Natalia Tarmas, a Committee for Defence of Democracy elnöke és alelnöke (Lengyelország), Ronald Lucardie, a Board of the European Roma Information Office - ERIO elnöke (Belgium), Boris Raomic, a Civic Alliance elnöke (Montenegro), Levent Sensever, a DurDe! szóvivője (Törökország), Marc Knobel, a Representative Council of Jewish Institutions of France – CRIF kutatója (Franciaország), Moawia Ahmed, a Greek Forum for Migrants elnöke (Görögország), Rune Steen, az Antiracist Center igazgatója (Norvégia), Peter Weisenbacher, a Human Rights Instituteszóvivője (Szlovakia), Oriol Lopez Badell, Director of the European Observatory on Memories igazgatója (Spanyolország), Paula Sawicka, az Open Republic Association igazgatósági testületének tagja (Lengyelország), Ursa Raukar, színész és politikai aktivista (Horvátország)  

Szerző
....

Szerintem

Áldás a nyugdíjas
Az öreg bevándorlókat nem szeretik. Többnyire a gyerekeikhez költöznek, és élvezni akarják az ott elérhető jólétet, szociális gondoskodást, a munkájukkal viszont nem járulnak hozzá a befogadó ország gyarapodásához. Ez a nézet téves. Ha az illető otthonról nyugdíjat kap, akkor már nem teher, hanem fogyasztó (például vásárolhat élelmiszert, ruhát, gyógyszert, utazik a járműveken). Egyetlen dolgot kellene kikötni: az ilyenek az új hazájukban nem kaphatnak ingyenes vagy az állam által dotált orvosi ellátást. De mivel a nyugdíjast a saját országában nem kell már ellátni, a "küldő" állam esetleg beszállhatna az egészségügyi költségekbe is, természetesen csak annyival, amennyibe az illető otthon kerülne. (Ehhez vagy egy államközi megállapodás kellene, vagy egy olyan utalvány, amelyet a befogadó ország is elfogad a kezelési költség bizonyos hányadának fedezetéül.) A magyar nyugdíjból sok nyugati országban meg lehet élni. Igazán csak a lakhatás jelent problémát. Azt pedig meg lehet oldani összeköltözéssel (gyerekekhez, barátokhoz, másik kivándorló nyugdíjashoz). Akinek ez nem elég, és mégis nyugatra törekszik, az meg is érdemli. Legalább ennyit megérdemel. Miért jut ez eszembe éppen most? Az "idegen szívű" nyugdíjasok (akik még látták Kádárt) bátorítása a kivándorlásra politikai haszonnal is járna: növekedne az itthon maradó hazafiak elkötelezettsége, tovább szilárdulna a nemzeti kemény mag. A már nem munka-, illetve közmunkaképes lakosság tervszerű kivándorlása mindenkinek hasznos lenne, és megérne egy kísérletet. Én magam szívesen vállalnám a kísérleti nyúl szerepét. Aztán ha nálam beválik, jöhetnek a többiek is. 
Mándy Gábor
Haining 
Jane Haininget, a budapesti Skót misszió vezetőjét zsidómentő tevékenységéért 1944-ben a Gestapo letartóztatta, s végül védenceivel együtt, Auschwitzban pusztult el. Fővárosunk rakpartot nevezett el róla, de sem ott, sem a ma is működő Skót misszió Vörösmarty utcai épületénél nem lehet megtudni róla: ki volt és miért tiszteljük. Ez ügyben írtam a fővárosnak, a Missziónak és az Egyesült Királyság nagykövetségének is, ám választ nem kaptam. Most Szunyogh Szabolcs Magyar Menóra című, zsidó emlékhelyekkel foglalkozó könyvéből tudtam meg, hogy Jane Haining a Misszió házán 1982-ben emléktáblát kapott, ám ez egy későbbi tatarozás során eltűnt. Haining az 1940-es évek elején hazament, és otthon is maradhatott volna, de visszatért Budapestre, mert úgy gondolta, a vészkorszak közeledtével a gyerekei mellett a helye. Szomorú, hogy senkinek sem fontos, hogy egy ilyen emberről minden járókelő megtudhassa, ki volt. Augusztus 16-án lesz halálának 74. évfordulója. Még éppen elég idő van ahhoz, hogy elkészítsék és e napon a Vörösmarty utca 51. falára kirakják Jane Haining új emléktábláját. 
Fábri Ferenc
Szerző
Témák
olvasói levél