Trump és Putyin roppant veszélyes üzemmé tette a világpolitikát

Publikálás dátuma
2018.07.18 07:30

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Az egyre forrósodó hidegháborús hangulat közepette találkozott hétfőn Helsinkiben Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A nagy érdeklődés és nem kis aggodalom övezte csúcstalálkozó jelentőségéről Sz.Bíró Zoltán történészt, Oroszország szakértőt kérdeztük.
– Véleménye szerint mi a legfontosabb eredménye a „történelmi” találkozónak? 
– Túlzónak tartom a „történelmi” jelzőt. Ennek ellenére nem becsülném le a találkozó jelentőséget, már csak azért sem, mert az mindig jobb, ha a felek tárgyalnak – még ha nem is találnak megoldást –, mint ha bizalmatlanul méregetnék egymást, és a konfrontáció késhegyén járnának. Vagyis a párbeszéd elvileg mindig jobb, mint a szembenállás. Ugyanakkor – miközben ez nagy általánosságban igaz – ezúttal Trump kiszámíthatatlansága és tapasztalatlansága miatt a találkozó inkább a kivételek közé tartozott. Sokan féltek ugyanis attól – és nem is alaptalanul –, hogy az amerikai elnök óvatlanságból, belpolitikai megfontolásokból, vagy végtelen tájékozatlansága miatt valami olyan ígéretet tesz, ami árt az Egyesült Államoknak, és általában a világ demokratikus részének. 
– Várható volt ennél több vagy ennél kevesebb? 
Különösebb várakozásaim a találkozóval kapcsolatban nem voltak. Nem láttam esélyt arra, hogy fontos kérdésekben megegyezzenek, de még arra sem, hogy a két ország álláspontja közeledjen egymáshoz. 
– Miért?
– Trump felkészületlenségén és tisztázatlan orosz kapcsolatain túl ez volt az a másik ok, ami miatt érthetetlen volt, hogy amerikai részről miért fogadták el a találkozót. Az Obama-adminisztráció a Krím orosz annektálására válaszul függesztette föl a magas szintű politikai a kapcsolatokat. Trump annak ellenére hajlandó volt az orosz elnökkel találkozni, hogy Moszkva a kapcsolatok lehűlését előidéző kérdésekben – a Krím annexiója, a kelet-ukrajnai beavatkozás, a szíriai katonai fellépés és az amerikai elnökválasztásba történő 2016-os beavatkozás – bármit is változtatott volna korábbi álláspontján. Ebből viszont az következik, hogy már maga a találkozó létrejötte is orosz politikai siker volt, míg az amerikai előnyök egyáltalán nem látszódnak.
– Méltó állomása volt ez a találkozó a „helsinki folyamatnak”?
– Nem született közös nyilatkozat, vagyis egyetlen konkrét kérdésben sem tudtak megegyezni. De még arról sincs szó, hogy a közös sajtótájékoztatón elmondták volna, hogy valamilyen fontos kérdésben szakértői tárgyalások kezdődnének a két ország között. Orosz részről átadtak ugyan egy feljegyzést a nukleáris fegyverek további csökkentésére vonatkozóan, illetve Putyin a Fox Newsnak adott találkozó utáni interjújában elmondta, hogy Oroszország érdekelt a 2021-ben lejáró START-III. szerződés hatályának meghosszabbításában. Ám az nem derült ki, hogy mi ezzel kapcsolatban a washingtoni álláspont. Nagy figyelmet keltett Putyinnak az a sajtótájékoztatón elhangzott javaslata, hogy a 12 megvádolt orosz GRU-tiszt ügyében az amerikai különleges ügyész a két ország között 1999-ben megkötött jogsegélyszerződés alapján forduljon az orosz hatóságokhoz. Azok majd kihallgatják az érintetteket, sőt akár még amerikaiak is ott lehetnek – már amennyiben érvényesül a kölcsönösség – ezeken a kihallgatásokon. Nehéz elképzelni, hogy ez a módszer bármiben is közelebb vihetne az igazság megismerésében. Az angol nyomozók sokat tudnának mesélni arról, hogy a Litvinyenko-gyilkosság ügyében hogyan hallgathatták ki Moszkvában a két gyanúsítottat. Az egyikkel épp 14 percet tudtak beszélni…
– Osztotta-e Ön azokat az európai aggodalmakat, amelyek övezték ezt a csúcsot? 
– Igen, voltak komoly aggodalmaim. De azokat az a körülmény mégiscsak mérsékelte, hogy a tavaly augusztus 2-án az amerikai kongresszus két házának nagy többsége által elfogadott törvény lényegében kivette Trump kezéből az Oroszországgal kapcsolatos politikai döntéseket. Az amerikai elnök azóta nincs abban a helyzetben, hogy a kongresszus jóváhagyása nélkül érdemben változtatni tudjon az orosz politikán. Ezért attól nem féltem, hogy fogja magát és elismeri a Krímet Oroszország részeként. A találkozó előtt ugyan mondott ezt-azt. Például, hogy a félsziget az oroszokat illeti meg, mert az ott élők többsége oroszul beszél. És egyébként is Obama volt az, aki megengedte, hogy megtörténjen az annexió. Ennek ellenére egy pillanatig nem gondoltam, hogy ebben a kérdésben fordulat következhetne be. Ugyanakkor az azért mégiscsak felettébb kínos pillanat volt, amikor arra az újságírói kérdésre, hogy az amerikai elnökválasztásokba való orosz beavatkozások kapcsán kinek hisz jobban, az amerikai titkosszolgálatoknak vagy az orosz elnöknek, lényegében halandzsázott. 
– Ebben a bizarr felállásban melyik felet tartja veszélyesebbnek Európa és a világbéke szempontjából - Putyint vagy Trumpot?
– Trumpot kiszámíthatatlansága, míg Putyint épp ellenkezőleg, rossz célokat szolgáló tudatossága miatt tartom roppant veszélyesnek. Az orosz elnök nagyszerűen forgatja a szavakat, és ez a mostani sajtótájékoztatón is kiderült. Azon például többek között azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közti rossz viszonynak nincsenek objektív okai, amivel elegánsan figyelmen kívül hagyta Ukrajna orosz megcsonkítását, mintha azzal minden rendben lenne. Ha azonban ez így lenne, akkor valószínűleg Oroszország legszorosabb szövetségesei – az Eurázsiai Gazdasági Unió tagjai is – elismerték volna azt. De nem tették. És ennek nyilván oka van. Trump viszont azért jelent komoly kockázatot, mert lépésről lépésre pusztítja a liberális demokrácia eszményeit, és ellentéteket szít a nyugati világ országai között. És ehhez képest az már csak másodlagos, hogy ezt azért teszi-e, mert az oroszok valamivel „fogják”, vagy csak azért, mert végtelenül tudatlan. A világpolitika attól vált újra roppant veszélyes üzemmé, hogy ők ketten egyszerre vannak színen.
2018.07.18 07:30
Frissítve: 2018.07.18 07:30

Nők a politika csúcsain

Publikálás dátuma
2018.09.23 23:17

Fotó: AFP/ Martin Oulellet-Diotte
Társadalmaink politikai, gazdasági, szociális kihívásainak megoldásában alapvető láncszemek a nők, mondta Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter annak a kétnapos, péntek-szombaton rendezett találkozónak a megnyitóján, amelyen a világ női külügyminiszterei vettek részt. Pillanatnyilag az ENSZ 193 tagállama közül 30-ban áll nő a diplomácia élén, a montreáli találkozón 18 ország és az Európai Unió képviseltette magát. Első alkalommal 2006. szeptember 23-án, az ENSZ Közgyűlés keretében, akkor hivatalban lévő Madeline Albright amerikai külügyminiszter kezdeményezésére ültek le egyeztetni a női külügyminiszterek. Tavaly december 4-én, Brüsszelben, az EU-Kanada miniszteri szintű vegyes bizottság első ülése arról is döntött, hogy az „EU és Kanada eltökélten együttműködik a nemek közötti egyenlőség és a nők és a lányok társadalmi szerepvállalásának növelése ügyében”. A bizottság megállapodott abban, hogy az EU és Kanada közösen fogja betölteni a 2018-as női külügyminiszteri találkozó elnöki tisztét, Federica Mogherini, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője illetve Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter vezetésével. Idén májusban a G7-ek torontói külügyminiszteri találkozóján már azt jelezték, a nemek egyenjogúságának kérdése a G7 prioritásai közé tartozik. A hétvégi montreáli találkozón program szerint négy témakör szerepelt: a nők részvétele és női vezetők a politikában, a demokrácia megerősítése, a béke és biztonság, valamint a nemi alapú erőszak. Mogherini és Freeland  mellett jelen volt Dél-Afrika, Andorra, Bulgária, Costa Rica, Horvátország, Dominika, Ghána, Guatemala, Honduras, Indonézia, Kenya, Namíbia, Norvégia, Panama, Ruanda, Santa Lucia, Svédország. Amint a jelenlévők jegyzéke is mutatja, Európa nem éllovas a női vezető diplomaták tekintetében. De általában a nők politikai szerepvállalás terén sem az öreg kontinens áll a legjobban. Az Interparlamentárius Unió (IPU) összesítése szerint a 193 ENSZ tagállam közül a női parlamenti képviselet terén Ruanda az első 61,3 százalékkal. Második Kuba 53,2, harmadik Bolívia 53,1, negyedik Mexikó 48,2 százalékkal, az első tízbe egyetlen európai állam, Svédország került be a 9. helyen 43,5 százalékkal. Az első húszban még öt európait találunk - Finnország 11., 42 százalékkal, Norvégia 13., 41,4, Franciaország 14., 39,6 százalékkal, 16. Spanyolország 39,1 és 20. Macedónia 38,3 százalékkal. Az európai országok közül az utolsók Málta és Magyarország. Málta 150. helyen áll 11,9 12 százalékkal. Az áprilisi választásokon a budapesti parlament 199 mandátuma közül 23 került nőhöz, ami 11,53 százalék és a  158. helyet jelenti. Egy férfi képviselő visszalépésével előreugrottunk a 149. helyre 

Magyarország

Magyarország 20 év alatt a 42 helyről zuhant európai utolsóvá. Hazánkban egyetlen női külügyminiszter volt, Göncz Kinga 2006-2009 között Közvetlen szomszédaink mind megelőznek. Az IPU rangsorban Ukrajna a 148., 12,3 százalékkal, az uniós szomszédok közül legrosszabb Szlovákia helyezése, a 100. Olyan muszlim országok is megelőznek, mint Szaúd-Arábia (101.), Afganisztán (55.) vagy Albánia (54.). Jelenleg egy női miniszter van Magyarországon, az elmúlt ciklusban egy sem volt. Romániában, Szerbiában női miniszterelnök van, Horvátországban az államfő és a külügyminiszter is nő. Dél-Koreában például a védelmi miniszter és a külügyminiszter is nő. Magyarország a gender esélyegyenlőségi rangsorban a 103.   

2018.09.23 23:17

Irán a Nyugatra mutogat a véres támadás után

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:26

Fotó: AFP/ MORTEZA JABERIAN
A perzsa állam vezetői szokás szerint az Egyesült Államokat és szövetségeseit tették felelőssé a 25 életet követelő terrortámadásért.
Még nem lehet pontosan tudni, hogy ki felelős az iráni ahvázi katonai parádén végrehajtott, legalább 25 életet követelő szombati terrortámadástért. A négy elkövető halott: hármat a helyszínen lőttek agyon, egy később halt bele sérüléseibe, így ők már biztosan nem vallanak, több információ legfeljebb azonosításuk után remélhető. A merényletet az Iszlám Állam és az Ahváz Nemzeti Ellenállás nevű arab, kormányellenes szervezet is magára vállalta, ám bizonyítékokkal egyikük sem szolgált. Az Iszlám Állam már tavaly júniusban is lecsapott, akkor a parlamentnél és a Khamenei-mauzóleumnál 18-an haltak meg. Teherán mégis inkább azt tartja valószínűnek, hogy ezúttal arab szeparatisták állnak a támadás mögött. Az említett csoport az olajban gazdag Huzisztán tartomány elszakadásáért és az arab kisebbség jogaiért küzd, és már korábban is hajtottak végre támadásokat a térségben, az utóbbi időben azonban főként olajipari létesítmények ellen. Iránban egyébként az arab kisebbség elenyésző, a lakosság alig 2 százaléka, mintegy 1,6 millió ember, ráadásul többségük ugyancsak az iszlám síita ágához tartozik. Az iráni vezetés haragja elsősorban nem is rájuk zúdult. Ali Hamenei ajatollah szokás szerint az Egyesült Államokat, és annak térségbeli „bábjait”, a Washington által támogatott Öböl-menti országokat tette felelőssé. Bár konkrétumokat nem mondott, elsősorban nyilvánvalóan a nagy riválisra, Szaúd-Arábiára és Izraelre gondolt. Dzsavad Zaríf külügyminiszter és Hasszan Róhani elnök ugyancsak „külföldi rezsimeket”, elsősorban az Egyesült Államokat vádolták azzal, hogy bizonytalanságot akarnak szítani az országban. Ugyanakkor Hollandia, Dánia nagyköveteit valamint egy magas rangú brit diplomatát is behívattak a teheráni külügyminisztériumba, amiért az országaik szakadár mozgalmak vezetőinek adnak otthont. Elfogadhatatlannak nevezték, hogy az Európai Unió nem terrorszervezetként tartja számon ezeket a csoportokat, csak mert Európában még nem követtek el terrorcselekményt. De nem kímélték a nyugati fősodrú médiát sem: az iráni sajtó a szemükre vetette például, hogy csak egyszerű támadásként számoltak be az eseményekről, nem pedig terrortámadásként. A merényletet egyébként az Egyesült Államok is elítélte. A perzsa államtól nem szokatlan az effajta vádaskodás: a tavalyi teheráni terrortámadás, vagy az idei év eleji utcai tüntetések után is rendre külföldi beavatkozást emlegettek.    Nem meglepő a hangnem sem, hiszen az utóbbi időben ismét élesedik a szembenállás Irán és az Egyesült Államok, Izrael, és a térségbeli szunnita államok között. Utóbbiak érdekeit sérti, hogy úgy tűnik, a perzsa állam sikerrel alakítja ki a „síita félholdat”: Szíriában segítségükkel Bassár al-Aszad maradt hatalmon, Libanonban a Hezbollah működik meghosszabbított kezükként, és Irakban is erős befolyást szereztek. Ráadásul a húszi lázadók támogatásával Jemenben is komoly fejfájást okoznak Szaúd-Arábiának. Ugyanakkor Teheránnak aggodalomra adhat okot, hogy Donald Trump felmondta a 2015-ben tető alá hozott úgynevezett atomalkut, mely az iráni nukleáris program korlátozásáért cserébe szankciókat oldott fel. Különösen, miután az amerikai elnök az egész világtól újratárgyalást és nagyobb szigort követel, miközben a megegyezés eddig nem hozta meg a kívánt gazdasági eredményeket, amely miatt egyre nagyobb a társadalmi feszültség Iránban.      

A viszály oka

Szombaton a Szaddám Huszein iraki diktátor által indított iraki-iráni háború végének 30. évfordulóját ünneplő teheráni katonai parádén fegyveresek a tömegbe lőttek. A támadásban legalább 25-en meghaltak, és 70-en megsebesültek. Az áldozatok többsége a közvetlenül a legfelsőbb vezető irányítása alá tartozó elit alakulat, a Forradalmi Gárda katonái közül került ki, de több civil is megsérült, legalább egy nő és gyermek életét vesztette.

2018.09.23 22:26