Hungaroring: Hamiltoné a pole pozíció az esős időmérőn

Publikálás dátuma
2018.07.28. 16:38

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését.
A vb-pontversenyben is vezető 33 éves versenyzőnek ez volt az idei ötödik, egyben pályafutása 77. időmérős sikere.
Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a vasárnapi futamon, a harmadik starthelyet pedig Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája foglalhatja el.
Az összetett pontversenyben Hamilton mögött 17 pontos lemaradással második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel negyedik lett a Ferrarival. Az edzés első 18 perces szakaszát még nedves aszfalton kezdték meg a pilóták, de a pálya egyre szárazabbá vált, így végül minden versenyző száraz pályára alkalmas gumival tudta megfutni a mért körét.
Esőfelhők Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője felett a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az időmérő második etapjának elején aztán heves esőzés kezdődött, így a teljes mezőny az esős körülmények között használatos gumival teljesítette a mért köröket. Ennek a szakasznak "esett áldozatául" a 2014-es Magyar Nagydíj győztese, az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull), aki így csak a 12. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.
A pole pozícióról döntő harmadik szakaszban a hétvége korábbi részében gyengélkedő Mercedes pilótái magukra találtak az esőben, és Hamilton nagy csatában aratta karrierje hatodik mogyoródi időmérős diadalát.
Nagy esély előtt áll a spanyol Carlos Sainz (Renault), aki az időmérőn "elcsípte" az ötödik helyet, és szintén kiváló eredményt értek el a Toro Rosso versenyzői: a francia Pierre Gasly a hatodik, az új-zélandi Brendon Hartley pedig a nyolcadik pozícióból vághat majd neki a versenynek.
A 33. Magyar Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.
Szerző
Frissítve: 2018.07.30. 20:42

Az NB I-ben is akad klub, ahol bíznak a saját nevelésű játékosokban

Publikálás dátuma
2018.07.28. 16:09

Fotó: Illyés Tibor / MTI
A Puskás Akadémia és a Kisvárda szinte csak idegenlégiósokból álló kerete mellett akad azért pozitív példa is. A saját nevelés a jelek szerint meg is éri, a fiatalok gólokkal hálálják meg a bizalmat.
MTK Budapest, Debrecen, Budapest Honvéd – így festene a labdarúgó NB I dobogója a múlt hétvégi idényrajt után, ha a klubokat aszerint rangsorolnák, hogy hány saját nevelésű játékosnak adtak lehetőséget az 1. fordulóban. A Honvédban hat, a DVSC-ben nyolc, míg az egyévnyi másodosztályú kitérő után visszatérő MTK színeiben kilenc plusz egy (ide sorolható az a Bognár István is, aki fiatalon szintén megfordult a kék-fehérek utánpótlásában) futballista pallérozódott a klub akadémiáján. 
Az egykori növendékek egyébként gólokkal hálálták meg a bizalmat: az Újpestet 2-0-ra legyőző MTK-ban eredményes Lencse László és Kanta József korábban a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, míg a Haladást 3-2-re felülmúló Honvéd harmadik találatát a Magyar Futball Akadémia növendéke, az első osztályban először eredményes Lukács Dániel jegyezte. A saját utánpótlásra kiemelten támaszkodó mindhárom egylet sikeres rajtot vett, azaz három-három pontot gyűjtött.
„Ezt az élet alakította így, jelen pillanatban ugyanis ők azok a játékosok, akikben mi hiszünk, akikben a sikeres élvonalbeli szereplés zálogát látjuk. Az csak plusz büszkeség számunkra, hogy ők nagy számban az akadémiánkról kerültek ki” – magyarázta a klub honlapján az MTK sportigazgatója, Polyák Balázs.
Az utóbbi három idényben a Magyar Labdarúgó-szövetség az úgynevezett fiatalszabály keretében plusz pénzt fizetett az élvonalbeli kluboknak az utánpótláskorú játékosok szerepeltetéséért, ezt a rendszert az új idénytől a négymilliárd forintnyi keretösszeggel életre hívott produktivitási pontszámítási rendszer váltja. Noha ez még olyannyira új, hogy egyelőre talán még a csapatok sem látják át, a cél változatlan: a fent nevezett csapatok példájának kiterjesztése. 
„A Magyar Labdarúgó-szövetség továbbra is eltökélt, hogy minél több hazai játékos és azon belül minél több fiatal játékos szerepelhessen a profi csapatokban. A cél helyes volt, és ez a jövőben sem változik” – szögezte le korábban Roskó Zoltán a szövetség operatív igazgatója.
Szerző

Mi a horvát focisikerek titka?

Publikálás dátuma
2018.07.28. 16:08

Fotó: AFP
Erős a nemzeti öntudat, a sportolók példaképek, akit követni akarnak a gyerekek, ezért sokkal könnyebb tehetségeket találni, mint nálunk. És persze a horvátok modern edzésmódszerekkel, küzdeni, harcolni tudó sportolókat nevelnek.
Horvátország területe kisebb, lakosainak száma a felét sem éri el Magyarországnak, nincsenek új stadionjai, futballakadémiái a magyarországi támogatási összegek nyolcadából működnek. Mégis, a horvát válogatott világbajnoki ezüstérmes lett Oroszországban, míg a magyar válogatott 1986 óta nem tud kijutni a világeseményre.
„Több összetevője van a horvátok sikerének, nem véletlen egyébként, hogy más csapatsportágakban, kézilabdában, kosárlabdában, vízilabdában is a világ élvonalába tartoznak – mondta a Népszavának Muszbek Mihály sportközgazdász. - Egyrészt ott van a délszláv háború emléke, amely rendkívüli mértékben erősítette a nemzeti öntudatot, ez nagyon komoly motivációs erőt jelent. A másik, a kiválasztás rendszere. Horvátországban a sportolók példaképek, mindig van olyan sztárjuk, akit követni akarnak a gyerekek, ezért sokan mennek el a klubok toborzóira, sokkal könnyebb tehetségeket találni, mint nálunk. Magyarországon sajnos kicsi a merítési lehetőség, nem sikerül megszólítani a gyerekeket. Ezen kívül a horvátok modern edzésmódszerekkel, küzdeni, harcolni tudó sportolókat nevelnek, akik külföldön is fölveszik a harcot a csapatba kerülésért, nem pedig hazakullognak az első kudarc után.”

Családoknál laknak

A német futballakadémiákon is van lehetőség bentlakásra, de arra törekednek a klubok, hogy a vidékről érkező tehetségeket befogadó családoknál helyezzék el. Német pszichológusok szerint a 14-18 éves gyerekek személyiségfejlődése szempontjából jobb, ha családoknál laknak, mint saját korosztályuk tagjaival. Általában csapattársaknál helyezik el a klubok a fiatal játékosokat, a befogadó családoknak pedig anyagi támogatást nyújtanak,  amiből fedezni lehet a „plusz családtag” ellátásának költségeit.

Szerző
Témák
labdarúgás