köztársasági elnök;Áder János;

2018-08-01 08:01:01

Működik az orbáni demokrácia

Ami sok, az sok. Nem is csoda, hogy az államfő megelégelte a kormányzati önkényt. Hogy csak úgy odahajigálnak törvényjavaslatokat a parlament elé, a kétharmad meg gondolkodás és kétségek nélkül megszavazza őket. Felháborító, hogy egy új jogszabály "szakmailag alá nem támasztott, hatástanulmányokkal nem igazolt" paragrafusokat tartalmazhat. És olyanok vannak benne, amik nem egyeztethetők össze az alaptörvénnyel. Viszont nem tartalmaz biztosítékokat, meg garanciákat, ráadásul kulcskérdéseket kormányrendeletre bíz. 

Érthető, ha Áder János úgy gondolta, ez így nem mehet tovább. Kifogásait tehát elküldte az Alkotmánybíróságnak, és normakontrollt kért. Ha valaki még nem értesült volna róla, a vízgazdálkodással kapcsolatos törvénymódosítás miatt háborodott fel. Természetesen a környezet védelme, a természeti kincsek megóvása van annyira fontos, mint bármely politikai ügy. Jól teszi tehát a nem létező köztársaság elnöke, ha figyel rá. És szóvá teszi, ha nem elégedett vele. 

Mindössze azt tarthatjuk furcsának - bár a nemzeti együttműködés rendszerében egyáltalán nem az -, hogy más esetekben nem volt elégedetlen. Vagy ha volt is, azt nem tárta a nyilvánosság elé. Tavaly tavaszi újraválasztása óta három törvényt küldött vissza megfontolásra a parlamentnek: a margitszigeti teniszpálya-centrumról szólót, a kötelező kéményseprést eltörlő jogszabályt, valamint a plakáttörvényt. Közben aláírta a felsőoktatási törvény módosítását, amelynek fő célja a Közép-Európai Egyetem (CEU) ellehetetlenítése volt. Ez éppúgy a Soros György elleni kampány részeként fogalmazódott meg, mint a Stop Sorosnak elkeresztelt törvénycsomag, amely korlátozza a migrációval foglalkozó és a külföldi támogatással működő civil szervezetek működését. Azt is aláírta. Hiába az uniós kifogások, az amerikai figyelmeztetések és alkotmányjogászok aggályai. 

A Fidesz egykori frakcióvezetője, Orbán Viktor harcostársa - ma államfő - most lépett. Átpasszolta a labdát a hű emberekkel teletömött Alkotmánybíróságnak.

Működik az orbáni demokrácia.