A bevándorlási különadót intézményesítette Magyarországon a 2018. július 27. napjától hatályos 2018. évi XLI. törvény. Minden olyan támogatás, adomány 25 százalékát (!) adó formájában elvonja az állam, amelynek célja – „bevándorlást segítő tevékenységnek” minősítve – a menekültek tájékoztatása, informálása, felvilágosítása, oktatása, képzése, és bármilyen, őket segítő tevékenységek (például etetése, itatása, hajlékhoz juttatása, adományokkal való ellátása, szállítása, gondozása, gyógyítása, stb.) hálózatban végzése; valamint a mindezen tevékenységekben történő részvétel. A „bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda tevékenység” is a különadó hatókörébe tartozik, tehát minden olyan sajtó, média és hirdetési felület, amely teret merne adni a kormány idegengyűlölő, embertelen, menekültjogot sértő politikájának bírálatához és a közvélemény felvilágosításához.
A király meztelen: egyre erőteljesebb jogi eszközökhöz nyúl a kormány annak érdekében, hogy homogenizálja a közvélekedést és a politikai viszonyulást a menekültkérdésben. A „migráncsozó” központi állami agymosást követően a „bevándorlás” kriminalizálása következett; majd most a bevándorlást „elősegítő” civil szervezeteket és a kormánytól független támogatói forrásokat igyekeznek megsarcolni, működésüket nehezíteni. A különadó alapja a „bevándorlást segítő tevékenység” magyarországi végzésének, vagy az ilyen tevékenységet végző hazai székhelyű szervezet működésének anyagi támogatása. Megszünteti továbbá a törvény a humanitárius célokra adományozók és támogatók eddigi anonimitását is azzal, hogy az állami adóhatóságnál kell (fel)jelentenie a különadó alanyává lett szervezetnek a saját támogatóit, adományozóit. Nyilvánvaló a politika jogalkotói szándéka: ne merjen senki adományozni és ne is legyen érdemes 25 százalékos veszteséggel támogatni az érintett ügyeket vagy civil szervezeteket. Csak az történhessen a menekültügyben, amit a kormány tesz; senki ne merjen ezzel szembe menni, sem cselekedetekben, sem nyilvános gondolatokban.
Azért gonosz ez a törvény, mert a bajban lévő, nélkülöző emberek intézményesített kirekesztése, hátrányos megkülönböztetése és üldözése, az ENSZ által is elfogadott menekültjogok vitatása illetve alkalmazásuk megtagadása is bűn a Magyar Állam részéről; de a rászorultaknak szánt civil segítségek blokkolása, fenyegetettsége és megsarcolása szerintem már gonoszság. Egy hasonlattal élve: a segítségnyújtás elmulasztása bűn, de a mások által nyújtandó segítség megakadályozása ennél is több: gonoszság!
Miközben a fentiekben részletezett új törvény igyekszik teljessé tenni a menekültek jogfosztását, kiszolgáltatottságát, és igyekszik elzárni őket a bármilyen forrásból származó bármiféle segítségtől; ugyanezen törvény 254. paragrafusa az Orbán-rendszer kegyeltjeinek tobzódását segíti az állami vagyon „közcélú adomány” formájában történő ellopásának folyamatában: „Az Alaptörvény IX. cikkében és XI. cikkében foglalt alapvető értékek biztosítására nonprofit gazdasági társaság által alapított alapítvány részére nyújtott térítésmentes vagyonátruházás az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak minősül.”
Rövid magyarázat e jó szándékúnak és ártatlan pontosításnak tűnő rendelkezéshez: az Alaptörvény hivatkozott IX. és XI. cikkében foglalt alapvető értékek a véleménynyilvánítás szabadsága és a művelődéshez való jog. A nonprofit gazdasági társaságokat pedig jellemzően az Állam alapítja olyan közszolgáltató tevékenységekre, amelyek gazdaságosabban és hatékonyabban végezhetők egy cég keretében, mint költségvetési szervként. Az ilyen állami nonprofit gazdasági társaságok szoktak gyakorta alapítványokat alapítani – egy jogalannyal még távolabb tolva a közpénz felhasználóját annak forrásától. A fentiekből kitűnik, hogy a sajtó, média, hirdetés, propaganda, közművelődés lesznek azok a most előtérbe kerülő hangsúlyos szolgáltatási területek, amelyekben az Orbán-kormány biztosítani kívánja a közpénzek és a közvagyon minél akadálytalanabb – a szó szoros értelmében féktelen, gátlástalan és ellenőrizhetetlen – áramlását. A „közcélú adomány” civil jogintézménye így vált a maffiaállam értelmezésében az állami vagyon politikai indíttatású újraosztásának eszközévé.
(A szerző jobban bízik a leírt gondolatok hatásában, mint e cikk miatt a saját maga és családtagjai, civil szervezete, munkapartnerei által esetleg elszenvedendő hátrányok személyes példa-erejében! Ezért szerzői álnevet használ.)