Hajlék nélkül

Legutóbb Angliában, a XVI. század elején volt példa arra, hogy a földekről elzavarták a parasztokat, majd a fölnélküli „lézengők" – akkori elnevezéssel: csavargók – ellen keményen felléptek. A kiszorított emberek kiverődtek a városok közötti erdőkbe, a városokban (koldulással, tolvajlással, prostitúcióval) megszerezték a legfontosabb élelmiszereket.  
A magyar alaptörvény kinyilvánítja, hogy az ország „törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit [...] mindenki számára biztosítsa." Ezt a törekvést az állam és a helyi önkormányzatok akként igyekeznek teljesíteni, hogy „törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani." Azt nem részletezi az alaptörvény, hogy milyen szervezet keretében, miféle minőségű legyen, lehet a szállás. Mivel az állam és az önkormányzatok igyekezete azzal párosul, hogy a „helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitel-szerűen megvalósuló közterületi tartózkodást," feltételezhető, hogy a jogellenesen mégis ott tartózkodó hajléktalanok ellen a hatóság büntető intézkedésre is kényszerül. Például arra, hogy az ilyen, munkátlan csavargókat a számukra kijelölt szállás elfoglalására késztesse. Ha kell, erővel is. Mert különben eredménytelen marad a törekvés az emberhez méltó lakhatás biztosítására. 
Mióta olvastam a mai, magyarországi hajléktalanságot megtiltó rendelkezésekről, mindegyre az angliai példa jár a fejemben. Jó, tudom, hogy a mai hajléktalan nem feltétlenül tolvaj, többségük nem is erőszakos, inkább elesettek, szerencsétlenek. Azt is érteni vélem, hogy nem akarnak a rendelkezésre álló szállások valamelyikén éjszakázni. Lényegében az a szándék is felfogható és elfogadható, hogy a budapesti aluljárókban ne aludjanak, hiszen az alaposan megágyazott matracok, paplanok mellett néhol alig lehet már elmenni. Akkor mi legyen? 
Ha mindenoldalú az elégedetlenség, valamit tenni kell. Mindenki a magáét. A Hivatal elsőként: rendelkezik. Mi a teendő azonban, ha intézkedése, annak kivitelezése életszerűtlennek, lehetetlennek bizonyul? A történelem és az irodalmi alkotások példái ebben kevéssé segítenek. Angliában akkoriban „találták fel" a dologház intézményét, amely sajátos, mostoha átmenet volt a börtön és a kórház között. Azóta pedig a világ teljesen megváltozott, a hajléktalannak éppen olyan joga, hogy emberi körülmények között éljen, mint bárki embertársának, akinek van lakása. 
Nem tehetünk mást, a hajléktalanok számára elfogadható, élhető, használható és (bizonyos mértékig) önálló, bármilyen kicsi, de lezárható lakást kell teremtenünk. Tudom: ez beláthatatlanul nagy költséggel jár, és sokuk talán nem is "érdemli meg". Csak az ellenségesen ágálók számára megjegyzem: Angliában se hozott annak idején hasznot a csavargók elleni hatósági fellépés és abban a lakosság szerény közreműködése. 
Boldogabb, nyugodtabb időben lesz mód a hajléktalanság okait firtatni, lehet majd elemezni az egyes sorsokat, de ennek most nincs itt az ideje. Most előttünk van egy hatalmas feladat, amely elsőre alig belátható méretű, és valahogyan meg kell oldani. 
Kár, hogy az alaptörvény megfogalmazói és a szöveget elfogadó képviselők nem bíznak a sikerben. Ha az általuk hozott törvénytől szerintük eredmény volna várható, akkor más kifejezéseket találtak volna. Például ilyeneket: az állam köteles emberi módon ellátni elesett polgárait, a helyi önkormányzat az emberhez méltó szállásukról gondoskodik, és csak akkor tilthatja meg a hajléktalanok közterületi jelenlétét, ha már felkínálta a kulturált környezethez méltó lakhatást nekik.
2018.08.09 07:35

Trianon és Schmidt Mária

Azt kérte köszöntő levelében Kásler Miklós emberminiszter a Nemzeti Múzeumban Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia részvevőitől: segítsenek megérteni a történteket, mert Trianon tragédiája velünk él, s mert fontos a nemzeti összefogás, hiszen a Kárpát-medence csak akkor volt sikeres, ha béke és összefogás jellemezte. Legyen hát béke és összefogás, aminek alapja a 99 éve történtek kapcsán az lehetne: a magyar nemzet soha nem fogja ezt az igazságtalan békét elfogadni, de tudomásul kell vennie Trianont, mert azon változtatni nem lehet. S amikor megpróbálták, az csak a nemzet újabb tragédiájához vezetett. Egyetértve Kásler miniszterrel, azt gondoljuk, Trianon okainak, következményeinek feltárása, elemzése a történészek dolga. Az azonban nem segíti a nemzet tájékozódását, egységének megteremtését, ha akadnak történészek, akik erős kormányhátszéllel, a történelem olyan átértelmezésébe kezdenek, ami nem szolgál mást, csupán a jelenlegi hatalom ideológiájának megalapozását. Értjük, hogy mindez azért is fontos a kormányzatnak és szellemi holdudvarának, hogy „ellensúlyozza” a létező szocializmus negyven évének történelemszemléletét, de nem tudjuk elfogadni, a „tisztára sikálás” akaratát, hogy a nemzet történelmét saját kultúrharcuk megvívásának eszközévé silányítsák. Tegnap Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában – a történelem sajátos értelmezésével - azt mondta: „az első világháború Magyarország számára azáltal vált tragédiává, hogy az ország nem találta a megfelelő embert, akinek a vezetésével megvédhette volna magát. A régi elit elvesztette a háborút, az új elvesztette a békét”. Aztán a Horthy-kultusz ébresztésének nem titkolt szándékával kijelentette: „Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére.” Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha ez az új politikai elit elvesztette a békét, akkor miben is áll a jó teljesítménye, újra el kell mondanunk: Horthy, habár a szövetségesek nem tekintették háborús bűnösnek, mint az ország kormányzója, legfőbb hatalma és méltósága, mérhetetlen felelősséget visel azért, hogy revíziós politikájával Magyarország sorsát a hitleri, náci Németországhoz kötötte. (Talán nem volt véletlen a német-ellenes Bethlen visszavonulása, Teleki öngyilkossága.) Horthy – és rendszere – felelős nemcsak a zsidó állampolgárok első jogfosztásáért Európában, több mint félmillió zsidó magyar állampolgár legyilkolásáért, hanem a Don-kanyarban odaveszett második magyar hadsereg katonáiért is. Bárhogy próbálja Schmidt Mária magyarázni, történészként a tényeket ismernie kell, tudhatja, hogy így csak az ellentéteket szítja, a nemzeti összefogást, a megnyugvást nem fogja segíteni a XXI. század Európájában. Értjük: a jobboldalnak szüksége van történelmi gyökerei megtalálására, hogy szellemi legitimitását erősítse. Nem a mi dolgunk tanácsokat adni ebben, de úgy gondoljuk, nem kellene követnie az előző rendszer módszertanát, hogy tetszése és érdekei szerint forgatja ki a történelmet.
2019.03.25 18:25

Európai törésvonalak

A magyar kormányfő tőle szokatlanul nyugodt beszédet mondott szombaton a budapesti nemzetközi migrációs konferencián. Nem tudni, higgadt érvelésében szerepet játszott-e a Fidesz néppárti  felfüggesztése, s hogy győzelmét ünneplendő szervezték-e meg előre a konferenciát, de visszafogott logikával kritizálta az Uniót, nem ócsárolta Brüsszelt. (A rádióban vasárnap aztán gyorsan "korrigált".) Talán, ha így kezdi, talán, ha nem veszik el saját propaganda-plakáterdejében, talán, ha előbb jut arra, hogy nem veti alá a „hosszú távon fenyegető demográfiai mutatókat” a „hirtelen teendőknek”, annak, hogy saját autoriter hatalmának megerősítésére használja fel a migrációt, akkor másképp alakul Brüsszel és a Fidesz viszonya is. 
Úgy tűnik, Orbán ráébredt, a menekültügy Unió-ellenes propagandája nem húzza ki az EP-választásokig, ami meghozná a jobboldal európai győzelmét, ő pedig elkerülhetné, hogy Európa a menekültkérdéssel palástolni kívánt valódi gonddal, a magyar demokrácia romjaival kezdjen foglalkozni. Az Európai Néppártnak – a Sargentini-jelentést megszavazó EP nyomában - kezdettől ezt kellett volna számon kérnie. Az európai értékeket, a parlamentarizmus lebontását. Mert Európát nem a menekültkérdés kezelése osztja meg, hanem az: akarunk-e nemzetállami polgárok mellett európai polgárok is lenni, vagy elhisszük az autoriter vezetők nemzetállami szuverenitást abszolutizáló meséit, s bezárkózunk a nemzetállami zárványokba, ahol magányos büszkeséggel nemcsak a jövendölt menekültáradattal szemben leszünk kiszolgáltatottak, de mély integráció nélkül életképtelennek is bizonyulnánk. 
Igaz: az Európai Néppárt a Fidesz tagságának felfüggesztésével érdek- és nem értékalapú döntést hozott, amit a közelgő EP-választások diktáltak. Az, hogy a Néppártnak minden szavazatra szüksége lehet, s az, hogy Manfred Weber a szocialisták, liberálisok, zöldek szavazatai nélkül nem lehet Európa következő bizottsági elnöke. 
Ha pedig így van, s a Néppárt nem merte kimondani, hogy a Fidesz politikájának nincs helye Európában, hanem az európai pártpolitika miatt továbbra is modus vivendit keres Budapesttel, akkor megismétli a konzervatívok XX. századi végzetes tévedését. Hogy jobban fél a baloldaltól, mint a jobboldali autoriterektől, akik viszont nem félnek látensen a szélsőjobb felé nyitni, miközben szidják azt. 
Frans Timmermans, az EP szociáldemokrata frakciójának elnöke és csúcsjelöltje a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta: jelenleg nem hajlandó tárgyalni a Néppárttal az EU Bizottságának jövendő vezetéséről, mert azt látja, hogy az EPP-ben jobboldali alternatívát keresnek. „Mindaddig, amíg Weber nem mondja ki világosan, hogy nem működik együtt a szélsőjobbal, addig nincs miről beszélnem vele” – mondta.
Az Unió jövőjét meghatározó legfőbb törésvonal, amit a magyar kormányfő a menekültkérdéssel igyekezett elfedni: vagy győznek az európai demokratikus erők májusban, vagy úrrá lesz a kontinensen az autoriter jobboldal, és akkor Orbán minden most kikényszerített higgadt szavát elnyeli az archívumok sötétje.
2019.03.25 09:00
Frissítve: 2019.03.25 09:04