NVB;Patyi András;Rádi Péter;

2018-08-14 17:26:25

Folytatódik a Patyi-vonal az NVB-ben

Rádi Péter lesz a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) következő elnöke.

Ahogyan már tegnap is előrejeleztük, Rádi Péter ügyvédet választották meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) új elnökének. A leköszönő Patyi András – aki vélhetően a tervezett Közigazgatási Felsőbíróság élére kerül majd - egyszerű taggá vált, erről a pozíciójáról ugyanis nem mondott le, és azonnal meg is szavazta saját utódját. Rádit 8 igen szavazattal, két ellenzéki delegált nem voksával választották meg. 

Az ülés elején Litresits András az MSZP, illetve Borbély Andrea a Jobbik által delegált tag jelezte, hogy minden tagot elnöknek ajánl. A két ellenzéki politikus ugyanis így kifogásolta, hogy nem kaptak semmilyen hivatalos előzetes tájékoztatást és - álláspontjuk szerint - komolytalan egy ilyen fontos eseményt "csonka" bizottságban eldönteni. Litresits korábban lapunknak és a HVG-nek is etikátlannak nevezte, hogy Patyi nem azonnali hatállyal mond le. Az ellenzéki tag javasolta azt is, hogy az elnökválasztás fontossága miatt várják meg, míg valamennyi tag jelen lesz, mert többen előre bejelentett szabadság miatt nem tudtak ott lenni. Ezt azonban a 10 fővel határozatképes ülésen leszavazták.

Az egyik választott tag, Tóta Áronné az Index tudósítása szerint azt hangsúlyozta, íratlan szabály, hogy az elnök budapesti legyen, hiszen "elérhetőnek" kell lennie. De ez persze nem jogi kategória - tette hozzá a korábban több évig polgári ügyszakos bíróként tevékenykedő NVB-tag. Az ügyvéd Rádi Pétert egyébként 2013-ban választotta meg a parlament póttagnak, az elhunyt Csenterics Ferenc ülhetett be a grémiumba 2015-ben. Litresits kedden reggel az ATV-ben úgy fogalmazott, hogy Rádival az NVB-ben folytatódhat a „Patyi-vonal”.

Az MSZP által delegált tag vélhetően arra utalhatott, hogy az ügyvéd legtöbbször a Patyi András által előterjesztett álláspontnak megfelelően voksolt. Nemcsak Patyi utódjáról döntöttek az NVB keddi ülésén, 22 országos népszavazási kezdeményezést is elbíráltak. Ezeknek a többségét az MSZP nyújtotta be, többek között arról kérdezte volna az ellenzéki párt az embereket, hogy csatlakozzunk-e az Európai Ügyészséghez. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke közölte, nem adják fel, most a Kúrián a sor, hogy döntsön arról, a magyar választópolgároknak van e joguk dönteni az Európai Ügyészségről, illetve van e joguk dönteni a magyar sajtószabadságról.