A török istenség

A diktátorok nem mindenhatóak. Kim Dzsong Un ugyan nem kérhet olyat Észak-Koreában, amit alattvalói ne teljesítenének, de arra még ő sem képes, hogy parancsra javítson a gazdaság helyzetén. Kénytelen is volt nyitni Szöul és Washington felé -meglátjuk, hosszabb távon lesz-e ennek bármi eredménye.

Recep Tayyip Erdogan török elnök talán még nincs tisztában azzal, hogy a politikai ellenfelekkel való leszámolás, a kritikus médiumok átvétele vagy bezárása, a jegybank feletti teljes ellenőrzés még nem elegendő arra, hogy a gazdaság folyamatait ő irányítsa. A piacok sem parancsra működnek. Hiába követeli a török cégektől, hogy a nemzeti valuta pénzromlása miatt ne jelentsenek csődöt: mivel a líra az év eleje óta értékének felét elvesztette, végveszélybe kerültek azok a cégek, amelyek dollárban vettek fel hitelt.

Erdogan mindenhatónak hiszi magát, pedig más jelek is arra utalnak, hogy ő sem valamiféle istenség, hanem egyszerű – de felettébb erőszakos és a hatalomhoz váltig ragaszkodó – földi halandó. Miután felszólította honfitársait, hogy meglévő dollárjaikat váltsák be lírára, a törökök nem rohamozták meg a pénzváltókat. Inkább azok verték a fejüket a falba, akik nem előbb vettek líráért dollárt.

A török pénznem már év eleje óta gyengélkedik. Részben azért, mert a politikai klíma miatt a befektetők számára nem túl vonzó terep Törökország, hiszen a vezetés politikai eszközökkel, erőszakosan próbálja befolyásolni a gazdasági folyamatokat; részben pedig azért, mert a jegybank nem hajlandó jelentősebb kamatemelésre. Az sem segítette a befektetői bizalmat, hogy a két évvel ezelőtti puccs után az állam cégeket sajátított ki. Donald Trump amerikai elnök szankciói, a török acélra kivetett importvámok megduplázása csak felgyorsították a líra értékvesztésének folyamatát, de a közvetlen kiváltó ok nem ez volt.

Trump eddig sem kivételes diplomáciai érzékéről volt ismert, és ezt a Törökországgal szembeni fellépés is megmutatta. Nem mintha Erdogant annyira sajnálni kellene, ám Trump egész pályás letámadásával olyan helyzetbe hozta a török államfőt, hogy nem tud elegánsan visszavonulni: azaz kizárt, hogy teljesíti az amerikai elnök követelését, és kiadja az Egyesült Államoknak az amerikai lelkipásztort, Andrew Brunsont. Sőt Erdogannak is lesz lehetősége a zsarolásra például a NATO-n keresztül. Az azonban inkább csak üres fenyegetés, hogy Moszkva segítségével védi ki az amerikai szankciókat, hiszen az orosz piac sosem pótolja akár az európait, akár az amerikait.

A török elnök azonban – más illiberális politikusokhoz hasonlóan – elég rafinált, így politikai szempontból akár a saját javára is fordíthatja a mostani állapotokat. Honfitársait még inkább a Nyugat ellen hangolhatja, és az ország jelen gazdasági helyzetéért az „amerikai-cionista spekulánslobbit” kárhoztathatja, elleplezve, hogy alapvetően a kormánya felelős mindezért. Ankara ezután sem a válság kezelésén fog munkálkodni, hanem azon, hogy újabb ürügyeket találva véglegesen leszámoljon a másként gondolkodókkal.