Lázár hiánya

A GDP növekedési ütemében már jók vagyunk, megelőztük Európát is, ami nem kis teljesítmény: a magyar gazdaság kétszer olyan gyorsan bővült, mint az Unió átlaga, beleértve Németországot is. Bár vannak olyan számítások, hogy a 2018 második negyedévében mért 4,7 százalék nem is annyi, hanem csak 4,4 százalék, de lassulásról nem beszélhetünk. A Pénzügyminisztérium pedig még negatív mutatók láttán is képes győzelmi jelentést kiadni. Így tettek, amikor a törvényben rögzített, az egész évre szóló GDP arányos államháztartási hiányt sikerült már júniusban túllépnünk. Most a képzeletbeli dicsőségtáblájukra felvésetnék ezt a bizonyos 4,7 százalékot. Hivatkozási pontul, a rosszabb időkre, hiszen hasonló csúcsteljesítményre belátható időn belül aligha lesz példa.

A mellveregetés közepette azonban Varga Mihály tárcája azonnal vitába keveredett a közgazdász társadalommal. A pénzügyben ugyanis azt állítják, hogy a növekedés motorja a (termelékenység mértékét) jócskán meghaladó mértékű bérkiáramlás által generált fogyasztás volt. (Legalábbis azoknál, akiknek vastagabb lett a fizetési borítékjuk.) Ezzel szemben a szakma az uniós pénzek jelentős mértékű beáramlásának tudja be a figyelemre méltó bővülést. Ha az utóbbiaknak van igaza, ami joggal feltételezhető, akkor már korántsem olyan szép a menyasszony.

Ugyanis - a közvélekedéssel ellentétben - nem Brüsszel pénzcsapjai nyíltak meg, hogy mindössze pár hónap alatt az uniós gazdasági ciklus összes támogatási pénzét átutalják. Erről szó sincs! Mindössze annyi történt, hogy a magyar költségvetés megelőlegezte a gazdaság szereplői által megpályázott pénzeket, abban a reményben, hogy az Európai Bizottság majd rábólint valamennyire. Erre ugyan vajmi kevés az esély, s ne feledjük, a negyedik Orbán-kormánynak nincs Lázár Jánoshoz mérhetően tárgyalóképes, taktikus tagja, aki képes Brüsszeltől a már elveszettnek hitt pénzeket is visszakunyerálni. A volt kancelláriaminiszter hiányát egy bő esztendőn belül a GDP növekedési ütemének lelassulása követheti.