Facebook;csalás;

2018-08-30 08:59:10

Leukémiás gyermekére hivatkozva csalt ki pénzt egy magyar nő

Van, aki utalt is neki. Lépéseket tesz az OTP Bank.

Életmentő svájci műtétről írt a Facebookon egy nő, és volt, aki utalt is neki. Gyermeke viszont nem leukémiás, hanem vérszegény, a bank pedig megteszi a szükséges lépéseket – írja a hvg.hu.

– egy Gattyán Réka néven regisztrált nő ezt a szöveget írta ki a Facebook-oldalára. Miután a hvg.hu-t maga az érintett is megkereste, a portál vizsgálódni kezdett, és mint kiderült, a történet több sebből vérzik.

Az egyébként frissnek tűnő, azóta már elérhetetlen Facebook-oldalról kiderült, hogy a fent említett kislány, Gattyán Jázmin május 25-én született. A zavaros írás szerint a kislány születésekor minden rendben volt, azt később közölték csak, hogy Jázmin leukémiás. Csontvelő-átültetésre és őssejtkezelésre van szüksége, amelyet leghamarabb Svájcban végeznének el, de Magyarországon is műthető. A nő szerint most a 75 éves anyjánál lakik, a férje elhagyta a hír hallatán, munkahelye nincs. „Aki tud és megteheti, segítsen” – írta, és hozzátette, hogy bármekkora összeg segítséget jelent. Mellékelt egy számlaszámot is, és azt is elmondta, hogy az nem az ő nevén van, hanem anyja élettársáé.

A bejegyzés mellett név vagy épp dátum nélküli orvosi papírok szerepelnek, amelyek leukémiáról, megnagyobbodott pajzsmirigyről szólnak, illetve mellékel egy képet egy kislányról is, valamint arról, hogy megkeresett több híroldalt, csatornát. A mellékelt képek egy része az internetről letöltött rémkép, erről a nő azt mondta a hvg.hu-nak, hogy az intenzív osztály vezetője – akinek rosszul írta a nevét – megtiltotta neki, hogy képeket közöljön. Az orvosi papírokról a Blikk munkatársának a kórház azt mondta, nem valódiak. 

Nincs ilyen nevű kislány az említett kórházban

A nő azzal kereste meg néhány napja a portált, hogy a kislányt a Bókay utcai kórház intenzív osztályán kezelik, és adjanak hírt arról, hogy pénzt gyűjt a kezelésre. Később azonban arról írt, hogy a család mégsem akar nyilvánosságot, mert nemrég elhunyt az unokahúga, neki is a nyilvánossághoz fordulva kértek segítséget, de „elegük lett”.

A nő unokahúgként a Gattyán Dorina Renáta nevet adta meg, erre a névre keresve a Google több álhír- és kattintásvadász oldalt is listáz, ezek egy része arról szól, hogy vért kérnek neki, másik részük szerint elhunyt a lány.

A portál kórházi forrása szerint nincs Gattyán Jázmin nevű kislány a Bókay utcai kórház intenzív osztályán, és a hematológiás eseteket egy éve a Tűzoltó utcában kezelik, legfeljebb műtétre szállítják át őket a Bókayba.

Jogi lépéseket tesz az OTP

Néhány nappal ezelőtt igazolást is kértek a nőtől, aki két dokumentumot küldött, egy kórlapnak és egy OTP-s igazolásnak tűnőt, amelyen az áll: „készpénzfelvétel a kislány kezelésére csak kórházi igazolással áll módunkban kiadni vagy kifizetni bankfióki pénztári kifizetés esetén”. Az OTP számlavezetési igazolás fejlécű papíron szerepel két aláírás is, egyikük a kiskunhalasi fiókban dolgozik, ahol a nő állítása szerint lakik, a testvérénél (bár egyik bejegyzésében azt állította, az anyjánál lakik, közösségi oldalán pedig a lakhely Miskolc). A hvg.hu megkereste az OTP-t is, ahol azt közölték, hogy az igazolás hamis, így megteszik a jogi lépéseket, ugyanakkor a bankszámla létezik.

Mindent bevallott

A Blikknek sikerült szembesítenie a nőt, aki előbb tagadott, végül mindent bevallott. Mint kiderült, a kislány vérszegény, és szó sincs őssejtbeültetésről.

Azt mondta, azért indította a gyűjtést, mert pénzre volt szüksége, különben elveszik tőle gyermekét. Utaltak már neki, az életmentő műtétre beérkezett adomány egy részét már elköltötte, azt mondta, abból tápszert és pelenkát vett, de ha kell, visszaadja a pénzt.