magyar labdarúgó-válogatott;

2018-09-03 21:26:49

Rossi edzést tartott, Szalai inkább bele sem kezdett

Megtartotta első edzését a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Marco Rossi. Hétfőn Telkiben az is kiderült, hogy Dzsudzsák Balázs távollétében sem marad vezér nélkül a csapat.

Kollégák között már a hétvégi bajnoki mérkőzéseken is téma volt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) meghívójában szereplő mezbemutató, melynek kapcsán többen egyből arra gondoltak, hogy valamilyen módon az egyébként évtizedek óta az egyik világszerte ismert német sportszergyártó termékeit viselő válogatott is 2rule-ba öltözik. Nos, erre a kérdése még azt megelőzően válasz érkezett, hogy Rossi, illetve két játékosa, Szalai Ádám és Fiola Attila belépett volna a nemzeti tizenegy sajtótájékoztatójának otthont adó helyiségbe, az ugyanis, hogy a „csere” nem (most) történik meg, az újságírók számára akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a terembe lépve az eddigi partner sajtófala fogadta őket. 

A bemutatót megelőzően még hátra volt egy esemény, a nyáron kinevezett Rossi először állt ki a sajtó munkatársai elé. A Budapest Honvéddal 2017-ben bajnoki címet nyerő olasz nem ismeretlen közegbe csöppent, oldott hangulatban kezdett, magyarul köszöntötte az érdeklődőket, majd elmondta: a csapat legfőbb ellenfele jelenleg az idő, hiszen a felkészülésre rendelkezésre álló alig egy hét nem túl sok. 

„Korábban klubcsapatokat edzettem, ahol több idő volt felkészíteni a csapatot. Az elődeimmel szemben is ez a hátrányom, de bízom a játékosokban, hogy a rutinjukkal segíteni tudnak – jelentette ki a tavaly októberben kinevezett Georges Leekenst júliusban váltó szakember már saját anyanyelvén. – Az előttünk álló ellenfelünktől függetlenül mindig úgy kell felkészíteni a csapatot, hogy nyerni megyünk, ez alkalommal mindkét meccsen” – folytatta Rossi, utalva már a finnek elleni szombati, idegenbeli Nemzetek Ligája-meccsre, valamint a jövő keddi, budapesti, Görögország elleni találkozóra.

Rossi néhány kérdés után ment, majd kisvártatva a hangulatfokozó füstfelhő kíséretében Fél Patríciával és Fél Szandrával az oldalán Szalai Ádám és Fiola Attila lépett színre – már az új dresszt viselve. Az MLSZ szerint a szokásos meggypiros, ám modern mintázattal ötvözött felső az Aranycsapat 1954-es sikerei előtt tiszteleg.

„Nem túl szerencsés, hogy megint új kapitánnyal indulunk neki egy sorozatnak” – vágott a közepébe Szalai Ádám, aki amikor emlékeztették, hogy a nemzeti csapat legutóbbi két éve nem éppen sikertörténet, visszautalt arra a 2013-as sajtótájékoztatóra, amikor sok más probléma mellett arról is beszélt, hogy a magyar futballszurkolókat nagyjából 20 éve átverik. – Nem szeretnék újra egy olyan sajtótájékoztatóba belekezdeni" – mondta sokat sejtetően. 

A német élvonalbeli bajnokságot remek formában, két bajnokin három góllal kezdő rutinos támadó lapunk érdeklődésére beszélt a jelenleg csapat nélküli, így a keretből is kiszoruló Dzsudzsák Balázs távollétében „ránehezedő” vezérszerepről is.

„Egy ideje vezérként tekintek magamra a klubcsapatomnál és a válogatottban is, a korom és az eddigi pályafutásom miatt szerintem ez teljesen érthető. Eddig is segítettem a fiatalokat és a szövetségi kapitányt is, ez most sem fog változni. A válogatottnak nagy szüksége volna egy olyan játékosra, mint a topformában futballozó Dzsudzsák Balázs, ez a csapat még nem tart ott, hogy egy ilyen képességű futballistára ne legyen szüksége. Bízom benne, hogy Balázs hamarosan talál magának csapatot.”

A sajtótájékoztatókat követően Rossi megtartotta az első edzését, amelynek szokás szerint csak az első 15 perce volt sajtónyilvános. Ebből persze sok minden nem derülhetett ki – néhány közösen töltött nap után szombat este, Finnországban vizsgázik először Rossi és csapata.