Európai Parlament;Orbán Viktor;7. cikkely;Sargentini-jelentés;

2018-09-11 15:21:14

Orbán szerint nem őt, hanem a magyar népet támadják

„Önök nem egy kormányt, hanem egy országot és egy népet fognak elítélni. Azt a Magyarországot, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának” – mosta össze szándékosan a saját kormányát és az egész nemzetet Orbán Viktor miniszterelnök. Azt mondta: tudja, hogy az EP-képviselők már kialakították az álláspontjukat, véleményüket nem fogja megváltoztatni az ő felszólalása, de el kell mondania, hogy a jelentés „sérti Magyarország és a magyar nép becsületét”.

„Azok vádolják Magyarországot, akik örökül kapták a demokráciát, akiknek nem kellett kockázatot vállalniuk” – helyezkedett bele Orbán a magyar történelemben amúgy is divatos „Európa védelmezői” szerepbe, felemlegetve még a keletnémetek kiengedését is. Külön is kiemelte, hogy Magyarország a kerítéssel megvédi Európát az illegális bevándorlóktól. „Ez az első eset a történelemben, hogy egy közösség elítéli a saját határőreit” – mondta a miniszterelnök, aki megismételte, hogy azért akarják megbélyegezni Magyarországot, mert a magyarok nem akarnak bevándorló ország lenni.

Orbán szerint a jelentés támogatói nem kevesebbet állítanak, minthogy magyar nép nem elég megbízható, illetve hogy ők jobban tudják, hogy mi az érdeke. A jelentés szerinte kettős mércét alkalmaz, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja pedig sérti a szerződést. Alapvető tényekkel nincsenek tisztában a szerzők, vagyis az EP-képviselők valódi tényfeltárás nélkül döntenek. Magyarország nem hagyja magát zsarolni – jelentette ki a kormányfő – az európai polgárok pedig majd jövő májusban véleményt mondanak, akkor helyreáll a demokrácia a kontinensen.

A Népárt még nem döntött, de igen

Az Európai Néppárt (EPP) kedden este alakítja ki álláspontját – mondta Manfred Weber frakcióvezető. Úgy fogalmazott: mindig is támogatták a párbeszédet, ahogy most támogatják azt is, hogy a Tanácsban is napirendre kerüljön Magyarország ügye – vagyis lényegében Weber is az eljárás megindítása mellett áll. A frakcióvezető külön kitért a CEU ügyére és a civilek ellehetetlenítésére. Álláspontját csak egy kicsit finomította azzal, hogy felhozta a szlovák sajtószabadság és a román korrupció és igazságügyi reform ügyét, azt hangsúlyozva, hogy minden országban fel kell lépni. 

Európa legkorruptabb rendszere

Az Európai Szocialisták nevében felszólaló Udo Bullmann szerint Orbán a legkorruptabb rendszert személyesíti meg Európában, és ennek véget kell vetni. Elég csak megnézni az OLAF jelentéseit, vagy azt, hogy a miniszterelnök veje milyen közbeszerzéseket, EU-s támogatásokat nyert meg. Bullmann felszólította a néppárti képviselőket is, hogy fogadják el a jelentést. 

Megpróbál megosztani bennünket

A liberálisok nevében Guy Verhofstadt arról beszélt, hogy Magyarországot ma nem vennék fel az EU-ba, hiszen nem teljesíti az alapvető feltételeket. Az Orbánt korábban is gyakran ostorozó frakcióvezető elismerte, hogy Európa kereszténydemokrata alapokra épült, de ezek nem a megosztásról, hanem a tiszteletről, egyenjogúságról szólnak. Verhofstadt a néppárti képviselőket is győzködte, azzal, hogy tudja, milyen nehéz a döntés, de Orbán szerinte arra játszik, hogy megossza az európaiakat.

Csatlakozzon a Brexit klubhoz!

Az euroszkeptikusok nevében Nigel Farage üdvözölte, hogy Orbán kiáll a kultúrájáért, és még azt is átvette a magyar kormányzati kommunikációból, hogy Soros György fizette a Sargentini-jelentés elkészítését. Farage tőle nem szokatlanul bírálta az egész EU-t, mert szerinte annak vezetőit senki nem választotta meg, mégis bele akarnak szólni, hogy egy másik országban hogyan nevezzék ki például a bírókat. A limitált szuverenitás brezsnyevi doktrínáját akarják újraéleszteni – mondta Farage, aki felszólította Orbánt: csatlakozzon a Brexit klubhoz, nagyon jól fogja ott magát érezni. A miniszterelnök jóízűen nevetett a felvetésen. 

Sargentini: Be kell húznunk a vészféket

„Ma a demokrációról, jogállamról, alapvető jogokról vitatkozunk. Hogyan áll az Unió, milyen helyzetben van?” – kérdezte korábban, a vitát megnyitó felszólalásában Judith Sargentini, holland zöldpárti jelentéstevő aki kénytelen volt rövid időre felfüggeszteni expozéját, mert Orbán kissé elkésett, és a jelenléte nélkül nem akarta folytatni. Sargentini hosszan sorolta az EU-szerződésben szereplő értékeket, és azt kérdezte: vajon minden tagállam megfelel-e ennek. A magyar kormány szerinte nem, mert elnémította a független médiát, megkötötte a bírák kezét, meghatározza, mely szervezet lehet egyház és ellehetetleníti a civil szervezetek működését – ráadásul ezt részben az európai adófizetők pénzéből teszik.

Sargentini emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament hiába sürgeti már 2010 óta a tagállamokat és a Bizottságot, nem tettek semmit, szemet hunynak a jogállam leépítése felett. Ezért az EP feladata lépni, vagyis elfogadni a jelentést és megindítani a 7. cikk szerinti eljárást. „Ha ez a Ház nem tudja behúzni a vészféket, nem teljesítjük azt, amit az európai polgároknak ígértünk” – mondta a holland képviselő.

Ingeborg Grässle német néppárti képviselő, a költségvetési ellenőrző bizottság elnöke röviden a magyar korrupciós helyzetről, az EU-s pénzek felhasználásáról beszélt, szerinte csak Lengyelországban rosszabb a helyzet, mint Magyarországon. „Egy államilag vezetett gazdaság jellemzői ezek” – mondta Grässle, aki szerint a bizottság egyhangúan támogatta a jelentés elfogadását. Utána sorban az összes bizottsági előadó hasonló véleményt fogalmazott meg.

A soros, osztrák elnökség nevében Karoline Edtstadler belügyi államtitkár azt mondta: az Európai Tanácshoz még nem került ez a kérdés, így nem foglalnak állást, de figyelemmel hallgatják a vitát.

A Bizottság egyetért

„Az Európai Unió nem létezhet jogállamiság és az alapjogok tisztelete nélkül” – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alalnöke. A Bizottság egyetért azokkal az aggályokkal, amelyeket a jelentés megfogalmaz, ezért is fordult az Európai Bírósághoz a civil törvénnyel és a bevándorlási szabályokkal kapcsolatban is, illetve elemzi a médiaszabályozást is. Timmermans kitért a tranzitzónában ellátás nélkül maradt menedékkérőkre is, akiket szerinte a magyar kormánynak el kellene látnia, hiszen – szúrt oda – már csak a keresztény szemlélet is ezt követeli. A korrupcióról pedig azt mondta, a legtöbb pénzt Magyarországtól kérnek vissza szabálytalanságok miatt, és a Bizottság már eddig is