Ki fizet a végén?

Amikor megyek a metrón, és a Spotify egyik legújabb lejátszási listája üvölt a fülembe nem gondolkodom azon, hogy ez most jogszerű-e. Akkor sem, amikor egy online felületre feltöltött filmet nézek szombat este. Így van ez jól – mondják –, ha a felhasználó nem azon töpreng, vajon törvényes-e a kultúrafogyasztása. Az elmúlt napokban azonban az egész online világ felbolydult: mi lesz a szabad internetünkkel? Az EU szerzői jogi reformjában érintettek két fő táborra oszlanak: az olyan monopolhelyzetben lévő online szereplőkre, mint a Google, a Facebook vagy a YouTube és a szerzői jogaik mellé a bevételeiket követelő művészekre. Feltűnik a háttérben a Netflix, a Spotify, és a többi fizetős szolgáltató is az eminens szerepében tetszelegve - tehetik is az előfizetőik pénzéből. Tegyük akkor fizetőssé a Facebookot is? Vagy egy ekkora óriáscég azt is megengedhetné magának, hogy fizessen a felhasználói által feltöltött tartalmakért anélkül, hogy azoktól díjat szedne? Mégis a Spotify a rosszfiú? És mi lesz a közepes méretű oldalakkal, amelyek nem rendelkeznek elegendő erőforrással?

Felhasználóként megszoktuk, hogy a Spotify tartalmaiért adunk havi néhány ezer forintot, ahogy a Netflixen megtekinthető filmekért szintén. A Facebookot vagy a YouTube-ot pedig ingyenes, közösségi szolgáltatásként ismertük meg. Most úgy fest, a jogi elvárások értelmében az utóbbiakon a sor, hogy változtassanak stratégiájukon, és díjazzák a művészeket. A helyzet némiképp kaotikus, de akik magánemberként az internet szabadságát féltik, vagy attól tartanak, hogy ezentúl nem tölthetnek fel szabadon családi felvételekből összeállított videót, ha alatta Madonna egy slágere szól, egyelőre megnyugodhatnak: amennyiben az online platformok az elsősorban rájuk célzó új jogszabály szerint járnak el, ők fizetnek majd a szerzőknek, és nem nekünk kell a zsebünkbe nyúlnunk.