Sebes György: Mit takar a törülköző?

Publikálás dátuma
2018.09.16. 11:46
Istenes Bence musorvezeto jól mulatott, de ez sem segített
Fotó: RTL KLUB/SAJTÓKLUB/TV
Egykor, még a hazai televíziózás ős- és hőskorában - a tévéjátékok és -filmek mellett - másfajta műsorok is készültek színészekkel. Olyanok, amelyekben mindenki mást csinált, mint amit a nézők megszoktak. Színészek a porondon volt az egyik címe. A Fővárosi Nagycirkuszban forgatták, és a Kossuth-díjas művészek, drámai szerepek megformálói, vagy éppen a könnyebbnek nevezett műfaj képviselői különféle produkciókkal szórakoztatták a közönséget. Valamint saját magukat, természetesen. Volt aztán egy szilveszteri műsorban Halló bácsik, halló nénik! című rész is, a közkedvelt Halló fiúk, halló lányok paródiája, ugyancsak elismert, remek, komolyan bohóckodó szereplőkkel. Persze a művészek - immár a próza és az operett csillagai kiegészülve az opera legjobbjaival - részt vettek a számukra rendezett Ki mit tud?-on is. Az is rengeteg mulatságot jelentett, hogy a felejthetetlen Kellér Dezső konferálta őket, fanyar humorral, nagy empátiával. Felhőtlen és minőségi szórakoztatást jelentettek ezek az adások, nem véletlen, hogy az M3-as adón napjainkban is gyakran ismétlik őket (bár nem eleget).
Mindez az RTL Klub új, vasárnap esti produkciójáról jutott eszünkbe. A Szenzációs Négyes már első adásával kiverte a biztosítékot, erre még rátett a második is. Sorozatunkban azonban nem szoktunk olyan műsorokról írni, amelyek még éppen csak elstartoltak. Komoly oka van annak, hogy most kivételt teszünk. Pontosan azért választottuk témánknak, mert az utóbbi tíz napban oly sokat beszéltek róla. Ami persze már más produkciókkal is előfordult, tehát nem lenne elég ok az elemzésre, az viszont már igen, ahogyan nekimentek miatta az RTL Klubnak.
Kétségtelen, a csatorna magas labdát adott a kritikusoknak. Ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy a jó-szándék nem elég a sikerhez. Hiszen nyilvánvaló, a műsor kitalálói, gondozói és résztvevői nem gagyival, ízléstelenséggel, vagy épp megbotránkoztatással akartak a nézők elé állni. Néhány számból azonban ez lett. És ezek elhomályosítják az élvezetes és a nagy műgonddal felépített részeket is. Miközben itt lelhető fel a párhuzam az egykori műsorokkal. Hiszen itt is az az alapkoncepció, hogy mindenki mást csinál, kilép a komfortzónájából és bemutatja, hogy nem csak ahhoz ért, amivel ismertté vált. Csakhogy van egy jelentős különbség az akkori és a mai résztvevők között. Mégpedig az, hogy a 1960-70-es években országszerte ismert és elismert, sokszorosan bizonyított, valódi művészek léptek fel. Olyanok, akik nagyon tehetségesek voltak és szinte minden műfajban megállták a helyüket. Mai utódaikról ez nem mondható el. Ha tehát ők próbálkoznak tőlük még sosem látott produkciókkal, akkor legfeljebb azt állapíthatjuk meg, többségük sajnos nem elég tehetséges. És ennyi.
Az viszont, ahogyan ezt a sikertelenséget és gyakorta amatörizmust fogadták, az abszolút jellemző mai közállapotainkra. Abban még nincs semmi különös, ha egy újságban vagy egy portálon kritikát közölnek, s érdemeinek megfelelően méltatják a műsort. Csakhogy a hatalom tévéje - az egykor szebb napokat látott közszolgálatinak nevezett csatorna - hirtelen "rászállt" az RTL Klubra. Minthogy régóta ellenfélnek tekintik - hiszen nem volt hajlandó behódolni -, most megérezték a vérszagot. Úgy gondolhatták, e produkció kapcsán egy időre elintézhetik a konkurenciát, talán abban is reménykedtek, hogy ezzel nézőket szereznek a hosszú ideje a felmérések második helyén - jócskán lemaradva - kullogó TV2-nek. A hatalom csahosai pedig - az M1 példáján felbuzdulva - kórusban kezdték lerántani a leplet az RTL-ről.
Volt itt minden. Felrótták a "szeméremsértés határait súroló" betétet - amikor az egyik csapat férfitagjai pusztán egy törülközőtől takarva táncoltak -, de felmerült a közerkölcsrontás és a népbutítás vádja is. Személyesen ifj. Lomnici Zoltán is beleállt a küzdelembe, pedig őt fontosabb témáknál, például a migránsozásnál szokták használni. Az alkotmányjogász arra figyelmeztetett, hogy a produkció morálisan aggályos, de médiajogi szabályokba is ütközhet, az RTL pedig akár súlyos bírságra is számíthat. Hivatkozott az Alaptörvényre is, amely védi a 14 év alatti gyermekek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődését. Ugyanezen meggondolásból fordult a médiahatósághoz a Fiatal Családosok Klubja is. E jól ismert és tömegeket tömörítő szervezetnek véletlenül Újbuda fideszes alpolgármestere - Király Nóra - az elnöke. A Ficsak is amiatt tiltakozott, hogy a látottak "káros kihatással" lehetnek a gyermekek szellemi fejlődésére. A Kossuth rádió és az M1 szinte naponta ismételgette a súlyos esetről szóló beszámolóját. Mintha összehangolt támadás indult volna az RTL ellen. És mint tudjuk, a tisztességtelenségnek a látszatát is tanácsos elkerülni. Ám ez nem sikerült.
Az ügynek biztosan nincs még vége. Már csak azért sem, mert a médiahatóságnak foglalkoznia kell a feljelentéssel. A Szenzációs Négyes még tart. S bár a második rész a szokottnál kevesebb nézőt vonzott, meglehet, a botrányok nyomán nő a nézettség is. Az mindenképpen sokatmondó, hogy a közönségtől a legtöbb szavazatot legutóbb az a csapat kapta, amely a zsűrinél utolsó helyen állt. Nem mellesleg ők azok, akik azt a törülközős jelenetet is előadták.

Kácsor Zsolt: József Attila pénztárcája

Publikálás dátuma
2018.09.15. 19:00

Fotó: Népszava
A napokban egy Mester utcai, kilencedik kerületi albérletbe költöztem, és a kaució átadása előtt egy órával átsétáltam a közeli Gát utca 3. szám alá, ahol József Attila 1905. április 11-én megszületett – elvégre a hétköznapi, jelentéktelen eseményeknek, mint egy lakás szimpla kibérlése, igen jót tesz, ha ritualizálom őket. Megnéztem a költő szülőházában működő emlékhelyet, amely modern, szép és tiszta, akár egy kései JA-strófa. Ennek a beilleszkedési zavarokkal küszködő, infantilis és kibírhatatlan embernek – aki a Gát utcában volt kénytelen az egyik legzseniálisabb magyar költőként megszületni – mindig elszomorít az elképzelt sorsa, de azért fölnevettem, mikor az egyik fali vitrinben a töltőceruzája mellett megláttam a pénztárcáját. Barna bőrből készült, színes fonállal varrott, díszes darab. S hát, azt kell mondjam, hogy tényleg lapos az a pénztárca. Olyan lapos, mint amilyen annak idején volt.
De milyen lapos lenne ma is!
József Attilának ma sem volna munkája, nem volna pénze, nem volna kenyere. Marxista elvei és rövid ideig tartó kommunista párttagsága miatt nem akadna állami intézmény, amely József Attilát ma alkalmazni merné. Nem engednék egyetemen előadni. Nem volna nagy példányszámú lap, amely meg akarná fizetni. Ma sem találna baloldali pártot, amelyre nyugodt lelkiismerettel szavazhatna. Ha beleártaná magát a politikai és szociális elnyomást gyakorló gazdagok kizárólagos magánügyeibe – amelyeket mi, idealisták, tévesen még mindig közügyeknek hívunk –, akkor éppen olyan primitív hajsza indulna ellene, mint a pár éve gyalázatosan megtámadott filozófusok ellen. Az volna József Attila bűne ma is, mint mindenkié, aki nem óhajtja, hogy ez a saját magát kereszténynek hazudó kurzus hordozza őt a lopott pénztől piszkos tenyerén. Az volna a bűne, hogy nem a latrokkal tart, hanem ellenük.
Az első szabadon választott, konzervatív kormány idején egy kormánypárti politikus a rendszerváltás hevületében azt indítványozta, hogy tüntessék el József Attilát a tankönyvekből. Akkoriban ezen sokat nevettünk, ami, bevallom, meggondolatlanság volt. De nem tudhattuk előre, hogy milyen csúnyán végzi majd az új, magyar köztársaság. Talán intő jel lehetett volna, hogy az új, magyar köztársaságot egy Szűrös Mátyás kiáltotta ki, és nem az akkori ellenzék valamelyik jeles alakja. Akkoriban még nem sejtettük, hogy ebből a kikiáltásból egyszer még tömeges jajszó lesz. S azt sem, hogy milyen gyorsan eltűnik a politikai szótárunkból ez a kifejezés: jeles alak. A közélet jeles alakja, haha. Szóval amikor József Attilát az új hatalom száműzni akarta, mi beleröhögtünk az új hatalom képébe, ami, még egyszer mondom, meggondolatlanság volt, méghozzá a teljes magyar néppel szemben elkövetett meggondolatlanság, mert nem vettük észre, hogy az ölünkbe hullott, és nem kiharcolt szabadság pár év leforgása alatt milliókat taszít a nyomor küszöbére.
Álltam József Attila lapos pénztárcája előtt, arra gondoltam, hogy ma is ugyanolyan reménytelenül – "lassan, tünődve" – nézné a szomorú síkot, mint annak idején, és összefacsarodott a szívem. Milyen hevességgel gyalázná ma a kormányzati propaganda-handabanda! Alighanem őt is bigott kommunistának nevezné a politikai és szociális elnyomást gyakorló maffiaállam családfőjének – akit tévesen még mindig kormányfőnek hívunk – bornírt szóvivője. Támadnák, de olvasni ma sem olvasnák. Így szokott lenni. Azok olvasnák, akik az irodalomba és a tudományba menekülnek, hogy élesebben és pontosabban lássák azt a nyomorgó és igazságtalan országot, ahol élünk – és ahol a fülsiketítően dübörgő kormányzati propaganda-handabanda zajgép éppen ott a legeredményesebb, ahol a legnagyobb a nyomor és az igazságtalanság.
Hol is másutt?
Hiszen ez itt a felvilágosodás utáni XXI. század, és a korszerűen elhomályosult rezsim már nem gyilkol, hanem úgy kivéreztet, hogy észre sem veszed. Az a cél, hogy ne tudj ellenállni – ezt értettük korábban haladásnak. A XXI. században lehetsz jobboldali és baloldali is, egyre megy, csak ne vedd komolyan az eszmét és ne döntsd az áldott tőkét, minden boldogság forrását. Észre ne vedd, hogy a pénzt nem te használod, hanem a pénz használ téged.
Nem, nem lehet a hatalomnak gátat vetni, még akkor sem, ha jelképesen éppen a Gát utcába születsz. Legfeljebb belehalsz. Pedig milyen szép is volna új mozgalmat alapítani Gát Utcai Dolgozók (GUD) néven, és hülye módra nekimenni mindennek, ami van. Nem lenne semmi értelme. De hát annak sincs semmi értelme, ami van. Nem lenne semmi célja. De hát annak sincs semmi célja, ami van. Oka lenne csak egyedül. A rendszer maga, amely nagylelkű és engedékeny veled: a velejéig demokratikusan tűri, hogy belehalj.
De ha véletlenül mégis egy Gát utcai csapat harcolná ki a szabadságot, arra kellene vigyázni csak, hogy a leendő új köztársaságot majdan ne a távozó hatalom szimbolikus alakja kiáltsa ki. Ne egy Semjén Zsolt, ne is egy Németh Szilárd, hanem az ellenzék, a majdani közélet egyik jeles alakja. Remélem, hogy azért már megszületett valahol.
Szerző

Az évszázad csődje: tíz éve kezdődött gazdasági világválság

Publikálás dátuma
2018.09.15. 13:50

Fotó: BEN STANSALL / AFP
Csődbe ment a Lehman Brothers, aztán borult a dominó. Az IMF adatai szerint az akkor kezdődő válságban a bankok veszteségei 2200 milliárd dollárra rúgtak. Az amerikai állam összesen 421 milliárd dollárt költött a bankmentésre, az európai országok 465 milliárd eurót fecskendeztek a szektorba.
Hatszázmilliárd dollár füstölt el – ezt gondolták első pillanatban, azok, akik pontosan ma tíz évvel ezelőtt, 2008. szeptember 15-én tanúi voltak a pénzügyi óriás, a Lehman Brothers csődjének. De a károkat rosszul mérték fel, az amerikai pénzpiacok, majd a világgazdaság félelmetes sebességgel robogtak az ismeretlenbe, a közvetett veszteségek minden képzeletet felülmúltak. "Ez lehetetlen, ez maga a világvége" - kiáltott fel 2008. szeptember 15.-én Harvey R. Miller, a Lehman Brothers sokat megélt ügyvédje, amikor felfogta a hírt, hogy az amerikai kormány hagyja a pénzintézetet bezuhanni a szakadékba. Akkor már ismert volt, a Bear Stearns-t, az American International Groupot (AIG), a Freddie Mac és a Fannie Mae jelzálogfinanszírozó cégeket kihúzza a csávából az állam. Így a mentőövben az utolsó pillanatig reménykedtek az ingatlanpiacról kiinduló krízistől sújtott Lehman Brothersnél is. Szeptember első hetében 77 százalékot veszítettek értékükből a társaság részvényei, és a csődöt megelőző hétvégére csak 1 milliárd dollárnyi likviditás volt a széfekben. A FED utolsó pillanatban összehívott válságtanácskozásán, a Wall Street összes nagybankjának vezetője megjelent, ám a 150 esztendős, 25 000 alkalmazottat foglakoztató Lehman lehetséges kérői, állami pénzügyi támogatás híján sorra visszaléptek. Szeptember 15-én hétfőn lehúzták a rolót, kedden pedig a Barclays bejelentette, alamizsnával felérő összegért, nem egész 2 milliárd dollárért megveszi a Lehman amerikai tevékenységét.
Hogy a jegybank szerepét betöltő FED miért is hagyta veszni a 600 milliárd dolláros aktívát kezelő pénzintézetet, amely a Wall Street rangsorán a 4. helyen állt, arra tíz év után sincs egyértelmű válasz. Így megtörtént az elképzelhetetlen, a tőzsdék a mélybe zuhantak, a rohamléptekkel terjedő járvány pedig lerombolta a bizalmat a pénzvilágban, a bankok nem kölcsönöztek, a háztartások nem fogyasztottak, a likviditási válság gúzsba kötötte a világgazdaságot. A 2007-es 4,2 százalékos globális GDP-gyarapodást 2008-ban 1,8 százalék követte, hogy egy évvel később már recesszióba süllyedjen a világ, 2009 végén mínusz 1,7 százalék került a kosárba. Az OECD-országok teljesítménye még ennél is riasztóbban alakult, e kör növekedése a 2007-es 2,5 százalékról, 2008-ban 0,2 százalékra esett, 2009-re pedig 3,5 százalékos hanyatlást jelzett a mutató.
Az első veszteségmérlegek 2009 elején sokkolták azokat, akik nem hitték, hogy "néhány százmilliárd dollárnyi" problémás ingatlanhitel ilyen messzire gyűrűzik. Az IMF publikációjából kiderült, a bankok veszteségei 2200 milliárd dollárra rúgtak. Az amerikai állam összesen 421 milliárd dollárt költött a bankmentésre, ennyibe került az AIG, a Citigroup, a Bank of America, valamint a Freddie Mac és Fannie Mae életben tartása. Az összeg egy része 2013-tól kamatok és osztalékok formájában visszakerült az államkasszába. Az európai országok 465 milliárd eurót fecskendeztek a bankszektorba az utóbbi tíz évben, és további milliárdos garanciavállalásokkal segítették a túlélést. Az érintett bankok a Boston Consulting Group tanulmánya szerint 231 milliárd eurónyi büntetést kaptak a pénzügyi hatóságoktól, ennek 63 százaléka amerikai intézmények sara volt, de 324 egyént, ingatlanügynököt, pénzügyi brókert is felelősségre vontak. Börtönt csak elvétve szabtak ki bankvezetőkre. Azok az amerikai bankok pedig, amelyeket nem kis felelősség terhelt a tíz esztendővel ezelőtti helyzetért, nemhogy túlélők, de dominánsok a mai pénzügyi rendszerben.

Szatócsboltból óriásbank

A Lehman Brothers krónikáját Alabama államban, egy német zsidó bevándorló kezdte írni a XIX. században. Henry Lehmann 1844-ben Montgomeryben nyitotta meg, főleg gyapotkereskedelemmel foglalkozó üzletét. 1850-ben csatlakozott hozzá két testvére, a közös boltot Lehman Brothers néven vitték tovább. Terjeszkedtek, hamarosan kereskedőházzá nőtték ki magukat, s a 70-es években főszerepet játszottak a New York-i gyapot-, majd a kávé és nyersanyagtőzsde megteremtésében. Alabama állam megbízta a társaságot a polgárháború során keletkezett adósságállomány értékesítésével, és az ehhez kapcsolódó kamatkötelezettségek kezelésével. Pénzintézeti tevékenységük innen datálódik. A vasútépítési láz és az olajipar fejlődése pedig fontos pozícióba hozza a testvéreket a Wall Streeten. Az 1880-as évek végén végrehajtották első részvénykibocsátásukat a New York-i tőzsdén és egyúttal a nemzetközi porondon is megjelentek pénzügyi közreműködőként. A XX. század végén, 1967-ben az intézményhez szegődött brókerként egy 23 esztendős volt tengerész. Az ambiciózus ifjú, Richard S. Fuld később a Lehman első számú embere lett, az összeomláskor az ő kezében volt a kormányrúd. Fuld elnökként 2000-07 között mintegy félmilliárd dollárt vett fel bónuszként, hogy azután kiderüljön, stratégiája nem kis mértékben járult hozzá a csődhöz.

A tőzsdei hierarchiát jelenleg három mamut, a JP Morgan, a Wells Fargo és a Bank of America vezeti. Az európai, így az olasz, német bankok viszont még mindig csak lábadoznak, sokuk áldozatul esik az új szigorúbb szabályozásnak. Európában a központi bank (EKB) kibővített eszközökkel felügyeli a játékszabályok betartását, amelyeket a Bázel3 néven ismertté vált irányelvek határoznak meg. Napjainkban nem a szabályozás hiányosságai, inkább a kereskedelmi háború, az amerikai elnök körüli politikai kockázat, és nem utolsó sorban a mértéktelen eladósodás jelent valós fenyegetést. A világ gazdasága izmosodik, ám az olcsó hitelek ingatag alapot teremtettek a konjunktúrának; a vállalatok és a magánemberek pedig továbbra is bátran élnek a lehetőséggel. Az USA-ban kockázatos terep az autó-, és diákhitelezés, a FED több mint 1000 milliárd dollárra teszi a banki portfóliókban a gépkocsi vásárlására felvett, tulajdonképpen "subprime" kölcsönöket. A diákhitelek még ennél is nagyobb gondot okozhatnak. Az amerikai fiatalok 1230 milliárd dollárnyi adósságot halmoztak fel tanulmányaik finanszírozásához, és jelen állás szerint átlag 30 ezer dolláros adóssággal kezdik el munkáséveiket. A hitelek iránti étvágyat egyelőre nem igazán fékezi semmi, bár a gyeplő szorítása immár nem csak üres fenyegetés a központi bankoktól.
A Lehman Brothers sem tűnt el teljesen a porondról. New York-ban a Park Avenue egyik toronyházának 46. emeletén több tucat alkalmazott és ügyvéd próbálja kibogozni a szerződésekből a még élő kötelezettségeket, kiegyenlíteni a tartozásokat. Mintegy 110 ezer magánszemély pénzéhez jutott, eddig összesen 123 milliárd dollárt fizettek vissza. Idén októberben újabb összeg esedékes, de nehéz elképzelni, hogy mindenki elégedett legyen, a jogosnak elismert követelések ugyanis 350 milliárd dollárra rúgnak. Nyertesek azért vannak: az ügyvédek és a felszámolók, akik közül egyesek 1000 dolláros órabérrel dolgoznak, markukat pedig már több mint 2 milliárd dollár ütötte.

Házat Maseratival

A hitelválság története a kaliforniai partokon kezdődött a 2000-es évek elején. "Emberek, ne tanakodjatok, vásároljatok házat, kaptok mellé egy Maseratit" - így reklámozták az ingatlanokat még 2006-ban is, és a tömeg élt a lehetőséggel. Az első évekre alacsony törlesztő részleteket ígértek a "subprime" hitelezők, egyúttal arról biztosították az amúgy klasszikus hitelképességi követelményeknek nem megfelelő ügyfeleket, hogy az ingatlanárak töretlen emelkedésének köszönhetően az évi minimum 100 ezer dollár értéknövekedés haszonélvezőiként később könnyű refinanszírozási forrásokhoz juthatnak. Az igénylőktől kevés dokumentumot kértek, így korántsem volt egyedi, hogy például egy taxisofőr és háztartásbeli felesége minden gond nélkül 700 ezer dollárt meghaladó jelzáloghitelhez juthatott. Az alacsony kamatok eldorádójának azonban vége szakadt, és a törlesztőrészleteket fizetni képtelen tulajdonosok jelzáloggal terhelt házaik eladására kényszerültek.Több, mint kétmillió ingatlan került kalapács alá, a dömpinggel együtt járt az árak zuhanása is. Ezzel egyenes arányban értéktelenedett el a hitelező bankok portfóliója, s a pénzintézetek kockázatterítés céljából "értékpapírosították" a hiteleket. E kötvények vevői egyszer csak azzal szembesültek: befektetésük lenullázódott. A fertőzés pedig szinte pillanatok alatt szétterjedt.

Szerző