tenisz;Davis-kupa;Piros Zsombor;

2018-09-16 19:42:25

Elszalasztott esély volt a Davis Kupa

Az utolsó két meccséből csak egyet kellett volna megnyernie a magyar Davis Kupa-csapatnak, ám a csehek végül megfordították a párharcot.

Sajnos nem jött össze a csoda, de nem járt messze ettől a magyar férfi Davis Kupa-csapat. Köves Gábor tanítványai a zárónapot megelőzően 2-1-re vezettek a háromszoros Davis Kupa-győztes cseh csapat ellen, ám azzal, hogy az utolsó meccsen Piros Zsombor három szettben kikapott, a vendégek 3-2-re megnyerték a budapesti párharcot.

A világranglistán 419. magyar játékos februárban egy tét nélküli győztes meccsen mutatkozott be a válogatottban Belgiumban, majd pénteken drámai csatában, 4 óra 23 perc alatt gyűrte le a 328 hellyel előtte álló Jiri Veselyt. A magyarok így pénteken előbb 1-0-ra, majd a szombati páros meccset követően 2-1-re is vezetett. Vasárnap viszont Valkusz Máté másodszor is vereséget szenvedett, így Pirosra nem kisebb feladat várt rá, mint megnyerni a párharc mindent eldöntő, ötödik meccsét a 234 hellyel magasabban jegyzett Rosol ellen, aki végül 2 óra 25 perces csatában legyőzte magyar ellenfelét.

„Köszönjük mindenkinek a szurkolást, ugyan nem tudtunk nyerni, de remélem, nem okoztunk csalódást” - mondta a pályán Köves Gábor szövetségi kapitány. Piros Zsombor hozzátette, hajszálnyira voltak a győzelemtől, de mindenki a végletekig kihajtotta magát a hétvégén. „A következőre meglesz!" – ígérte boldogan integetve a magyar tehetség.

A két ország egymás elleni örökmérlegében a csehek immár 3-1-re vezetnek. Az egyetlen magyar siker 1976-ban született Budapesten, Taróczy Balázs vezetésével. A magyar csapat - amely 1996 után tavaly került vissza a legjobb 16 nemzetet felvonultató világcsoportba - a februári nyolcaddöntőben 3-2-re kikapott a tavaly döntős Belgiumtól, ezért kellett osztályozót játszania, elvileg a bennmaradásért.

A DK-osztályozónak ezúttal azonban a 2019-es kiemelésen kívül nem volt komoly tétje, mivel a nemzetközi szövetség augusztusban radikálisan átalakította a sorozatot, és a párharcok vesztesei is szinte biztosan ott lesznek jövő februárban a világcsoport 24 csapata között.