Röhög az egész közgyűlés

A napóleoni háborúk után Európa helyzetének rendezésére összehívott bécsi kongresszus excellenciás résztvevői 1815 elején, télvíz idején farsangi bálról bálra jártak, így aztán csak lassan készült a záróokmány. „A kongresszus táncol” – szóltak egyes beszámolók a fontos eseményről. 
Most nincs báli szezon, inkább Karinthy Frigyes Röhög az egész osztály című munkája juthatott az ENSZ-közgyűlési ülésszakon elhangzott Trump-beszéd közvetítését figyelők eszébe. Amikor az amerikai elnök azt ecsetelte, hogy kormányzata már eddig is több nagyszerű eredményt ért el, mint korábban bárki bármikor, a New York-i palota plenáris üléstermének sokat látott, sok marhaságot hallott falai is elpirultak, a hallgatóságon pedig a derű moraja futott végig, egyesek hahotára fakadtak. Kiröhögték az Egyesült Államok elnökét. 
Pedig az ENSZ székhelye nem véletlenül lett New York: a második világháború után a globális kérdések megvitatására és békés rendezésére hivatott intézmény az amerikai hegemónia jegyében fogant. Még Sztálin sem engedhette meg magának, hogy belekössön a székhely kiválasztásába. Miért pont Amerika? Mert Amerika áldozatvállalása nélkül aligha lett volna kikből összeállítani a Biztonsági Tanács állandó tagállamainak a listáját. 
Az ENSZ évtizedeken át „hazai pályának” számított az Egyesült Államok számára, olyan fórumnak, ahol a szovjetek újra és újra kénytelenek voltak vétózni, ha el akarták kerülni a nemzetközi jogi megbélyegzést, és így demonstrálni lehetett azt, hogy mennyire elszigetelődött Moszkva a világ közvéleményétől. Aztán idővel egyre gyakrabban fordult elő, hogy az amerikaiak voltak kénytelenek vétózni. Most pedig eljutottunk a gúnykacajig, amely egy minden korábbinál kuszább világ kényszeredett reagálása arra, hogy a Föld még éppen hogy első számú, de Kína által már alaposan megszorított vezető hatalmának az élén egy pozőr tündököl - aki honfitársainak főként azt a vigaszt nyújtja, hogy „Amerika az első”, és ez sokaknak bejön.
2018.09.27 08:14

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34