Röhög az egész közgyűlés

A napóleoni háborúk után Európa helyzetének rendezésére összehívott bécsi kongresszus excellenciás résztvevői 1815 elején, télvíz idején farsangi bálról bálra jártak, így aztán csak lassan készült a záróokmány. „A kongresszus táncol” – szóltak egyes beszámolók a fontos eseményről. 
Most nincs báli szezon, inkább Karinthy Frigyes Röhög az egész osztály című munkája juthatott az ENSZ-közgyűlési ülésszakon elhangzott Trump-beszéd közvetítését figyelők eszébe. Amikor az amerikai elnök azt ecsetelte, hogy kormányzata már eddig is több nagyszerű eredményt ért el, mint korábban bárki bármikor, a New York-i palota plenáris üléstermének sokat látott, sok marhaságot hallott falai is elpirultak, a hallgatóságon pedig a derű moraja futott végig, egyesek hahotára fakadtak. Kiröhögték az Egyesült Államok elnökét. 
Pedig az ENSZ székhelye nem véletlenül lett New York: a második világháború után a globális kérdések megvitatására és békés rendezésére hivatott intézmény az amerikai hegemónia jegyében fogant. Még Sztálin sem engedhette meg magának, hogy belekössön a székhely kiválasztásába. Miért pont Amerika? Mert Amerika áldozatvállalása nélkül aligha lett volna kikből összeállítani a Biztonsági Tanács állandó tagállamainak a listáját. 
Az ENSZ évtizedeken át „hazai pályának” számított az Egyesült Államok számára, olyan fórumnak, ahol a szovjetek újra és újra kénytelenek voltak vétózni, ha el akarták kerülni a nemzetközi jogi megbélyegzést, és így demonstrálni lehetett azt, hogy mennyire elszigetelődött Moszkva a világ közvéleményétől. Aztán idővel egyre gyakrabban fordult elő, hogy az amerikaiak voltak kénytelenek vétózni. Most pedig eljutottunk a gúnykacajig, amely egy minden korábbinál kuszább világ kényszeredett reagálása arra, hogy a Föld még éppen hogy első számú, de Kína által már alaposan megszorított vezető hatalmának az élén egy pozőr tündököl - aki honfitársainak főként azt a vigaszt nyújtja, hogy „Amerika az első”, és ez sokaknak bejön.

Miszter Milliárd

Nem elég korruptnak lenni, annak is kell látszani – nagyjából így lehet summázni a NER immáron kiérett alapfilozófiáját. Mert mással nem lehet magyarázni, hogy Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök hirtelen félretette a szokásos sajtóelhárító buldog szerepét, és szenvtelenül közölte, hogy Orbán Viktort kötélbarátja, Garancsi István utaztatta egy luxusrepülőgépen Bulgáriába. Van még kérdés? Nincs? Köszönjük. 
A sajtófőnöki mondat kibővítve így szól: igen, kedves nagyérdemű, a tizenhétmilliárdba kerülő Bombardier 6000-es luxusrepülőgéppel egyetlen út közel tízmilliójába kerülhetett Garancsinak, ami Orbán havi legális fizujának többszöröse, spórolt pénzének pedig százszorosa, viszont nagyjából egy tízezreléke annak 67,2 milliárdnak, amelyet Garancsi egyik cége csak tavaly kasszírozott itteni közbeszerzéseken. Igen, olyan közbeszerzéseken, melyekről korábban a volt amerikai nagykövet maga írta meg, hogy Orbán minden esetben személyesen dönti el, ott ki legyen a nyertes. És igen, mindezt ti, kedves magyarok, uniós adófizetők, ti fizettétek ki. 
Természetesen nem arról van szó, hogy Havasi Bertalan megunta az állását, netán az életét. Valójában Havasi mondata beleillik a fideszes elit coming outjai sorába. Az orbáni vő, Tiborcz immáron nyilvánosan is milliárdos kastély- és szálloda tulajdonos, a két szót kinyögni alig tudó Mészáros „Zuckerberg” Lőrinc cégei pedig a magyar tőzsde blue chipjei lettek. Mint a fideszes önkényuralom önjelölt ideológusa, Lánczi András évekkel ezelőtt kifejtette: amit az egyszerű halandó egész iparágak piti, ám szervezett lenyúlásának lát, az valójában a „Fidesz legfőbb politikája”. Bővebben, az ország érdeke, hogy a legfontosabb iparágak „nemzeti” - értsd: fideszes – kézbe kerüljenek, mivel így vége szakad a szüntelen és áldatlan pártharcnak – régies nevén: demokrácia –, és az ország immáron teljes egyetértésben cammog a bölcs vezér által kijelölt napsütötte jövő felé. 
Innentől a közpénzlopás valóságos hazafiúi tetté, harci cselekedetté nemesült. Ez az igazi orbáni államrezon: aki korrupt, az a lopkodással egyben kifejezi a győztes csapathoz való tartozását, pozíciót szerez pártjának és híveinek, és hitet tesz a nemzeti szuverenitás nemes eszméje mellett is. Az „emelt fővel lopni”-hozzáállás olyannyira a NER-életérzés része lett, hogy nemrégiben a Polgári Magyarországért Alapítvány ifjú gyakornoka is pironkodás nélkül posztolt magáról fotót, amint egy privát gépen ül, kezében egy Magyar Időkkel, úton Ibiza felé. 
Azonban egyre több a jele annak, hogy córesz közeleg. Az uniós pénzcsapok el fognak dugulni. A nagy kérdés pedig az, hogy ha egyszer eljön - mert eljön - a hét szűk esztendő, a nép ugyanolyan galambepével viseli-e, hogy a nyomor közepén egy csapat a pénzén a milliárdosok klubját játssza. Ráadásul a böhöm nagy fekete autóból kikászálódó fideszbárók még hazafiságról is prédikálnak nekik. Volt már ilyen a történelemben. 
Lehet, hogy a végén még valódi szükségük  lesz arra a magánrepülőgépre.
Frissítve: 2018.09.26. 09:19

Századvég-vég

Hogy Orbán Viktor megint füllentett, abban már nincs semmi érdekes. Ám ezúttal a sajtóval, a nyilvánossággal kapcsolatban rugaszkodott el az igazságtól, amit már csak szakmai okok miatt sem szívesen hagynánk szó nélkül. 
Alig két héttel azután, hogy – jókora derültséget keltve – bemondta az Európai Parlamentben: soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet, a miniszterelnök a saját háza táján mutatta meg, hogy mennyit ér a szava: azonnali hatállyal bezúzták és az internetről is eltüntették a Századvég folyóirat (immár) utolsó számát, a szerkesztőséget pedig szélnek eresztették egy kismértékben kormánykritikus, a járadékokkal foglalkozó összeállítás miatt. 
A Századvéget Orbán és barátai alapították Bibó-kollégistaként 1984-ben, a társadalomelméleti folyóirat a rendszerváltást megelőző erjedés közepesen jelentős orgánuma volt. Sokat elmond arról, ami felé tartunk (és amerre Orbán maga is tart), hogy Kádár és a pártállami cenzúra mellett simán elélt, most meg az új egypártrendszer bedarálja. 
Az eset ugyanakkor nem csak azért érdemel figyelmet, mert rámutat egy jelentős különbségre a két korszak között, t. i. akkor kifelé evickéltünk az elnyomásból, most meg naponta jönnek olyan húzások, amiket még tegnap is elképzelhetetlennek tartottunk volna. Izgalmas a téma is, ami miatt a lapnak épp most kellett meghalnia: az orbáni kapitalizmus (?) modelljében központi szerep jut a járadékvadászatnak, vagyis annak, hogy a kormányhű oligarchák kezére juttatott gazdasági szektorokban az állam határozza meg – jogszabályokkal, adminisztratív árazással, monopóliumok létrehozásával – a jövedelmezőséget, a piac helyett a politika logikája működteti az üzletet – nyilván erről is írt az obsitot kapott szerzőgárda. 
És persze ott van még a sajtószabadság is, amelyről Orbán Viktor azt szokta mondani a kritikusainak: nincs vele gond, nálunk mindent meg lehet írni. Nos, most – a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a többiek után – a századvégesek is megtapasztalták, hogy ebben az állításban mennyi az igazság.
Frissítve: 2018.09.26. 09:01